Tisztelt Szakértő!

Félszocpolt szeretnénk igénybe venni, ha aktuális lesz, tetőtér beépítésre.

A kérdésem az lenne, hogy a férjem az előző házassága alatt vette a házat, amiben élünk és akkor 2007-ben már vett igénybe szocpolt.
Kaphatunk-e támogatást új házasság és két közös gyermek után ismét, ugyanarra az ingatlanra?

Válaszát előre is nagyon köszönöm.
Tisztelettel.
Edit

Kedves Edit!

Először is szeretnénk hangsúlyozni, hogy meglévő lakóház tetőtérben történő bővítéséhez a szocpol jelenleg nem igényelhető! A hatályos jogszabályok értelmében tehát erre a célra nem tudnak vissza nem térítendő, egy összegű támogatást igénybe venni.

Abban az esetben, ha ismét elérhetővé tennék a félszocpolt tetőtér beépítés esetén, akkor a korábbi szabályozási rendszerből kiindulva, elvileg igénybe vehető lenne ez a fajta támogatás közös gyermekeik után. Az ingatlan valóban ugyanaz lenne, amire a férje egyszer már kapott támogatást, de most más lenne a lakáscél. Míg korábban férje a lakásvásárláshoz kapta meg a szocpolt az előző házasságából született gyermekei után, addig most tetőtér-beépítéshez, másik saját gyermekeik után igényelnék. A jogosultsághoz meg kellene felelni az igénylés egyéb feltételeinek is.

Arról, hogy a közeljövőben ismét elérhető lesz-e a félszocpol, s ha igen, milyen feltételekkel, egyelőre nincs információnk. Tetőtér-beépítéshez jelenleg lakáscélú jelzáloghitel vehető igénybe. Ezen belül a piaci kamatozású és az 5 éves kamattámogatással nyújtott lakáshitelek egyaránt rendelkezésre állnak. Mindkét hiteltípust forint alapon nyújtják a bankok. Azt, hogy melyik típusú lakáskölcsön mekkora havi törlesztő részlettel érhető el, lakáshitel kalkulátorunk segítségével otthonról is gyorsan és egyszerűen kiszámolhatják.

A hiteligényléshez szükség van a bővítésre kiadott jogerős engedélyre, tervdokumentációra, műszaki leírásra és költségvetésre. Támogatott bővítési hitel esetén a bővítés áfás költségvetése nem haladhatja meg a 15 millió forintot, a hitel összege pedig a 10 millió forintot. Ebben az esetben a hitelintézet által elfogadott költségvetés 70%-át számlával kell igazolni.

A bővítésre, tetőtér-beépítésre igényelhető lakáshitelekről IDE kattintva bővebb információkhoz juthatnak.

Amennyiben szeretnék megtekinteni személyre szóló, díjmentes bővítési hitelajánlatunkat, kérjük, töltsék ki online ajánlatkérő nyomtatványunkat!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése