Tisztelt Hölgyem/Uram!

Elolvastam a csok feltételeit már korábban is, de egy apróság elkerülte a figyelmemet. Azt tudtam, hogy építkezésnél be kell mutatni a számlák 70%-át, csak az mellett elsiklottam, hogy azok az igénylő nevére kell, hogy szóljanak. A problémám az, hogy mi a párommal kint dolgozunk külföldön, de a párom most 6 hónapra Magyarországon maradt dolgozni, hogy meglegyen a 180 nap biztosítása! Csak a baj az, hogy a számlák az én nevemen vannak, mert akkor még ezzel nem foglalkoztunk! Így akkor el sem fogadják? Házastársak vagyunk és az építési engedély is 2 névre lett módosítva.(mivel ez is követelmény, ezért utólag azt módosítottuk)

Másik kérdésem, hogy az új szabályzatban benne van a maximum 160 m2, de nem írják hogy a hasznos! Akkor az is megváltozott? Nekünk a ház alatt van garázs, kazánház, terasz, most akkor ezekkel együtt kell nézni?

És végül az összeghatárokról. Zalaegerszeg mellett építkezünk, ha jól emlékszem arra 18 milliót írtak. Ez azt jelenti, nem lehet nagyobb a költségvetésünk ennél? És itt még kitérnék erre a bizonyos 70%-ra. Példaként, ha nekem egy ismerősöm baráti áron megcsinálja a festést 500 ezer forintért, de a szakértő azt mondja ez 1 millióba kerülne, akkor mit tudok tenni? Gyűjtsek még számlákat, fizessem be az áfát, hogy megfeleljek a banki szakember felmérésének?

Elnézést a sok kérdésért, de nem olyan egyszerű ez mint amilyennek látszik. Sajnos nagyon sok mindennek meg kell felelni.

Üdvözlettel és Köszönettel: Renátó

Kedves Renátó!

Az igénylők Önök ketten lesznek a párjával - akkor is, ha a párja részéről lesz meg a 180 napos TB jogviszony - így az Ön nevére kiállított számlák is elfogadhatók lesznek.

A július elsejétől hatályos CSOK rendelet 4.§ (4) tartalmazza, hogy: " az épített, vásárolt vagy bővített lakás hasznos alapterülete nem haladhatja meg a 160 m2-t". Továbbra is a hasznos alapterület a meghatározó, amibe a garázs, a kazánház és a terasz nem számít bele.

A 18 millió forintos összeghatár a használt lakóingatlan vásárlás esetére vonatkozik, építésre nem. Építkezés esetén az ÁFA nélkül, a lakóépület nettó alapterületére számított, egy négyzetméterre jutó bekerülési költség nem haladja meg a 300 000 Ft-ot, alacsony energiafogyasztású lakás esetében a 350 000 Ft-ot. A költségvetés elfogadásáról a hitelintézet dönt, ezzel kapcsolatban az érintett bankkal tud majd egyeztetni.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

2 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Kedves Hölgyem/Uram!
Az lenne a kérdésem, hogy még meg nem született gyermek esetén jogosult lennék-e a szocpol támogatásra!
Ha igen, mikortól lehet ezt igénybe venni?
Válaszát előre is köszönöm.