Tisztelt Szakértő!

Korábbi kérdések alapján tájékozódtam, milyen feltételekkel lesz kérhető bővítésre a csok. Alapterület kérdésében azonban nem találtam információt. 2 éve vásároltunk élettársammal egy régi családi házat. Időközben élettársam elköltözött, egyedül maradtam a házban a 3 gyermekemmel, 50%-os tulajdonosként. 2 szobánk van összesen, a ház ugyan 65 nm alapterületű, de az alaprajz szerint ebből 13 nm veranda. (Szobaként funkcionált korábban, már az előző tulajdonosnál, tehát beépített.) Ezt a részt szeretném most lebontani, ill. kibővíteni. Ebben az esetben mit vesz a csok figyelembe a gyermekek számán kívül? A 65 nm-es alapterületet, vagy az alaprajz szerinti kb. 52 nm-t? Vagy azt, amivé bővíteni fogom, tehát kb. 75-80 nm lesz a végeredmény. Figyelembe veszik a szobaszámot is az ingatlanon belül? A bővítéssel együtt lenne 2+2 fél szoba, ez gondolom, 3 gyermekkel még elfogadható bővítésnek, ugye?

Második lehetőségként esetleg felmerült, hogy volt élettársamtól részben kivásároljam az ő tulajdonrészét. Erre ad-e lehetőséget a szocpol ilyen esetben?

Köszönöm válaszát!
Tisztelettel.
Kata

Kedves Kata!

A gyermekek száma és a bővítendő ingatlan energetikai minősítése mellett lakásbővítés esetén a bővítendő lakóingatlan bővítést követő hasznos alapterületét veszik figyelembe a hitelintézetek a CSOK összegének megállapítása során. Az a meghatározó tehát, hogy a bővítést követően mennyi lesz a hasznos alapterület. Ehhez hivatalos tervdokumentációt és műszaki leírást kell benyújtani. Ha engedélyköteles a bővítés (erről a területileg illetékes építési hatóságnál érdeklődhet), akkor jogerős bővítési engedélyre is szükség van. A szobaszámot nem veszik figyelembe.

Van még egy fontos szabály, amivel bővítés esetén tisztában kell lenni. A CSOK összege nem haladhatja meg a hitelintézet által elfogadott bővítési költségvetés számlával igazolt összegének 50%-át. (Számlával a költségvetésnek legalább a 70%-át igazolni kell.) Adott esetben 3 gyermek és 75,01-80 m2 hasznos alapterület esetén 1.500.000 Ft összegű támogatásra lehet jogosult. Ahhoz, hogy ezt az összeget meg is kapja, a költségvetésnek legalább 4.300.000 Ft-ról kell szólni, aminek 70%-át számlával igazolja. Mindezekből adódik, hogy a bővítéshez önerő is szükséges, ebben az esetben 2.800.000 Ft. A CSOK folyósítását csak akkor kezdi meg a hitelintézet, ha az önerő már beépítésre került. Ha kisebb összegről szól a költségvetés, akkor a gyermekek száma és a hasznos alapterület alapján járó 1.500.000 Ft-nál arányaiban kisebb összegű támogatást kaphat.

További feltétel, hogy amennyiben egyedülállóként igényli a CSOK-ot, akkor a bővítendő ingatlanban volt élettársának nem lehet tulajdonrésze. A tulajdonviszonyokat még a CSOK kérelem benyújtása előtt rendezni kell.

CSOK tulajdonrész kivásárlásához nem vehető igénybe. Arra tehát nincs lehetőség, hogy a CSOK-ot felhasználja volt élettársa tulajdonrészének kifizetéséhez.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

19 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Ügyintéző!
A következő kérdésben szeretném álláspontjukat kérni: 2 éve elváltam, 2 gyermekemet egyedül nevelem a volt férjemmel közös lakásban.
Kérdésem a következő: Ha a volt férjem tulajdonrészét szeretném megvásárolni, ebben az esetben is jogosult vagyok-e a 2 gyermek után járó CSaládi Otthonteremtési Kedvezményt igénybe venni?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Ildikó

Volt férjemmel (12 éve elváltunk) 50-50% tulajdoni hányaddal rendelkezünk a házban, amelyben jelenleg én lakom a gyermekimmel.
Megvásárolhatom-e az ő részét Csokkal? Amúgy minden feltételnek megfelelünk.

Köszönöm a válaszát!

Kedves Szakértő!
Két kérdésben kérném a segítségét.
Azt olvastam egy tájékoztatóban, hogy kötelezettséget kell vállalni arra, hogy 10 évig a CSOK-kal érintett lakást haszonélvezeti vagy használati jog nem terheli. Mi úgy kötöttük meg az adásvételi szerződést, hogy a 90-10 %-ban vagyunk tulajdonosok a férjemmel, és mivel a férjem csak 10 %-ban tulajdonos, neki haszonélvezeti jog lenne bejegyezve az ingatlanra. Így nem is vagyunk jogosultak a CSOK-ra?
Van egy olyan pont is a tájékoztatóban, hogy vételárat az eladónak kell fizetni.
Esetünkben a teljes vételárat az OTP Faktoringnak kell utalni, mert a jelzálogjoguk rajta van az ingatlanon. Mehet így, ha terhelt az ingatlan?
Válaszát előre is köszönöm!
Andrea

Kedves Szakértő!
Milyen időszakra vonatkozik az a feltétel, hogy az igénylő tulajdonában nem lehet lakás? A CSOK kérelem beadásakor vagy mindvégig, amíg jóvá nem hagyják a kérelmet?
Ha eladom a meglévő lakásomat, de még csak széljegyen van a vevő tulajdonjogának bejegyzése, köthetek adásvételi szerződést az új ingatlan megvásárlására, és akkor igényelhetem a CSOK-ot, ha az új tulajdonost bejegyezték? Hogyan lehet ezt gyakorlatban kivitelezni, hogy megfeleljünk a CSOK feltételeinek?
Előre is köszönöm a válaszát!

Kedves Szakértő!
Jelenleg van egy lakás, tulajdonosa vagyok 100 %-ban. A lakás éppen eladás alatt van. Az új ingatlan megvásárlásakor szeretnénk igénybe venni a CSOK-ot. A feltétele, hogy házastársak esetén mindkét félnek bejegyzett tulajdonjoggal kell rendelkeznie az ingatlan-nyilvántartásban. 50-50 %-ban kell lenni tulajdonosnak, vagy lehet 90-10% arányban is?
Előre is köszönöm a válaszát!

Kedves Szakértő!
Azt szeretném megkérdezni, hogy visszamenőlegesen igényelhetem-e a CSOK-ot, ha 120 napban benne vagyunk, mert 03.21-én kötöttük meg használt lakás vásárlásra a szerződést, viszont az önerőn kívüli banki hitelt a bank már május végén folyósította, tehát a ház ára már ki van fizetve. Ilyenkor is lehet visszamenőleg csokot igényelni, ha a hitelcél már megvalósult?
Előre is köszönöm válaszát!