Tisztelt Hitelnet!
2008-ban építkeztünk és igénybe vettük 2 gyermekre a megelőlegezett szocpolt, ami akkor 2 400 000 forint volt. Első gyermekünk megszületett 2013-ban, így a rá járó 900 000 forintot jóvá is írták. Gyermekünk az 1. lombik programnak köszönhetően született. Másfél évvel később újra belevágtunk a lombik programba, mivel természetes úton nem születhet gyermekünk. Ez nem sikerült, és azóta még 2 kezelésen túl vagyok, összesen tehát 4 lombik programunk volt. A 2 gyermekre kapott 8 év idén májusban fog letelni, addig már esélyünk sincs, hogy belevágjunk egy újabb kezelésbe, mert több hónap (kb. fél év), mire a beültetésig eljutnánk. (Az állam csökkenti a reprodukciós intézmények tb-s kerettámogatását, és önköltségi alapon is hónapokkal később kerülnénk csak sorra.)
Kérdésünk, hogy ebben az esetben mi a teendő? Az intézmény, ahova járunk, ad ki igazolást az elvégzett lombik kezeléseinkről. 4 kezelést is elfogad az állam, ha le van igazolva?
Ha vissza kell fizetnünk a 2. gyermek után járó szocpolt, annak mekkora lenne az összege és mennyi idő alatt kell visszafizetni?
Köszönettel!
A
Kedves A!
A vonatkozó kormányrendelet (12/2001. (I.31.)) értelmében, ha az igénylő házaspár gyermekvállalását nem vagy csak részben teljesíti, úgy a megelőlegező kölcsön meg nem született gyermekre eső részét köteles - a gyermekvállalási határidő leteltét követő hónap első napjától kezdődően, a futamidő végéig - a hitelintézet részére visszafizetni.
Amennyiben az igénylő házaspár a gyermekvállalását nem teljesíti, de az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról szóló 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet szerinti, az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet 4. számú melléklet 13. főcsoportjában megjelölt egészségügyi szolgáltató igazolja, hogy az igénylő házaspár a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető reprodukciós eljárásban a kötelező egészségbiztosítás keretében vagy azon kívül összességében legalább öt alkalommal részt vett, a megelőlegezés ideje alatt az állam által megfizetett ellenszolgáltatásokat nem, hanem kizárólag a megelőlegező kölcsön tőkeösszegét kell visszafizetnie.
Mivel Önök a rendeletben előírt 5 alkalom helyett 4 kezelésen vettek részt, ezért véleményünk szerint a megelőlegező kölcsön összegét az állam által megfizetett kamattokkal együtt vissza kell fizetni. A visszafizetéssel kapcsolatban felmerülő kérdésekre az ebben illetékes járási hivatal tud Önöknek pontos tájékoztatást adni.
Tisztelt Hitelnet!
Mi történik, ha a meddőségi klinika (Kaáli Rek kft Győr) nem ad ki ilyen igazolást az 5 lombikról? Elmondásuk szerint ők nem szerepelnek ebben a főcsoportban. Hogyan lehet még igazolni, hiszen az oep rendszerben is nyilván látszik, hogy menni alkalmat vettünk igénybe?
Köszönöm!