T. Cím!
2006-ban vettünk fel hitelt építkezésre. Egy gyermekünk van, őrá igénybe vettük a szocpolt, és vállaltunk még egy gyermeket, amelyre meg is kaptuk a megelőlegező kölcsönt. 2008 májusában kaptuk meg a lakhatási engedélyt, szóval idén 2012-ben jár le a 4 évünk, amit vállaltunk. Sajnos eddig nem született meg a gyermek. Így ha májusig nem sikerül teherbe esnem, vissza kell fizetnünk a megelőlegező kölcsönt.
Kérdésem az lenne, hogy ha május hónap után sikerül teherbe esnem van-e valami lehetőségünk, hogy beszámítsák a megelőlegező kölcsönünkbe, vagy utólagos szocpolra?
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Dominika
Kedves Dominika!
Ha a vállalt határidőig nem születik meg a gyermek illetve nem sikerül a gyermekvállalás, akkor a megelőlegező kölcsönt vissza kell fizetni. Ha ezt követően megszületik a gyermek, akkor a megelőlegező kölcsönbe már nem számítható be, de utólagos formában véleményünk szerint igénybe vehető a támogatás.
Ezzel kapcsolatban pontos tájékoztatást a Magyar Államkincstár adhat Önnek. Javasoljuk, hogy keresse fel ez ügyben a területileg illetékes hivatal jogászát!
2 gyerekre vettük fel a szocpolt, de a 2. gyerek 8 évet meghaladó időben született meg (2 hete ). Milyen iratokra van szükség az ez irányú ügyintézéshez, illetve mire számíthatunk visszafizetés ügyben?
Előre is köszönöm a választ!
Zoli
Két gyerekre megelőlegezett szocpolt kaptunk 2003-ban. A 2. gyermek most született meg. Már egy ideje fizetünk vissza. Most már nem kaphatjuk meg az akkori szocpolt? Nagyobb lakás kellene most már, át lehetne vinni azt az összeget?
Köszönöm válaszát!
Tisztelt Szakértő!
2005-ben kötött új lakásépítési hitelünkhöz kértünk megelőlegezett Szocpolt 2 gyermekre. A második gyermek nem született meg a szerződésben rögzített időpontig, ezért már 2 éve a szerződésben leírtak szerint elkezdtük visszafizetni a szocpol összegét. Idén viszont megszületett a második gyermekünk. Bementem a bankba, hogy kérjem a jóváírást a fennálló hitelünkből, de elküldtek azzal a hozzáfűzéssel, hogy a szocpol feltételeit nem teljesítettük időben, ezért utólag már nincs mit tenni és olyan nem létezik, hogy az utólag született gyermek után jogosultak lennénk bármilyen jóváírásra. Hozzáfűzte az ügyintéző gúnyosan, hogy ha ez így lenne, mindenki itt állna sorban.
Ezúton kérem szakértői segítségüket abban, hogy pontosan milyen rendelet szabályozza a mi esetünket, illetve Önök szerint is a banknak van igaza?
Válaszukat előre is köszönöm.
Két gyermek vállalásával új építésű lakást vásároltam. Második gyermekem meddőségi problémák miatt nyolc év tizennégy napra született. Az előleget visszafizetnem kell-e? Ha igen, akkor mit?
Várom válaszát.
Ferenc
Tisztelt Cím!
A lányomék a szocpol felvételekor 2 gyermeket vállaltak. Az első gyermek már megvolt. A második gyermek nem született meg, de volt két vetéléssel végződő terhessége. A második gyermekre kapott 1,5 millió Ft visszafizetése 2016 június 30.
Kérdésem, a két vetélés figyelembe vehető-e a gyermekvállalás teljesítésének elbírálásánál.
Köszönettel. László
Jó napot kívánok!
2009 júniusában megkaptuk a használatbavételi engedélyt újonnan épült családi házunkhoz. Ehhez igényeltünk megelőlegező kölcsönt 2007. évben két gyerekre. 2014. évben 2009-től folyamatos próbálkozások után 4. terhességből megszületett első gyermekünk. Volt egy műtétem is.
A kérdésem az lenne, hogy tekintettel az orvosi kezelésekre és a három sikertelen terhességre kérelmezhető-e határidő hosszabbítás a teljesítésre a második gyermek vonatkozásában?
Előre is köszönöm a választ.
Jó napot kívánok!
A helyzetünk a következő. 2006-ban új lakás vásárláshoz vettünk fel hitelt és megelőlegező szocpolt amelyhez 2 gyermeket vállaltunk. 2014 júniusáig kellett volna teljesíteni, de nem sikerült produkálni a beígért 2 gyermeket. A hitelünket végtörlesztettük, de a 2006-ban kapott 2,4 millió forint hitellé alakult. A párom 2014 szeptemberében lett terhes és azóta megszületett a kisfiúnk. A kérdésem az, hogy ebben a helyzetben igényelhetjük e az 1 gyermek után járó szocpolt. A banktól nem tudtam kicsikarni egyértelmű választ, csak hebegnek-habognak.
Előre is köszönöm a választ.
Tisztelt szakértő!
Párom 2004-ben előző férjével vett fel lakáshitelt és 2 gyermek megszületésére megelőlegező hitelt! Párom 2006-ban elvált! A megelőlegező hitelt (1.600.000 Ft) 2008-ban hitellé alakították, amit a kölcsönnel együtt azóta is fizetünk! 2008 decemberében megszületett közös gyermekünk! Mivel a teljes hitel ekkor már a párom nevén volt, megkaptuk az egy gyermek után járó támogatást. (500.000 Ft)
Kérdezném, ha születne még egy gyermekünk, az után is igénybe vehetnénk-e a támogatást vagy esetleg lehetőség lenne-e szocpol igénybevételére?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel!
Henrik
Tisztelt Szakértő!
Tanácsát szeretném kérni igényelt szocpol iránt. 2009-ben 2 gyerek után igényeltünk szocpolt amit meg is kaptunk. Az építkezést megkezdtük, de a gazdasági válság miatt nem tudtuk folytatni az építkezést és ez által még a 40% készültségi fokot sem értük el, és ez év októberében lejárt az évünk. Mivel szeretünk volna kérni hosszabbítást, ezért június végén a bankhoz benyújtottunk egy kérelmet. A bank novemberig gondolkozott a válaszadásra és a végén elutasított azzal az indokkal, hogy mi a kormányrendelet alapján már kimerítettük a hosszabbítást, mert hogy először 3 évet adnak és aztán meg 2 évet. És hogy így jön ki az 5 év.
Kérem segítsen nekem, hogy milyen lehetőségem van még ezzel kapcsolatban, mert a bank nem igazán segítő kész.
Tisztelt Szakértő,
2003-ban megelőlegező szocpolt vettem igénybe két gyermekre lakásépítéshez (az ingatlan 1/1 arányban az én tulajdonom), az egyik 2004-ben megszületett. A második gyermek után járót visszafizetem részletekben a banknak, mert közben el is váltunk. Új férjemmel 2014-ben született gyermekünk, amely utána bank szerint igénybe vehetjük a második gyermek után járó szocpolt a tőkerész csökkentésével. Kérdésem: nem okoz gondot az új igénylésnél a korábbi válás, és hogy ez egy másik házasság?
Köszönettel,
Kata
2006-ban vettünk fel devizahitelt, illetve emellé megelőlegező szocpolt 2 gyermekre (2.400.000 Ft, 8 év). Lejár ősszel a 8 év, de még sajnos nem született gyermek. A banknál azt mondták, hogy a lejárat után el kell kezdeni törleszteni, de ha később összejön a baba, akkor ismét vehetünk fel szocpolt, amiből az előzőt vissza lehet törleszteni.
Kérdésem az volna, hogy létezik-e ilyen megoldás?
Várom válaszukat!
Tisztelt Hitelnet!
Lakáshitelünket 2006 decemberében írtuk alá, 2 gyermekre igényeltük a szocpolt. Azóta egy gyermekünk van. A kérdésem az lenne, hogy a lakáshitel aláírásának dátumától, vagy a lakhatási engedélytől számítják a 2 gyermek megszületését illetve a terhességet? A határidő lejártáig hány hónapos terhesnek kell lenni? Köszönettel.
Tisztelt Hitelnet!
Az lenne a kérdésem, hogy felvehető-e utólagos szocpol amennyiben egyszer már folyósításra került 2 gyermek után megelőlegező kölcsön, de a második gyermekre eső rész annak határidő előtti meg nem születése miatt visszafizetésre került? Történt ugyanis, hogy a 2006-ban folyósított megelőlegező kölcsön második gyermekre eső részét vissza kellett fizetnünk (a bank hitelként folyósította a kamattal együtt, gondolom ez itt most lényegtelen), mivel nem született meg időben. Ezután nemrégiben kiderült, sajnos már a visszafizetés után, hogy a feleségem ismét terhes. Ebben az esetben felvehető-e "ismételten" a szocpol visszamenőleg. A lakás új építésű, 2008 előtt épült.
Köszönettel,
Gábor
Tisztelt Hitelnet!
Szocpollal kapcsolatban már kérdeztem Önöktől és köszönöm, nagyon korrekt választ kaptam, mely az Erste Bankkal szemben nagy segítség volt. De újabb kérdés merült fel, röviden az előzmény: 2 gyereket vállaltunk be, a másodikra a határidő lejárt 2013. decemberében, de addigra, már a 90. napot bőven betöltötte terhességem. A hosszabbítás igaz nagyon nem volt egyszerű az Erste hozzáállása miatt, de azt hittem sikerült. Ma telefonon megkerestek és közölték, hogy lehet nem is él a szerződésünk, mert a férjem nincs a hitellel terhelt ingatlanba állandó lakóhelyűként bejelentve. Férjem külföldön dolgozik, tehát hazajövetele mostanában nem is igazán várható. Kérdésem: 2006-ban szerződtünk, azóta ez nem szerepelt soha problémaként. Kötelezhet erre a Bank minket? Most emiatt semmis lehet egy hitelszerződés? Férjem anyósomékhoz van bejelentve (ennek megvan a családi oka), ha fizetjük a hitelt és "teljesítjük" a feltételeket, miért is gond ez?
Válaszukat előre is köszönöm!
Férjemmel 2006-ban kettő gyerkőcre kaptunk szocpolt. Kislányunk 2006-ban megszületett, a második babócára ezidáig vártunk. November közepén terhességem betöltötte a 91 napot, szülésem várható időpontja 2014 májusa. Nekünk most, december 05-én lejár a határidő a második gyermekre. Levelet írtam a banknak, melyben kértem, hogy a határidőt a szülés időpontjáig hosszabbítsák meg, orvosi igazolást mellékeltem.
Kérdésem: elutasíthatja-e ezt a bank? Mi legyen a következő lépés? Kellett volna jogszabályi hivatkozás a kérelembe? Meddig várjak?
Köszönettel: Ildikó
Üdvözlöm!
Új lakás vásárlásakor egy gyermekünk volt. Szocpolt megkaptuk meglévő gyermekünkre és beváltunk még egyet, Aki nem született meg. A hitelt törlesztjük lassan 2 éve. Ha most születne, van-e arra lehetőség, hogy nem kell a fennmaradó részt visszafizetni? Vagy bármilyen más megoldás.
2003-ban kölcsönt vettünk fel férjemmel új lakás vásárlására, és két gyermeket vállaltunk. Sajnos határidőre csak egy gyermek született. Ezek után a megelőlegező szocpol meg nem született gyermekre eső részét hitelként kezdtük törleszteni. 2012-ben született egy kislányunk.
Arra lennék kíváncsi, hogy jár-e nekünk a szocpol? Melyik törvény vonatkozik ránk, a 2012-es vagy a 2003-as? Ha megkapjuk a szocpolt, akkor az fordítható-e arra a hitelre, amelyiket a megelőlegező szocpol miatt fizetünk, vagy csak a lakásvásárlási hitelre?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Hitelnet!
2006-ban 2,5 szobás új építésű lakásra megelőlegező szocpolt vettünk fel 2 gyermekre. Az első gyermekünk megszületett, sajnos a második legnagyobb akaratunk ellenére sem sikerül. Amennyiben a második gyermekre járó rész visszafizetését megkezdjük, és akkor születik meg, akkor az utólagos igénylésre lenne lehetőségünk? Lakáshitel még lesz akkor.
Hogyan alakulna, ha véletlenül egy 3. gyermek is születne? Igénybe lehetne venni rá is? (amennyiben a 2.-ra is)
Vagy csak rá? (amennyiben a másodikra nem) (feltételezve akár egy esetleges lombik programban születendő ikerpárt).
Köszönöm segítségüket!
Tisztelt Hitelnet!
2004-ben vásároltunk egy sorházrészt, amelyhez két vállalt gyerekre igényeltünk szocpolt, 2M Ft-ot, a K&H-n keresztül. 4 év alatt nem lett gyermekünk, a szocpolt visszafizettük. A 8 éven belül azonban ikreink születtek, a kérdés az, hogy utólagosan hozzá lehet-e férni a már visszafizetett szocpolhoz?
Köszönettel,
Péter
Tisztelt Hölgyem/Uram!
2005-ben vettünk fel lakásépítésre hitelt, 1 gyerek után szocpolt és 1 gyerek után bevállalós szocpolt. Mivel hosszú próbálkozás után nem jött össze a második gyerek, 2011-ben vissza kellett fizetnünk a 1.500.000 Ft-ot. 2012-ben kiderült, hogy következő gyermekünk szeptemberben fog megszületni. Lakáshitelünket 2012. 02 hónapban a kedvező árfolyamon visszafizettük.
Kérdésem, hogy a 1.500.000 Ft szocpolt vissza lehet igényelni a Magyar államkincstártól vagy csak újra lehet igényelni az új jogszabály szerint?
Segítségét előre is köszönöm.
Zita