Tisztelt Hölgyem/Uram!
Két gyermekünkkel (2008, 2011) élünk Kerepesen a párommal (Nem házasságban).
A lakást (46 m2) újként vásároltuk 2006-ban, állami támogatású lakáshitellel, és nem igényeltünk megelőlegező szocpolt.
Az első gyermekem születése után a fennálló lakáshitel tartozás csökkentésére igényeltünk szocpolt (900.e.-Ft), minden simán ment.
Azt szeretném kérdezni, hogy a második gyermek után tudunk-e hasonló támogatást igényelni? A lakáshitel 2021-ben jár le.
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel
Attila
Kedves Attila!
Jelenleg is érvényben van az a Kormányrendelet, mely szerint utóbb született gyermek után igényelhető a szocpol, ha a szerződéskötés időpontjában érvényben lévő szabályozás ezt lehetővé tette. Mivel Önök az első gyermek születése után is megkapták a támogatást, ezért a második gyermek születése után is jogosultak lehetnek rá.
A jogosultság megállapítása ügyében kérjük, fáradjanak be a hitelfolyósító pénzintézethez. Jogosultság esetén a támogatást a fennálló kölcsön törlesztésére fordíthatják csakúgy, mint az első gyermek esetében.
Tisztelt Szakértő!
A CSOK valamilyen támogatási lehetőséget már meglévő házra is lehet igényelni? Házra az építési engedély 2008 szeptemberi, a használatba vételi engedélyt 1 éve kaptuk meg.
Van 3 gyermekünk és a ház Fundamenta áthidaló hitellel lett megvásárolva. A hitel meg 10 év!
Előre is köszönöm a választ:
Szabolcs
Üdvözlöm!
Kérdésem az lenne, hogy 2004-ben hitelt vettünk fel családi házunk bővítésére. Akkor a meglévő gyermekünkre megkaptuk a félszocpolt. Utólag született még kettő gyermekünk.
Mivel a hitel még tart, megigényelhetjük a szocpolt hitelcsökkentésre?
Válaszát köszönöm: Szilvia
Üdvözlöm!
Jár-e a CSOK visszamenőleg, ha 2014 novemberében eladtuk a lakásunkat majd vettünk egy másikat? A lakás árát visszaforgattuk a megvásárolt ingatlan árába + 4 millió forint hitelt vettünk fel és van 3 gyerekünk.
Valamelyik banknál beszámítható-e hitelcsökkentésre?
Köszönöm válaszát!
Nemrég építkeztünk és nem igényeltünk még szocpolt. Most azonban megszületett az első gyermekünk és azt szeretném megkérdezni, hogy igényelhetek-e utólagos szocpolt a hitelösszeg csökkentésére?
T.Hölgyem/uram!
Mint kiderült az önök válaszából jogosultak vagyunk az utólagos szocpolra a 3. gyermek után. A kérdésem az lenne, hogy mivel jelenleg árfolyamrögzítésben vagyunk, kérhetem-e az ehhez tartózó gyűjtőszámlára az összeget illetve egy kis elmaradás rendezésére, vagy mindenképp a bank dönti el, hogy hová kerül a folyósított összeg?
Előre is köszönöm a válaszukat.
Klára
Érdeklődni szeretnék, hogy a férjemmel 2008-ban vettünk egy lakást CHF-es jelzáloghitelre. Akkor még nem volt gyerekünk, így nem is gondolkoztunk még a megelőlegezett szocpolban sem,mert nem voltunk biztosak benne, hogy lesz gyerek. Mostanra viszont 2 gyermekünk is született és érdeklődnék, hogy utólagos szocpolt igénybe tudnánk-e venni, főképpen lakáshitel kiváltására, vagy esetleg nagyobb lakásba költöznénk.
Nagyon köszönöm a segítségét!
Új építésű ingatlan vásárlása miatt 2008-ban felvettünk egy gyerekre szocpolt. 2008-ban második gyerekre nem igényeltünk előre támogatást. A második gyerek 2014 őszén fog megszületni. Szeretnék érdeklődni, hogy a második gyerek után lehet-e utólagos szocpolt igényelni akár a lakásra (meglevő hitelösszegbe számítva) vagy lakásbővítésre? A hitelünk még folyamatban van a Budapest Banknál.
Köszönettel: Renáta
Most született meg a harmadik gyerekünk. Szeretnénk tudni, hogy meglévő lakáshitelünkbe jóváírhatják-e a szocpol támogatást. Mivelhogy két kiskorú gyerekünkre már igénybe vettük, így az lenne a kérdés, hogy ebben a formában igénybe tudnánk-e venni a harmadik gyerekünkre is.
Várjuk mielőbbi válaszukat.
Köszönöm szépen a választ!
Eszter
Tisztelt Szakértők!
2006-ban 3 gyermek után vettünk fel szocpolt, és kedvezményes lakásvásárlási kölcsönt új lakásra. 2007-ben megszületett a 4. gyerekünk, az utólagos szocpol összegét a lakáshitel előtörlesztésére fordítottuk.
2012-ben a lakásunkat eladtuk, és nagyobb házat vettünk. A szocpolt átvittük erre az ingatlanra. A kedvezményes lakáshitel esetén is fedezetcsere történt.
Egy hónapja megszületett a ötödik gyermekünk.
Kérdésem, hogy igénybe vehetünk-e utólagos szocpolt a lakáshitel további csökkentésére, és mennyi annak az összege?
Köszönettel:
Eszter
2006-ban vettünk fel jelzáloghitelt. Az érdekelne, hogy nem lehetne-e a 3. gyerek szocpolját belevonni, mert egyszerűen nem bírom fizetni a törlesztő részleteket.
A kérdésem a következő:
2006 márciusában vettem fel államilag támogatott lakáshitelt. A hitel és a lakáshitel is az én nevemen van. 2008-ban megnősültem és 2009-ben született egy gyermekem. Én 1971. 05. 14.-én születtem. Felvehetek-e utólag szocpolt lakástörlesztésre?
Köszönettel és üdvözlettel!
László
T. Címzett!
2011-ben szabad felhasználású hitelt vettünk fel és terheltünk az ingatlanra, amit korszerűsítettünk! Idén születik a babánk! Van mód a hitel csökkentésére a szocpol segítségével?
Köszönettel, Zoltán
Tisztelt Cím!
2008-ban új lakás építésére Fundamenta megtakarítással kombinált CHF alapú lakáshitelt vettünk fel az MKB banknál, 2 gyermekre vállalt megelőlegező kölcsönnel. A gyermekek 2008-ban, illetve 2010-ben meg is születtek.
Az állam adta lehetőséggel élve fix árfolyamon végtörlesztettük az MKB felé a CHF hitelt úgy, hogy a Fundamentától, a 2008-ban megkötött megtakarítási szerződésre vettük fel a hitelt.
Ebben az esetben járna-e nekünk 3. gyermek születése esetén az utólagos Szocpol a tartozás csökkentésére?
Válaszát köszönöm:
Ildikó.
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Férjemmel 2001 decemberében vásároltunk használt lakást. Gyermekeink 2002 és 2006-ban születtek. Lehetséges-e, hogy utólagosan a lakásra felvett hitelből a szocpol összegét jóváírják?
Válaszukat előre is köszönöm.
2008-ban vettem egy használt lakást hitelre, és kérdésem az lenne, hogy ha októberben születik első gyermekünk, igénybe vehető-e bármilyen szocpol kedvezmény amivel a hitel összegét csökkenthetnénk?
Tisztelt Szakértő!
2008-ban vásároltuk a családi házunkat. Két meglévő gyermekünk után igénybe vettük a fiatalok otthonteremtési támogatását. Az ingatlan vásárlásához forint alapú lakáshitelt vettünk fel. Őszre várjuk a harmadik gyermekünket. Szeretném kérdezni, hogy a hitelünk csökkentése szempontjából ez a nagyszerű tény számít-e valamiben?
Köszönettel: Borbála