Tisztelt Szakértő!
Olvastam, hogy egyedülálló személy is igényelheti a támogatást. Én egyedül nevelem 2 gyermekem. 1/1 tulajdonosa vagyok az ingatlannak, amelyet bővíteni szeretnék egy szobával. Nem voltam férjnél, de gyermekeimet apjuk a nevére vette, de már nem él velünk. Milyen igazolást kérhetnek erről, hogy ez hivatalosan is így van?
Így egy személyben igényelhetem a támogatást?
Ugyanaz az összeg jár egyedülállóknak is?
Jelzálog van a házon, amiből megvettem az épületet. (Volt párom az adóstárs.) Kell kérnem a banktól bármiféle engedélyt vagy kell bejelentést tennem az építkezéssel kapcsolatosan?
Energetikai besorolás elkészítését az iratok beadása előtt szükséges megcsináltatni? És ezt mindenkinek kötelező?
A tervrajz és a költségvetés valamint az energetikai besorolás költségét is leírhatjuk a támogatásból?
“A csok összege nem haladhatja meg a számlával igazolt bekerülési összeg 50%-át” Ez mit is jelent pontosan?
A jelenlegi feltételekre és összegekre mennyire lehet alapozni? Várható még bármilyen módosítás?
Köszönöm válaszát!
Üdv.
Erika
Kedves Erika!
Információink szerint a CSOK kérelemben kell nyilatkoznia büntetőjogi felelőssége tudatában a családi állapotáról. Egyedülállóként is jogosult lehet a kedvezményre, ha az egyéb feltételeknek megfelel. Egyedülálló személyek is ugyanakkora összegű kedvezményt kaphatnak, mint akik házastársi vagy élettársi kapcsolatban igénylik a CSOK-ot. Az összeget 3 tényező határozza meg: az eltartott gyermekek száma, a ház bővítést követő hasznos alapterülete és az épület energetikai minősítése.
Elvileg jelzáloggal terhelt ingatlan esetében is igényelhető CSOK, de arról még nincs információnk, hogy a CSOK-ot biztosító jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat az első ranghelyre kell-e bejegyeztetni. Ha igen, akkor ehhez a hitelnyújtó hozzájárulása is szükséges. Továbbá, amennyiben a hitelintézet a CSOK összegét nem önerőként veszi figyelembe, akkor a támogatás és jelzáloghitel összege nem haladhatja meg az ingatlan értékének 80%-át. Ebben a kérdésben a hitelintézetek eljárási szabályzata még nem ismert.
A CSOK kérelem benyújtásához minden esetben szükség van az energiatanúsítványra. Arról, hogy mely számlák fogadhatók el a költségek igazolásaként, a hitelintézetek tudnak majd pontos felvilágosítást adni. A bővítésről költségvetést kell benyújtani. A költségvetés összegének legalább 70%-át számlával kell igazolni, de akár a teljes összegről is benyújtható a számla. Amekkora összegről számlát nyújt be az igénylő (minimum 70%), annak a felét kaphatja meg támogatásként. Ha Ön 2 gyermeke után 1 millió Ft összegű kedvezményre lenne jogosult, akkor ahhoz, hogy ezt az összeget meg is kapja, a költségvetésnek legalább 2 millió Ft-ról kell szólnia és ezt a 2 millió Ft-ot teljes egészében számlával kell igazolnia, valamint az adott esetben 1 millió Ft-os önerőt fel is kell használnia a bővítésre a folyósítás előtt. Ha csak a 70%-át igazolja számlával, akkor 700.000 Ft összegű CSOK-ot kaphat, de ennek utalását is csak akkor kezdi meg a hitelintézet, ha a költségvetés fennmaradó részét már felhasználta a bővítésre.
A vonatkozó kormányrendelet július elsején válik hatályossá. Nem tudunk arról, hogy várható-e még bármilyen módosítás.
Jó napot!
Én azt szeretném kérdezni, hogy mi sem élünk együtt párommal, de gyerekek nálam vannak. Csak gyámügy általi papírom van arról, hogy az én felügyeletem alatt vannak a gyerkőcök. Így vehetek fel csokot vagyis még bíróságon nem mondták ki a válást, úgy értem ezt a gyámügy általi igazolást.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt szakértő.
Az élettársammal szétmegyünk. A ház 50-50%. Megveszem az ő részét.
Erre igénybe tudom venni a csok-ot? 2 gyerekem van 6 és 8 évesek.
Köszönöm a válaszát.
Gabriella
Jó napot!
Érdekelne, hogy egyedülállóként nevelem 8 éves fiam, hogyan vehetem igénybe a csokot használt ház vásárlásra és mennyi jár így?
Kétgyermekes egyedülálló anyaként 42 évesen jogosult vagyok-e a CSOK támogatásra?
Ha igen, bővítés esetén mennyi hitelt kaphatnék?
Köszönettel.
Viktória
Én egyedül nevelem 3 gyermekemet és jelenleg közmunkán dolgozom több mint fél éve.
A kérdésem az lenne, hogy igénybe tudom venni a csokot? Milyen papírok kellenek hozzá?
Válaszát köszönöm.
3 gyerek van, 2 tartós beteg, közmunkán vagyok, de gyest is kapok.
180 nap megvan, megkapom?
Érdeklődni szeretnék, hogy a CSOK-ot egyedülállóként, 1 gyermek után igénybe tudom-e venni?
Jelenleg a válásról még nincs végzés, de külön élünk. A gyermek velem lakik, a későbbiekben is nálam lesz elhelyezve.
A CSOK igénylés a bankoknál egyedi szabályozás alá tartozik, vagy törvény vonatkozik rá?
Üdvözlettel: Judit
Tisztelt cím.
Használt lakásvásárláshoz egyedülálló szülőként is van lehetőségem igényelni Csok-ot? 1 gyermeket nevelek.
Köszönettel.
Andrea
Szia.
Érdeklődni szeretnék hogy igénybe vehetem-e a csok-ot. 3 kiskorú gyermekem van. 2013. óta gyesen vagyok folyamatosan, előtte dolgoztam pár hónapot, de nem sokat. Egyedülálló szülő vagyok és szeretném igényelni.
Hogyan lehetne?
Köszönöm.
Üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék, hogy egyedülálló anyukaként megkaphatom-e a támogatást? Ha igen, akkor milyen dokumentumok szükségesek és mennyi a támogatás összege használt 57 nm-es lakásra? Továbbiakban, akkor is igényelhető-e a támogatás, ha én egy barátnőmtől részletfizetéssel venném meg a lakást?
Válaszát előre is köszönöm!
Tiszteletem!
Érdeklődnék, hogy vajon igényelhet-e egyedülálló 2 gyermekes anya CSOK-ot?
Köszönettel: Diána
Szeretnék érdeklődni, van-e esély egyedülállónként elrendezni a szocpolt? Gyesen vagyok, 4 gyermekem van.
Egyedülállóként jogosult vagyok-e a csokra? Három gyerekem van, még nem váltam el, de a gyerekek velem vannak.
Üdvözlöm!
Szeretnék érdeklődni, hogy három gyermeket egyedül nevelő szülőként hozzá lehet-e jutni a csokhoz. Ha igen, milyen feltételei vannak?
Egyedülálló szülőnek 2 gyerekkel jár-e szocpol?
Egyedülállóként igénybe vehetem-e a csok-ot? Négy kiskorú gyermekem van: 5, 10, 13, 16 évesek. (Még nem vettem igénybe állami támogatást.) Milyen összeg vehető igénybe?
Érdeklődni szeretnék, hogy gyermekeit egyedül nevelő szülő is igénybe veheti a csokot?
Üdv.
Én arról szeretnék érdeklődni, hogy mint egy gyermeket nevelő egyedülálló szülő van-e valami kedvezmény? Használt lakást szeretnék vásárolni és ehhez hitelt.
Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem, hogy egyedülállóként, 3 gyerekre, saját háztulajdonra és gyesre tudok-e csok-ot igényelni bővítésre vagy felújításra?
Válaszát köszönöm.
Zsuzsanna
Szocpollal kapcsolatosan szeretnék kérdezni. Egyedülállóként igénybe vehetem-e? Meg hitelt tudok-e felvenni?
Üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék, hogy főállású anya (GYET) igényelhetem-e a CSOK-ot? Három gyermekem van, van jelzáloghitelem, de ingatlanom nincs!
Tisztelt Cím?
Két kérdést szeretnék feltenni Önnek:
Elvált személy igényelheti-e a 10 + 10 millió Ft-t meglévő 3 gyermek esetén?
Pénzintézettel vitában állok tartozás ügyben („deviza” alapú gk. hitel, a felvett összeg duplája kifizetve, nincs kockázat feltáró nyilatkozat és a pénzintézet is elismeri, hogy bírósági döntésig „patt” helyzet van, megalapozott a szerződés érvénytelennek tekintése az én oldalamról* ) szerintem és az EU-s fogyasztóvédelmi előírások alapján ők tartoznak, ennek ellenére feltettek a KHR-re. Ebben az esetben, mi a megoldás? Bizonyítottan és a bank részéről elismerve, hogy jelen állapotban, nincs jogalapjuk az általuk kalkulált összeg követelésre, amely szerepel a KHR-ben.
*Az Európai Unió Bírósága C-449/13 sz. ügyben hozott ítélete kimondja, hogy a hitelezőnek kell bizonyítania, hogy teljesítette a hitelfelvevő tájékoztatására és hitelképességének ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségeit, és ha nem, úgy a szerződés érvénytelen.
Válaszát előre megköszönve.
Tisztelettel:
István
Szép napot!
Érdeklődni szeretnék, hogy egyedülállóként, lakásfelújításra igénybe vehetem-e a CSOK-ot?
Gyesre lehet-e igényelni, mert én csak abban részesülök 17 éves korom óta! munkaviszonyom sajnos még nem volt.
Jó napot!
Érdeklődni szeretnék, hogy egyedülállóként egy gyermekkel a csok-ot hitel nélkül lakásvásárlásra felhasználhatom-e? És hogy mik ennek a követelményei?
Előre is köszönöm a válaszát.
Tisztelt Szakértő!
Azt szeretném megérdeklődni, hogy lakáshitel előtörlesztésre fel lehet-e használni a csok-ot?
Köszönöm válaszát!
Üdv.
Kati