Tisztelt Hitelnet!

2004-ben kezdtünk építkezni, amihez banki kölcsönt is vettünk fel. A szocpolt is megigényeltük egy meglévő gyerek után, és egy vállalt gyermek után is. A második babának 2009-ben kellett volna megszületni, de csak a várandóság állapotát tudtuk leigazolni, de elfogadták. A kicsi 2010 áprilisában született.

Most a harmadik babánkat várjuk 2012 augusztusában. A feleségem 36, én 38 éves vagyok. A kérdésem az lenne, hogy a harmadik baba után igényelhetem-e a szocpolt?

Előre is köszönöm válaszát!!!
Viktor

Kedves Viktor!

A leírtak alapján úgy véljük, hogy jogosultak lehetnek az utólagos szocpolra a 3. gyermekük után. A jogosultság megállapítását az építési hitelt nyújtó banknál kell majd kérniük a gyermek megszületését követően. Az utóbb született gyermek utáni szocpolt a hitelintézet a fennálló építési hitelből írja jóvá.

Javasoljuk, hogy a gyermek megszületése után keressék fel a hitelnyújtó bankot!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

20 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Kedves Szakértők!
Érdeklődni szeretnék, hogy jogosultak lennénk-e a harmadik gyermekünk születése után, hogy a hitel tartozásunk jóváírására, vagy lakásbővítésre igénybe tudnánk venni a szocpol kedvezményt? Pontosan mennyi az összeg? Jelenleg 41 éves vagyok, férjem 45. Már a két gyermekünknél 2003-ban igényeltük az új ház építésekor a kedvezményt. Szeptember elején fog megszületni a 3. gyermekünk.
Válaszukat köszönve, Hajnalka

2006-ban svájci frankos hitelt vettünk fel, amelybe első gyermekünkre járó félszocpolt is igénybe vettük. 2009 májusában megszületett második gyermekünk, akire szintén felvettük a félszocpolt, melynek összege a hitelbe ment, mivel a hitelszerződésben erre lehetőség nyílt. Ez év júniusában megszületik harmadik gyermekünk. Van lehetőségünk igénybe venni továbbra is a félszocpolt, mivel az előző két gyermekünkre is igénybe vettük vagy erre már nincs mód az új jogszabály szerint?
Köszönettel: Sándor

Tisztelt Cím!
Az alábbi kérdéssel fordulok Önökhöz.
– 2006-ban vásároltam egy 62 nm-es használt lakást, ekkor nem lehetett igényelni a szocpolt, mert nem volt még gyermekem.
– 2008-ban megszületett a gyermekem
– majd eltörölték a szocpolt.
Most erre a lakásra tudok igényelni szocpolt, ha születik még egy gyermekem?
Köszönettel:
Norbert

Köszönöm gyors válaszát előző kérdésemre, hogy bővítésre utólagosan nem jár szocpol. Kérdésem még a következő: 2006-ban is bővítésre kaptuk meg, én nem olvastam a jogszabályban, de lehet elkerülte a figyelmemet, hogy utólagosan nem folyósítható.

Üdv!
Van 3 kiskorú gyermekem és most jön a 4. 2 gyermekemre kihasználtam a szocpolt, de a legkisebbre nem és persze amivel most vagyok várandós őrá sem. Ki szeretném használni, hogy ne maradjon bent.
Várom válaszát.

2008 szeptemberében 8 000 000 Ft-ot vettünk fel, és 1 gyerekre vállaltunk szocpolt. A gyermek 2009-ben megszületett és a szocpolt jóváírták. Most 2012 decemberében születik meg a második gyermekünk. Kérdésem az lenne, hogy a második gyerek után is igényelhetünk szocpolt?
A választ előre is köszönöm!
Zsolt

Üdvözlöm!
Elég bonyolult az esetem, egyenlőre a hitelt folyósító banknál sem tudják, mi lesz a megoldás. 2004-ben vettem fel a hitelt, megkaptam a most 8 éves fiam után a szocpolt. Most újra babát várok, jövő májusra. A bankba az ügyintéző hölgy azt mondta, hogy második gyerek után az utólagos szocpol 1.500.000 Ft, ám a hitelem akkorra kb. 1.400.000 Ft lesz, tehát kevesebb, mint maga a szocpoligény. Emellett valami kamatokról is beszélt a hölgy, ami még hozzájön ehhez az összeghez. Az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben csak a kinullázásig kaphatom meg a támogatást, vagy?
Egyedül vettem fel a hitelt, enyém a lakás 1/1-ben, és emellett a forinthitel mellett terheli a lakást svájci frank alapú hitel is.
Köszönöm szépen.

Nekem kissé összetett a kérdésem. 2008-ban építkeztünk, az akkor már megszületett gyermekeinkre megkaptuk a szocpolt, majd a 3. gyermek után járót utólag levonták a hitelből. Tavaly elváltunk és én maradtam a házba, mert kifizettem a volt férjemet.
Kérdésem az lenne, hogy a mostani férjemmel közös gyermekünk után igényelhetem-e az utólagos szocpolt a 4. gyermekre?
Köszönettel: Éva

Tisztelt Szakértő!
Második házasságunkban élünk a férjemmel. Mindketten igényeltünk szocpolt az előző házasságból született gyermekek után, kivéve egy gyermeket, aki velünk él. Jelenleg a férjem házában élünk, ami 2002-ben épült és forint alapú hiteltörlesztésünk van rá, amit még anno az építéshez igényelt. Közben született egy közös gyermekünk és beépítettük a tetőteret. A kérdésem: a gyermekek után igényelhetnénk-e utólagos szocpolt a hitelösszeg csökkentésére? A férjem 43 éves, én 36 éves vagyok.
Előre is köszönöm válaszát.

Tisztelt szakértő!
2008-ban építkeztünk és akkor vettük fel a hitelünket. Akkor nem voltunk elég körültekintőek, és nem vettük fel a szocpolt, viszont most élnénk vele. Ön szerint jogosultak vagyunk-e rá? Nem vagyunk házasok, 2008 márciusában vettük fel a hitelt, a gyermek októberben született (tehát már magzatként esetleg számításba vehető) 1/1-ben vagyok tulajdonos, a párommal azóta is egy fedél alatt lakunk. A bankban azt mondják, hogy egy probléma lehet, hogy a ház csak az én tulajdonomban van, gyűjtőszámla miatt most nem tudom módosítani a tulajdoni hányadot, mondván ameddig az tart, nem módosítható a szerződés. Rokonom megkapta a szocpolt visszamenőleg úgy, hogy 1/1-ben volt tulajdonos az ingatlanon (gyermek anyjaként) meg sem említette a gyerek apját.
Tehát ön szerint most vajon jár vagy nem jár a szocpol.
Válaszát előre is köszönöm:
Zsolt