Tisztelt Szakértő!
2009 januárjában vettünk fel feleségemmel EURO alapú építési hitelt (ekkor történt a szerződéskötés). Megelőlegező szocpolt nem igényeltünk, pedig 2009. márciusában megszületett első gyermekünk. Mivel 2007 óta volt egy másik lakás is a nevünkön, ezért a bank nem fogadta el a szocpolkérelmünket. Ezt tudomásul vettük.
Sikerült eladnunk a régi lakást 2012 januárjában. Második gyermekünk pedig megszületett 2012 szeptemberében. Voltunk a banknál, hogy megigényeljük a második gyermekre az utólagos szocpolt, ami most az első gyermek után járó összegnek felelne meg elméletileg. És azt írja a törvény, hogy a gyermek születésekor kell teljesülnie a hitelfelvételkor érvényes feltételeknek, így mivel a lakás már nem volt a nevünkön, az építési hitel még él és megszületett a második gyermek, úgy gondolom jogosultak vagyunk az utólagos szocpolra a második gyerek után. De a bankban azt mondták (némi tanakodás után és a központ felhívása után, fél óra várakozás, stb...), hogy ránk nem a 2009-ben érvényben levő törvények vonatkoznak, hanem a 2012-ben érvényben levők. És 2012-ben nincs utólagos szocpol, ezért nem jár!
Kétszer is benn voltam, mindkétszer ezt mondták!
Kérdem Önöket, hogy szerintük is így van?
Illetve, ha mégis nekem van igazam, hová menjek intézkedni?
Köszönettel
Zoltán
Kedves Zoltán!
Mivel a jelenleg is fennálló építési hitelszerződést 2009. július 1. előtt kötötték, ezért véleményünk szerint az utólagos lakásépítési kedvezmény (utólagos szocpol) tekintetében az akkor (2009-ben) hatályos rendelet előírásai szerint kell megállapítani a jogosultságot. Ám mivel irodánk hiteltanácsadással foglalkozik, s jogi ügyekben nem vagyunk illetékesek, ezért azt javasoljuk, hogy az ügy tisztázása érdekében forduljon a Magyar Államkincstár területileg illetékes jogászához.
Egyébként a Lakásépítési támogatásról szóló, 256/2011. (XII. 6.) Kormányrendelet értelmében 2012-ben, s jelenleg is létezik utólagos szocpol, de az csak akkor igényelhető a fennálló lakáscélú hitelintézeti kölcsöntartozás csökkentésére, ha a támogatott személy azt korábban született gyermeke után is megkapta.
Tisztelt szakértő.
Kérdésem a következő. 2005-ben vásároltam használt lakást, 1 gyermek után járó félszocpol és FOT kereteiben banki kölcsön felhasználásával. 2009-ben a 2. gyermek után járó félszocpolt hitelkiváltás céljára megkaptam. Idővel a bankkölcsönt kifizettem, de mostanra már kicsinek bizonyul. A fenn leírtak alapján és az akkori jog szerint mikor jár le az elidegenítési tilalom? Akkoriban 5 vagy 10 évre szólt a bejegyzés? Mikor adható el?
Aki már igénybe vette a szocpolt, annak négy év után lehetséges-e felvenni újra, ha született egy gyereke?
Kedves Hölgyem/Uram!
2003-ban vettem fel (használt lakásra) lakásvásárlási hitelt, a gyermekem 2004-ben született. Érdeklődnék, hogy utólagos szocpolt igényelhetek-e a született gyermek után?
Köszönöm válaszát!
Zsolt
A kérdésem annyi lenne, négy gyermekem van, háromra kihasználtuk a szocpolt (lakásvásárlásra), de a negyedikre nem. Jár még rá?
Üdv.
N-né
Üdvözlöm,
új lakás vásárlására készülünk, a jelenlegi lakás vásárláshoz felvettük a szocpolt 2 gyermekünk után még 2006-ban. Azóta megszületett a 3. gyermekünk is.
Kérdésem az lenne, hogy a legkisebb gyermek után igényelhetjük-e a szocpolt?
Köszönöm válaszát!
Tisztelt Szakértő!
2009. májusban vettünk fel férjemmel euró alapú lakáshitelt használt lakásra (akkor még nem voltunk összeházasodva), azonban abban az időszakban senkinek sem lehetett szocpolt igényelni. 2012. júliusában megszületett első gyermekünk, így igénybe tudjuk venni az utólagos szocpolt?
Kérdésem lenne a következő.
Van 3 gyerekünk, melyből kettőre már megkaptuk a szocpolt. Most viszont megkapjuk a harmadikra is, melynek összege 1.400.000 Ft, de a házon már csak 1.100.000 Ft van. Kérdezném, hogy a fennmaradó összeggel mi történik?
Köszönöm.
Feleségemmel 2009 decemberében vettünk egy újépítésű lakást Isaszegen. Ebben az időpontban nem létezett a szocpol intézménye, így nem tudtuk igénybe venni.
Kamattámogatott hitelt vettünk fel az Unicredit Bank-nál, amit a mai napig fizetünk. 2010-ben, majd 2012-ben született gyermekünk, így az lenne a kérdésem, hogy a 2 gyermek után fel tudunk-e venni (illetve tudjuk-e csökkenteni a jelenlegi hitelünk tőketartozását) utólagos szocpolt?
Tiszteletem!
2000-ben épült a házunk, állami kamattámogatással igényeltünk jelzáloghitelt. közben 3 gyermekünk született. 40 év alatti szülök vagyunk, igényelhetünk-e Szocpolt a 3 gyermek után, a hátralévő jelzáloghitel részbeni, vagy teljes kiegyenlítéséhez? Tehát már építést vagy bővítést nem tervezünk.
Köszönöm válaszát.
Tisztelt Szakértő!
Érdeklődni szeretnék, hogy 2006-ban vettünk fel CHF hitelt 14M Ft-ot, ami mostanra kb. 21M lett. Nincs kikötve a szerződésbe, hogy utólagos szocpol nem vehető igénybe. Megkérdeztük a bankot a 2. gyermekre elvileg akkori jogszabályok értelmében jár 1,5M Ft. (az elsőre már a hitelfelvételnél megkaptuk) Az lenne a kérdésem, hogy ezt a 1,5M Ft összegű szocpol támogatást a 14M Ft-ból, vagy az átszámított mostani kb. 21 M Ft-ból vonják le? Itt melyik jogszabály érvényes?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlöm.
Azt szeretném kérdezni, hogy lakásfelújításra jár a szocpol? 2004-ben 3 gyermekre megigényeltük és építkeztünk. 2012-ben megszületett a 4. gyermek és őrá szeretnénk megigényelni.
Kérem, legyen szíves tájékoztasson.
Köszönettel.
Tisztelt Szakértő!
A kérdésem utólagos szocpol igénylésére vonatkozna. 2005-ben vásároltam Budapesten egy új építésű társasházi lakást egyedül (1/1). Időközben megcsaládosodtam, két gyermekem is született. Szeretném megtudni, hogy van-e lehetőség utólag lakáshitel törlesztés céljából a gyerekekre nézve szocpolt igénybe venni!
Köszönöm.
Tisztelt Szakértő!
2003-ban új lakásépítési hitelt vettünk fel. Ekkor két gyerekre megelőlegező szocpolt is igényeltünk. Ezt azóta teljesítettük is. 2008 februárjában ezt a hitelt a jobb feltételek miatt átváltottuk svájci frank szabad felhasználású hitelre, ugyanúgy a lakáson van a jelzálog, hiszen az előző lakáshitel kiváltása miatt vettük fel. A kérdésem, hogy a szeptemberben születendő 3. gyermekünkre jogosultak leszünk-e az utólagos szocpolra?
Válaszát előre is köszönöm: Boglárka
Üdvözlöm!
2009. februárban vettünk fel fészekrakó hitelt euróban egy használt 51 m2 lakásra. Akkor nem igényeltünk szocpolt. Házastársak vagyunk 3 éve és van egy gyermekünk, még egyet terveznénk.
Igényelhető-e utólag a szocpol a hitelbe forgatás céljából 2 gyermekre, ha igen, mennyi lenne az igényelhető összeg?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Hitelnet!
Azt szeretném kérdezni, hogy mi felvettük 2 gyermekre előre a szocpolt, és most szeretnénk felvenni a 3. gyermek után is.
Mekkora összegre vagyunk jogosultak, és milyen feltételeknek kellene megfelelni, hogy megkapjuk?
Felhasználható-e az így kapott összeg hitelcsökkentésre?
Előre is köszönöm a választ!
Üdvözlöm!
Nekem olyan kérdésem lenne, hogy a férjemmel 2009-ben vásároltunk egy használt lakást. Akkor még nem volt gyermekünk. Azóta született egy gyermekünk és nemsokára meglesz a következő is. A lakást svájci frank alapú hitelre vásároltuk. Azt szeretnem kérdezni, hogy így jogosultak vagyunk-e utólagos szocpol felvételére?
Tisztelettel: Bernadett
2009 augusztusában vásároltam házat. Akkor nem kaptam meg a szocpolt, mert hogy kicsúsztam az időből. Most kaphatok-e? Kisfiam 2004 októberében született. Egyedülállóként nevelem.
Köszönettel: ÁGI
Lakáshitelt vettünk fel használt lakásra 2006-ban, CHF alapút. 2007-ben megszületett az első, majd 2009-ben a második gyermekünk. Utólagosan igényelhetünk szocpolt? Még 13 évig fizetjük a hitelt az MKB banknak.
Válaszát előre is köszönöm.
Csilla
Tisztelt Címzett!
A kérdésem arra vonatkozik, hogy 2000. májusában vettünk fel lakásépítési kedvezményes hitelt. 2000. decemberében első gyermekünk után megkaptuk a szocpolt. Második gyermekünk 2005-ben született, ekkor is leírták az utána járó összeget.
Kérdésem az lenne, hogy 2012 márciusában született gyermekünk után jár-e a szocpol? Ez a kérdés most merült fel bennünk lassan egy év eltelte után, mivel nem jártunk utána.
Tisztelt cég és szakértők!
2010. 02-ban vettünk használt lakást Újpesten. Gyermekünk született 2010. júliusában. Szeretném megkérdezni, hogy utólag szocpolra jogosult vagyok-e, mert az újpesti Önkormányzattól kaptunk egyszeri vissza nem térítendő támogatást (700.000 Ft), mivel Újpesten vettünk lakást és én 1984 óta Újpesti lakos vagyok. A két dolog nem összefüggő, ha jól gondolom (támogatás+szocpol). A férjem jelenleg munkanélküli és a gyest is ő kapja, én visszamentem teljes állásba dolgozni.
Köszönettel: Anikó
Tisztelt Hitelnet!
Érdeklődni szeretnék, hogy utólagosan igényelhetünk-e a párommal szocpolt használt lakásra egy gyermek után?
(2008. októberében vettük a családi házunkat, a gyermekem 2008. decemberében született!)
Megtisztelő válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelt szakértő.
2005-ben kötöttünk államilag kamattámogatott hitelszerződést új lakás építésére, melynek része volt két gyermek utáni megelőlegező hitel 2,4 millió Ft , és 400 ezer Ft ÁFA visszatérítési támogatás. Megszületett a 3. gyermekünk. A hitelt pontosan fizettük mindig. Még áll fent hiteltartozásunk. A lakásunk 3,5 szobás. Köztartozásunk nincs. Azt szeretném tudni, hogy jogosultak vagyunk-e a 3. gyermek után utólagos szocpolra, és ha igen, milyen összegű támogatásra számíthatunk?
Válaszát előre is köszönöm.