Tisztelt szakértő!

Bővítésre szeretnénk igénybe venni 3 gyerek után a 2 M Ft-os CSOK-ot. A tetőterünkben jelenleg 2 szoba van (nyeregtető alatt 2 db 11 m2-es szoba dobozos kialakítással) és három szobát és fürdőszobát szeretnénk kialakítani, amelyhez az eddigi 2 szobát is el kell bontsunk, hogy további szobát tudjuk bővíteni a lakóteret, (bontás nélkül sajnos sehogy nem lehet a harmadik szobával bővíteni a tetőteret) a szobák 14-16 m2-esek lesznek, tehát a hasznos alapterület 22 négyzetméterről kb 45-re fog nőni, vagyis nem az eddigi két szobát alakítjuk át háromnak.

Kérdésem, hogy milyen módon tudjuk igénybe venni a CSOK-ot? Az igénylés előtt el kellene bontsuk a két szobát, vagy megigényelhetjük így is, és a költségvetést a teljes építési munkálatra adjuk be és az elbírálás után elég megkezdeni a bontást? Sajnos a bankban ahol érdeklődtünk nem tudtak erre választ adni.

Előre is köszönöm válaszát: Ágnes

Kedves Ágnes!

Úgy véljük, ha a tetőtér hasznos alapterülete legalább egy 8 négyzetméteres szobával növekszik, akkor jogosultak lehetnek a kedvezményre akkor is, ha emellett meglévő szobák is átalakításra kerülnek. Véleményünk szerint a jogosultság szempontjából tehát az a lényeg, hogy a bővítési munkálatok között legyen egy újonnan létrehozni kívánt, legalább 8 négyzetméteres szoba, amit nem a meglévőkből alakítanak ki.

Azt javasoljuk, hogy az igénylés előtt ne álljanak neki a bontási munkálatoknak se. A költségvetést a tetőtér teljes építési munkálataira lenne célszerű beadni és mindennemű munkálatot csak a CSOK kérelem beadása után elkezdeni.

A bővítési tervdokumentáció birtokában azonban érdemes lenne előzetesen egyeztetni a választott hitelintézettel, s a CSOK igénylést az ő állásfoglalásuk alapján benyújtani, hiszen a CSOK-ra való jogosultság elbírálása a hitelintézetek, s nem irodánk hatásköre.

Azt is tudni kell, hogy a gyermekek után járó kedvezmény összege bővítés esetén nem haladhatja meg a hitelintézet által elfogadott költségvetés számlával igazolt összegének 50%-át. (Számlával a költségvetésnek legalább a 70%-át kell igazolni.) Javasoljuk a annak előzetes egyeztetését is, hogy a költségvetés mely munkálatokat tartalmazhatja.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

34 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Hitelnet!
Meglévő családi ház tetőterében kialakítandó új lakásból (CSOK 10 millió terhére épülne), ha a legidősebb gyermek 2017. januárban nagykorú lesz, leköltözhet a földszinti, eredeti lakrészbe? Az életvitelszerű lakóhely-létesítés egy ilyen felállásban hogyan ellenőrizhető? A nagykorú, földszinten lakó gyermekkel házon belül hogyan lehet találkozni? Mit jelent a zárt lépcsőházas megközelítés? A közös lépcsőház megengedett? Netán szabad az alsó lakrészből is feljáratot létesíteni? Ha a lakótér megnövelése a reális cél, akkor a törvény értelmében nem elég a tetőtéri új lakásba lakcímkártyával bejelentkezni? Ha a földszinten eszünk-főzünk, de a tetőtérben tisztálkodunk és alszunk, az törvénysértés?
Válaszukat köszönve: Petra

Tisztelt Szakértő!
Egy 125 m2-es 3 szobás házat építettünk, melyre 2014. októberében kaptuk meg a használatbavételi engedélyt. A ház alá van pincézve, ami még nem készült el teljesen, így még azóta is költünk rá folyamatosan. 3 kiskorú gyermeket nevelünk és nem vettünk fel utánuk támogatást. Fundamenta hitelünk van még. Az lenne a kérdésem, hogy utólag kaphatunk-e a gyerekek után még támogatást?
Köszönettel, János

Tisztelt Szakértő!
3 kisgyermeket nevelő házaspár vagyunk. Tetőtér beépítéses családi házunknál /földszint: 48 m2; tetőtér hasznos: 30 m2/ szeretnénk a földszintet bővíteni 1 lakószobával, míg a tetőteret új, különálló lakóegységként kialakítani 61 m2 hasznos alapterülettel.
Ennek milyen feltételei vannak, illetve milyen módon lehet a 10M vissza nem térítendő támogatást igényelni?
– Gond-e a hitel igénylésekor, hogy a jelenlegi tetőtér be van építve? Természetesen a meglévő beépített tetőteret belülről teljesen átépítjük és felbővítjük a már említett 61m2-re. /Összkomfortos kivitelben, 2 szobával, konyha, stb./ Építkezés megkezdése előtt megnézik az átépítendő és bővítendő tetőteret? Érdemesebb igénylés előtt a tetőtér beépítést megszüntetni?
– A tetőtérbe építendő új, önálló lakóegység /külön kívülről lesz majd megközelíthető/ lakásnak minősül-e és így elég, hogy átlépje a 60 m2-t? Ha nem, akkor a társasházzá alakítása megoldás lehet? 90 m2 -re bővítése esetén az alsó szint már feleslegesen túl nagy lenne.
Válaszát várva köszönettel.
Zoltán

Tisztelt Szakértő!
2015. évben elkezdtük beépíteni a tetőterünket, mert az akkori CSOK eléggé leszűkítette az igénylők körét. Hitellel hát de nekivágtunk, mert a gyerekeknek nem mondhatja az ember, hogy ne nőjön, és ne legyen nagyobb élettérre igénye. Befejezni nem sikerült, csak a födém megbontása, a tetőtéri ablakok, a szigetelés, kartonozás, festés fért bele. A lépcső, a válaszfalak és egyebek már nem.
Kérdésem, hogy félkész tetőtérnél mit tehetünk?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Szakértő!
A páromnak a szüleinél lakunk és van egy 180 m2-es családi házunk és abból szeretnénk leválni úgy, hogy a párom nevére íratni a háznak a 60 m2-es részét, ami az ő nevén lenne és annak a tetejét lebontani, mert fagerendás és a tetejét kibővíteni 70 m2-es tetőtérre. Ott lenne 3 szoba nappalival, a földszinten pedig fürdőszoba, konyha és nappali. Szeretnénk 3 gyermeket bevállalni, már 2 van. Erre járni fog a 10 millió forintos vagy csak a 2,2 millió forintos támogatás vagy egyik sem. Vagy esélyesek vagyunk valamelyikre?
Válaszát előre is köszönöm.
Mónika

Üdvözlöm,
családi házunk tetőtér-beépítésére szeretnénk igénybe venni a CSOK-ot. Már 4 gyermekünk van és a korábban felvett 4M szocpol után – miután a tetőtér-beépítés a mi esetünkben új lakás építésének minősül – elvileg minden szempontból jár nekünk a CSOK-ból még 6M Ft.
A következő kérdésekben kérem a segítségét:
1., Ha új lakásnak számít a tetőtér-beépítés, akkor is szükség van 50%, vagy egyéb önerőre, tehát előbb elő kell teremtenem 6M Ft-ot, hogy a teljes igényelhető támogatást megkapjam? Ez esetben az esetleges kedvezményes hitel önerőnek számít?
2., Jelenlegi saját családi házunk tetőterét építenénk be, mely nem társasházas, hanem családi házas övezetben van, így az önálló új lakrésznek nem lenne saját helyrajzi száma. Egy bejárati ajtó mögött lenne a földszinten egy ajtó a mi lakrészünknek és egy lépcső a tetőtéri lakrésznek. Ez megfelel a feltételeknek?
3., Végül jelen esetben a 60 m2 feletti lakás, vagy a 90 m2 feletti lakóház feltételeinek kell megfelelni, és hogyan kell számolni a területet a belmagasság függvényében?
Előre is köszönöm a válaszát:
Gábor

Tisztelt Szakértő!
Szeretném megtudni, hogy jogosult lennék-e a CSOK-ra. 3 gyermekem van és tetőtér-beépítésre szeretném kihasználni. Elkezdtük már az építkezést, a szobák elkészültek, de a fürdőszoba meg a különálló wc még nem! Erre azért kaptunk tavaly lakhatási engedélyt! Ezért nem tudom, hogy a fürdőszobára meg a mellékhelyiségre nem-e igényelhetném!
Köszönöm!

Tisztelt szakértő!
45 éves egyedülálló anya vagyok. Két gyermekem van: egy 19 éves (leendő egyetemista) és egy 15 éves fiú. Lakásunk bővíthető lenne tetőtérben egy kb. 45 négyzetméteres élettérrel. Annak idején igénybe vettük a lakásra a szocpolt. Milyen támogatást kaphatnék egyáltalán erre a bővítésre? (ilyen életkorral, ekkora területre)

Üdvözlöm!
A tetőtér-beépítést több médiumban új építésként emlegették… Ezek szerint erre is jár a maximum 10 millió Ft összegű támogatás? Vagy ez a lakásbővítés kategóriába esik?
Válaszát előre is köszönöm!
P.D

Tisztelt Szakértő!
Bővítést szeretnénk igénybe venni, meglévő ingatlanunkra, meglévő 1 gyermekünk után. Meglévő családi házunk tetőterében jelenleg 3 szoba van (lakószobák) és egy külön álló, burkolatlan tetőtér rész- helyiség. Ez kb. 10 m2. Ebből a helyiségből szeretnénk a fenti komfort kiszolgálása végett fürdőszobát kialakítani.
Két verzióban gondolkodunk. Egyik, hogy a kialakítandó fürdőt a meglévő, jelenleg nem használt terület felhasználásával alakítanánk ki, a másik, hogy egy, már meglévő szoba némi bontása, átalakítása is kapcsolódna a történethez (abból csípnénk még le területet a kialakítandó fürdőhöz). Tehát itt egy szoba és fürdőszoba létesülne. Az első esetben csak fürdőszoba.
Kérdésem, hogy ilyen feltételekkel igénybe tudjuk-e venni a CSOK-ot?

Tisztelt szakértő!
Egy 100 m2-es 3 szobás házunk van. 3 gyermeket nevelünk és szeretnénk a tetőteret beépíteni. A férjem 41 éves, jómagam 40 év alatti vagyok.
A kérdésem annyi lenne, hogy igénybe vehetjük a CSOK-ot.
Köszönettel: Erika

Tisztelt Szakértő!
Tisztelettel kérdezem, hogy van három gyerkőcünk, tetőtérben lakunk, aminek az építéséhez igénybe vettük mind a három gyerek után a szocpolt.
Jelenleg rendelkezünk egy engedélyezett, de még nem megkezdett építési engedéllyel, ami tartalmaz + 1 szoba kialakítást és négyzetméter bővítést 160 nm2-en belül. (tetősík ablakok helyett „kutyaól kialakítás”)
Ebben az esetben mi a helyzet? Gondolom a támogatást már nem kapjuk meg, de a kedvezményes hitelt felvehetjük-e? Ha igen, mekkora összeget?
Köszönettel:Levente

Üdvözlöm!
Kérdésem az lenne, hogy jelenleg 2 gyermekünk van, de szeretnénk harmadikat is. Tetőtér-beépítésre szeretnénk igénybe venni a CSOK-ot.
Milyen feltételeknek kell megfelelnie, hogy új ház építésnek minősüljön? Hogy kaphatjuk meg a 10 milliós támogatást? Mennyi önerő szükséges?

Üdvözlöm!
A párommal szeretnénk igénybe venni a csok-ot. Még nem döntöttük el, hogy egy gyermekünk vagy leendő második gyermekünkre. A kérdés az volna, hogy családi házunk garázsából szeretnénk szobát csinálni. Ehhez egybe kell nyitnunk a házat a garázzsal?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Péter

Tisztelt szakértő!
Abban szeretném a segítségét kérni, hogy még ez év végén vásároltunk egy 91 m2-es használt családi házat, aminek a vételárába már igénybe vettük a három gyermekem után járó CSOK-ot két milliós összegben. A kérdésem az lenne, hogy igényelhetek-e még további CSOK-ot erre az ingatlanra tetőtér beépítéséhez.
Válaszát előre is köszönöm!
Róbert

Üdvözlöm!
Kérdezni szeretnék, arra volnék kíváncsi, hogy egyedül nevelem két kiskorú gyermekemet és szeretném kihasználni a támogatást a tetőtér beépítésére.
Van esélyem, hogy megkapjam rá a támogatást 33 éves egyedülálló anyaként?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Tisztelettel.
Mariann.

Tisztelt szakértő!
A mi házunknál bonyólódik a helyzet, mert több verzió tűnik lehetségesnek.
Jelenleg a házban külön ki van alakítva egy lakórész Édesanyámnak, akinek 50%-os tulajdonjoga van. A ház kb. 140 nm-es, s ebből rendeltetésmód-változással ki lett alakítva egy fodrászüzlet. A nappali és a fodrászüzlet feletti tetőrészt alakítanánk át tetőtér-beépítéssel, plafoncserével, így kapnánk fent 1-2 szobát. Van egy mobilgarázsunk is, amelybe „B” verzióként kiköltöztetném egy építési engedélyen belül a fodrászüzletet, így növelnénk a nappalink méretét.
Érdeklődni szeretnék, hogy mindez a csok keretein belül megvalósítható-e?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Anikó