Tisztelt Szakértő!

2005-ben vásároltunk egy használt ingatlant 12 millió forintért. Ehhez felvettünk a már megszületett gyermek után a fél szocpolt (1,1 milliót). 2007-ben született második gyermek után is igénybe vettük ezt a lehetőséget (700.000,- HUF), amelyet a jelzáloghitelünkbe fizetett bele a Kincstár. Svájci frankos hitelt vettünk fel hozzá az Erste banktól. Ezt a hitelt sikerült visszafizetnünk 2011-ben a 180,-Forintos lehetőséggel a Fundementától felvett hitel segítségével.

Tehát az ingatlanon most a Fundementának és a Magyar Államnak van a jelzáloga. Szeretnénk eladni a házat, kisebbet vennénk. Az összegből kifizetnénk a hitelt és vennénk egy lakást.

A kérdésem a szocpollal kapcsolatos jelzálogról lenne. Ebben az esetben mi történik vele?

Köszönöm szépen a válaszát
Hajnal

Kedves Hajnal!

Szocpolos ház eladása esetén amennyiben a kedvezményt biztosító, Magyar Állam javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom időtartama még nem járt le, akkor bizonyos feltételekkel az összeg tovább vihető a vásárolni kívánt lakásra, lakáscsere esetén tehát a visszafizetési kötelezettség felfüggeszthető. Ebben az esetben a teljes összeg átjegyzésére akkor van lehetőség, ha legalább olyan értékben vásárolnak lakást, mint amennyiért a meglévő ingatlant eladták. Ha kisebb értékű lakás kerül megvásárlásra, akkor a támogatás arányos részét vissza kell fizetni.

Ha az elidegenítési és terhelési tilalom időszaka lejárt, akkor a jelzálogjog töröltethető, a lakás eladható a támogatásra vonatkozó megkötés nélkül. Ha a használt lakás vásárlása a fiatalok otthonteremtési támogatásának igénybevételével történt, akkor az elidegenítési és terhelési tilalmat 5 évre jegyzik be.

Fentiek alapján az Önök esetében valószínűleg már lejárt a kérdéses tilalom. A Magyar Állam jelzálogjogának törlése ügyében az Államkincstár területileg illetékes szervét kellene felkeresniük törlési kérelmükkel, mellékelve az ingatlanról egy tulajdoni lap másolatot. Ez alapján a Magyar Államkincsár néhány napon belül kiállítja a törlési papírt, mellyel az illetékes földhivatalnál elintézhető a jelzálogjog törlése.

Javasoljuk, hogy ez ügyben keressék fel az illetékes Kincstárt!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

22 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Négy éve vettünk szocpolra házat. Hogyan lehet kiváltani úgy, hogy el tudjunk menni a szocpolos házból?

Jó napot kívánok!
Érdeklődni szeretnék, hogy 2017-ben vásárolt szocpolos ingatlant el tudok-e adni? De még nem járt le a 10 év. Hogyan tudom eladni úgy, hogy ne kerüljek visszafizetésére?

Tisztelt szakértő!
Szocpolra vásároltam lakást 3 gyerekre, hitel nélkül. De most el szeretném adni. Már meghaladta a 10 évet. Mit kell ahhoz tennem, hova kell mennem, hogy levegyék róla a terhet? 10 év után, ha jól tudom, nem kell visszafizetni a ház vételárát.
Köszönettel.

Tisztelt Hitelnet!
A Magyar Államkincstár jelzálogot jegyzett be több, mint 10 éve. Mi most ezt a lakást eladjuk és szeretnénk töröltetni a jelzálogot. Vállalnak-e ilyen jellegű ügyintézést, mivel mi nem Budapesten lakunk, de a lakás budapesti.
Köszönöm.

Tisztelt Cím,
Házunk építésére 2005-ben felvettük a szocpolt, 2006. március hónapban lett megadva a lakhatási engedély. Életvitelszerűen 2010-ig laktunk a házban, aztán külföldön vállaltunk munkát és az ingatlan jelenleg is üresen áll. Mivel letelt a 10 év, szeretnénk eladni, de a szocpol terhelés még mindig rajta van a házon.
Hogy eladhassuk, vissza kell-e fizetni a felvett teljes szocpol összeget vagy csak arányosan a házban tartózkodott idő függvényében?
Válaszukat előre is köszönöm.
üdvözlettel,
István

Üdv!
Két gyermekem anyja vásárolt egy lakást 2005-ben szocpolra. Most 2016-ban eladta, de a gyerekeim nevét nem akarja a most vásárolandó lakásba beleírni, Csak az övét és a jelenlegi élettársáét! Én ezt nem szeretném! Aggódom, hogy a gyermekeim fedél nélkül maradnak később!
Köszönöm válaszát.

1995-ben épült egy 4 gyermek után felvett szocpolból házunk. El szeretném adni. A 4 gyermeknek ilyen esetben van-e beleszólása?

Olyan kérdésem lenne, hogy 2007-ben vásároltam otthonteremtési támogatással ingatlant. 450.000 Ft volt az önerőm, félszocpol, édesapám pedig a kezes volt. 2009. 09. 03-án lett bejegyezve a támogatás. A második gyermek születése után 750.000 Ft szocpol támogatást beletettük a meglévő hitelbe. Az 5 év elidegenítés már lejárt úgy gondoljuk. Érdeklődnék, eladható-e az ingatlan?
Válaszát köszönöm.

Szocpolos házat mennyi idő után adhatom el, ha nem veszek új házat?

Érdeklődnék, hogy szocpolos házat hogyan lehet eladni? Egy nagyobb, de ugyanolyan értékű házat szeretnénk venni. Az eladás után be kell-e fizetni a szocpol összegét valamilyen számlára, vagy elég, ha bejegyeztetem a másik ingatlanra, illetve ha bejegyzik, újra kezdődik a 10 év vagy a már eddig eltelt időszaktól folytatódik tovább?
Válaszukat előre is köszönöm: Ervin

9 éve vettünk lakást hitelre, illetve szocpol támogatással. A hitel veszélyben van, de a bank engedélyezné az előtörlesztést, az ingatlan egy részének (Az udvar 8%-nak) eladásából. Az ingatlan többi része megmarad (a ház és az udvar 90%-a). A vevővel történő szerződéskötéshez kitől kell engedélyt kérni az eladáshoz, vagy így is vissza kell fizetni a támogatást?
Köszönettel.
F.