Közel egy évvel az adó-visszatérítési támogatás nyújtását szabályozó kormányrendelet megjelenése után még mindig nem teljesen tisztázott, hogy mely esetben lehet jogosult a lakásépítő ÁFA visszatérítésre. A kormányrendelet kimondja, hogy nem igényelhető az adó-visszatérítési támogatás az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 10. § d) pontja szerinti termékértékesítésre. Nehéz azonban annak megítélése, hogy mi számít termékértékesítésnek és mi nem. Az alábbiakban egy konkrét példát mutatunk be NGM állásfoglalással kiegészítve.

Adó-visszatérítési támogatás igénylése

A lakásépítők 2015. év elején kiadott engedély alapján kezdték családi házuk építést. Helyi vállalkozóval kötöttek szerződést tetőszerkezet-fogadóképes állapotig történő építésre. Az építési anyagokat az ügyfelek biztosították. A munkavégzés díját 27%-os ÁFA tartalommal kiállított számla alapján fizették meg.

A megfelelő munkavégzés miatt a következő lépésben a teljes körű tetőépítési munkák, valamint belső kőművesmunkák elvégzésével is ugyanazon vállalkozót bízták meg, amire külön szerződést kötöttek további alvállalkozó bevonásával. Az anyagot ebben a munkafázisban is az ügyfél biztosította. A számla ugyancsak 27% ÁFA tartalommal került kiállításra.

Végeredményben gyakorlatilag szerkezetkészre építették a házat, de eredetileg nem erre kötöttek szerződést. Az épületgépész, villanyszerelő és egyéb munkákat más vállalkozók végezték, velük szintén külön-külön szerződtek, akik szintén 27%-os ÁFÁ-val számlázták a munkadíjat. A hőszigetelést megint az első vállalkozó végezte, szintén külön szerződéssel.

Kérdés: adott esetben történt-e termékértékesítés vagy sem, s ez alapján az ügyfelek jogosultak-e az adó-visszatérítési támogatásra?

Az érintett hitelintézet egyelőre nem tudott állást foglalni a kérdésben, ezért a lakásépítők a Nemzetgazdasági Minisztérium állásfoglalását kérték az ügyben, melyet az alábbiakban meg is kaptak:

„Áfát érintően a leírtakkal kapcsolatban álláspontunk a következő:

A megrendelő a mellékelt építési szerződések alapján a kivitelező társaságtól az építmény tetőszerkezet-fogadóképes állapotig történő építését (alapozás, falazás, födémépítési munkálatok), majd pedig az építmény teljes körű tetőépítési munkálatait, belső vakolást, aljzatbetonozást és egyéb építőipari munkákat, valamint az építmény homlokzati hőszigetelését rendelte meg.

Az egyéb munkálatokat (pl. épületgépészet, villanyszerelés) más vállalkozó végezte el.

Kérdésként merült fel, hogy a megrendelő az általa befogadott számlák ÁFA tartalmát visszaigényelheti-e az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. (II. 10.) Kormányrendelet alapján.

A hivatkozott Kormányrendelet 69. § (4) bekezdése szerint nem igényelhető az adó-visszatérítési támogatás az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 10. § d) pontja szerinti termékértékesítésre.

Az ÁFA tv. 10. § d) pontja értelmében termékértékesítésnek minősül az építési-szerelési munkával létrehozott, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak, még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta rendelkezésre. E tényállás lényegi eleme, hogy az ügyletet teljesítő adóalany egy másik személy megrendelésére, építési-szerelési munka révén új – ingatlan-nyilvántartásba bejegyzendő – ingatlant hozzon létre.

A fenti jogszabályhely alá tartoznak az olyan esetek, amelynek révén egy új lakóingatlan létrehozása valósul meg (a kivitelező a magánszeméllyel kötött szerződése alapján építési-szerelési munkával létrehozott ingatlant ad át a megbízójának), amelyet az épület ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése követ.

Fontos, hogy a kivitelező által teljesített ügylet ÁFA tv. 10. § d) pontja szerinti megítélését nem befolyásolja, hogy az adott, rendeltetésszerű használatba nem vett ingatlan félkész, szerkezetkész vagy befejezett ingatlan, továbbá azon körülmény sem, hogy az építési-szerelési munkával létrehozott ingatlannak az ingatlan-nyilvántartásba vétele nem az általa teljesített ingatlan átadással szoros összefüggésben, hanem egy további építési-szerelési munkák elvégzését követően történik meg. Ez alapján tehát már egy félkész ingatlan átadása is az ÁFA tv. 10.§ d) pontja hatálya alá tartozhat.

A fentiekkel kapcsolatban nincsen annak sem relevanciája, hogy a kivitelező az általa elvégzett munkálatokat nem egy szerződés, hanem több szerződésben vállalt kötelezettsége alapján végzett el, és adta át a megrendelőnek.

Mindezek alapján úgy látjuk, hogy a megrendelő és a kivitelező között a kérdéses esetben a 3 építési szerződés alapján teljesített építési-szerelési munkával létrehozott ingatlan átadása az ÁFA tv. 10. § d) pontja szerinti termékértékesítésnek minősül.

Az előzőekben leírtakra figyelemmel a megrendelő jelen esetben nem jogosult a Kormányrendelet szerinti támogatásra.”

Összegzés

Az előzőek alapján a 27%-os ÁFA tartalommal kiállított számla ellenére a fenti eset termékértékesítésnek minősül, melyre az adó-visszatérítési támogatás nem igényelhető.

Fentiek elkerülése érdekében, adó-visszatérítési támogatás igénylése esetén feltétlenül javasoljuk a hitelintézetekkel történő előzetes egyeztetést!

További kérdése lenne? Kattintson ide és tegye fel szakértőnknek!
A legkedvezőbb banki lakáshitelek érdeklik? Tekintse meg a lakáshitel ajánlatokat, egyedi kedvezményeinkkel akár több tízezer forintot is spórolhat!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

2 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Részben hasonló a problémánk (és tudunk még jó pár ismerősről, akinek nagy problémát okoz a törvény/állásfoglalások kuszasága: kulcsrakész-szerkezetkész-félkész- „ingatlanbejegyzésre a jövőben alkalmas lesz” stb… fogalmak nem túl egyértelműek…).
A kérdés:
mi is még tavaly, a törvény hatályba lépése előtt kezdtünk építkezni, és 27%-os ÁFÁ-t fizettünk a munkadíjra is, több kivitelezőnek. Mivel az elején szerkezetkész építésre kötöttünk szerződést, a termékértékesítésre hivatkozva nekünk elutasították az ÁFA visszatérítési kérelmünket.
Vajon ilyen esetben nem lehet beadni az adóhatóságnak egy kérvényt és visszaigényelni az ÁFA egy részét, (a 27-5%-os ÁFA különbözetet)? Hiszen ha az ÁFA visszatérítésre nem is, de az 5%-os adókulcsra jogosultak lettünk volna (legalább a törvény érvénybe lépte utáni 2016-os időszakban), viszont így jóhiszeműen jelentősen túlfizettük a forgalmi adót!
Köszönettel!
János