Új lakás vásárlására vehetünk fel szocpolt (CSOK) megelőlegezve is, ha még nem vagyunk házasok?

Tisztelt Szakértők!

Érdeklődni szeretnék, hogy jogosult leszek-e CSOK támogatásra a következő feltételekkel: a vőlegényemmel idén augusztusban szeretnénk összeházasodni, de az első (új építésű) lakásunkat már az esküvő előtt meg szándékozunk vásárolni legkésőbb júniusban; mindketten 35 éven aluliak vagyunk; az ingatlan vidéken, megyei jogú városban található, 52 nm2-es; nem vagyunk élettársi viszonyban; még egy gyermekünk sem született, de tervezünk kettőt 8 éven belül. Ha másképp nem is, de utólagosan, amikor már házastársak leszünk, megkaphatjuk a támogatást két gyerek vállalása esetén a törlesztőnk csökkentése céljából? (Ha jól tudom, csak házastársak ígérhetnek be gyereket. Vagy élettársak is? Érdemes lenne esetleg élettársi viszonyról papírt beszerezni? Amennyiben igen, annak mi a feltétele, hogyan zajlik, és mennyi időt vesz igénybe?

Utolsó éves PhD-hallgató vagyok, augusztusban jár le a hallgatói jogviszonyom. Érdeklődnék, hogy amennyiben még nem vagyunk házastársak, de szeretnék az adóstársa lenni, figyelembe veszik-e a hitel igénylésekor a PhD-s ösztöndíjamat. A hitelt két-három hónapon belül szeretnénk elkezdeni törleszteni, hogy még az esküvő előtt berendezhessük a lakást. Akkor még hallgatói jogviszonyom lesz, de szeptembertől el akarok kezdeni én is dolgozni.

A választ előre is nagyon szépen köszönöm!
Tisztelettel.
Amerilla

Kedves Amerilla!

A jelenlegi szocpoltörvény és a 2015. június 1-től hatályos CSOK rendelet értelmében a lakáscélú hitelszerződés megkötését követően született gyermek után csak azok a támogatott személyek lehetnek jogosultak utólagos szocpolra – mely a fennálló lakáscélú kölcsöntartozás csökkentésére fordítható – akik a támogatást a lakásvásárláskor legalább egy, már meglévő gyermekük után is megkapták. Mivel Önöknek a lakásvásárláskor még nem lesz gyermekük, ezért a később született gyermek után sem lehetnek sajnos jogosultak a kedvezményre.

Újépítésű lakás vásárlása esetén arra is van lehetőség, hogy a támogatott személyek vállalt gyermek után kapjanak szocpolt jelenleg vagy CSOK-ot június 1. után. A megelőlegező támogatásnak azonban mindkét esetben feltétele a házastársi kapcsolat, élettársak nem vehetik igénybe a támogatás ezen formáját. (Továbbá a jelenlegi szocpol legalább 60 négyzetméter hasznos alapterületű lakóingatlan esetén igényelhető.)

A hitelügyletbe minden esetben kötelező bevonni adóstársként az élettársat, házastársat. Adóstársként tehát Ön mindenképpen bevonásra kerülne a kölcsönbe. (Nem szükséges bejegyzett élettársi viszonyban lenni, de amennyiben a vásárolandó lakásba együtt kívánnak költözni, akkor élettári viszonyként veszik figyelembe a bankok a kapcsolatukat.) A PHD ösztöndíjat nem minden pénzintézet veszi figyelembe jövedelemvizsgálat során, de van olyan bank, ahol ez elfogadható az utolsó 3 havi postai szelvény vagy folyószámla kivonat bemutatásával.

Amennyiben szeretnék megismerni a bankpiacon jelenleg elérhető legkedvezőbb lakásvásárlási hiteleket, kérjük, küldje el online ajánlatkérését és Szakértőink személyre szabott, díjmentes hitelajánlatot készítenek.




Utolsó módosítás: 2021. január 05. kedd


Kérje ajánlatunkat!

Kérje a Hitelnet szakértőinek egyedi ajánlatát. Díjmentesen segítünk megtalálni az elérhető legkedvezőbb hitel lehetőségeket és a teljes körű ügyintézés is a mi dolgunk.

Ajánlatot kérek

Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
6 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Egyedülálló anyaként 2 gyermeket nevelek. Jelenleg gyesen vagyok. A szüleim házában élünk vidéken. Milyen lehetőségem van Budapesten egy lakásra? Nem tudom milyen információt adjak még meg.
Kérem segítsenek.
Köszönöm.

Üdv!
Szeretnék kérdezni. Mi élettársak vagyunk, 4 gyerekünk van. A ház, amit szeretnék megvenni, 85 négyzetméter, víz, gáz van
benne. Azt nem tudom, milyen besorolású. 2.500.000 Ft. Meg tudnánk-e venni csak a CSOK-ból?

Azt szeretném kérdezni, hogy van egy gyerekem, július 1-je után szeretnék a szocpol igénylését. Szeretnénk még egy babát bevállalni, de nem vagyunk házastársak. Lehetséges?
Válaszát előre is köszönjük.


6
0
Tedd fel kérdésed vagy szól hozzá a témához!x