Tisztelt Cím!
2009-ben új lakás vásárlásakor 2 gyermekre vettünk fel megelőlegező szocpolt. 2011-ben megszületett első gyermekünk. Most szeretnénk eladni a lakásunkat és venni helyette egy használt családi házat.
A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben vissza kell-e fizetni mindkét gyermek után a szocpolt vagy csak a meg nem született után? Egyébként terhes vagyok és április elején érkezik a 2. baba, de azt szeretnénk, ha ő már a családi házba születhetne!
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel.
Cintia
Kedves Cintia!
Az első vállalt gyermek megszületéséről a hitelnyújtó pénzintézetet bizonyára tájékoztatták és a szükséges dokumentumokat (lakcímkártya, adószám, stb.) benyújtották. Ezt követően a megelőlegező kölcsön első gyermek utáni összege kedvezménnyé, vagyis szocpollá alakult. Lakáscsere esetén pedig van lehetőség arra, hogy a szocpolt a támogatott személyek átvigyék a vásárolandó ingatlanra. Ezt abban az esetben is meg lehet tenni, ha a 2009-ben újonnan vásárolt lakás helyett használt családi házat vásárolnak. A támogatás teljes összege akkor vihető át a másik ingatlanra, ha annak vételára legalább annyi, mint amennyiért majd a meglévő lakásukat eladják.
A második gyermek megszületéséig a szocpol megelőlegező kölcsönnek minősül. A megelőlegező kölcsön másik ingatlanra való átjegyzésének lehetőségéről pedig a vonatkozó kormányrendelet szerint a hitelnyújtó bank dönt. Erről tehát a hitelfolyósító bankot kellene megkérdezniük.
A meglévő gyermekük után tehát semmiképpen sem kell visszafizetni a szocpolt. Ha kisebb értékű házat vásárolnának, mint a meglévő lakásuk eladási ára, akkor is csak a különbözettel arányos támogatási összeget kellene visszafizetni. A lakás eladását a területileg illetékes kincstárnál kell bejelenteni és a visszafizetés felfüggesztését kérni. A felfüggesztés időtartama vásárlás esetén 1 év. A lakásuk eladása után tehát 1 évük van arra, hogy helyette másik lakóingatlant vásároljanak. A lakás eladása után a szocpol összegét be kell fizetni a kincstári felfüggesztő számlára, majd az újabb ingatlan vásárlásakor a kincstár visszautalja azt.
Javasoljuk, hogy elsőként az érintett hitelintézetet keressék fel a megelőlegező szocpol átjegyzésének lehetőségéről tájékozódva!