Kedves Hitelnet csapata!
Korábban már segítettek szocpol támogatással kapcsolatban, ezt nagyon köszönöm, minden sikeres volt.
Most egy apróbb kérdésem lenne, ugyanezzel a szocpollal kapcsolatban.
Két gyermekünkkel (2008, 2011) élünk a párommal (Nem házasságban). A lakást (46 m2) újként vásároltuk 2006-ban, állami támogatású lakáshitellel, és nem igényeltünk megelőlegező szocpolt. Az első gyermekem születése után a fennálló lakáshitel tartozás csökkentésére igényeltünk szocpolt (900.e.-Ft), minden simán ment. A második gyermekem születése után a fennálló lakáshitel tartozás csökkentésére igényeltünk szocpolt (1,5.m.-Ft), minden simán ment.
A két gyermek után kötött két szerződés eltér a jelzálog lejártát tekintve. Első gyermeknél "Az adásvételi szerződés keltétől számított 10 év elteltével" szűnik meg a bejegyzett jelzálogjog, a második gyermeknél "A jelen támogatási szerződés megkötésétől számított 10 év elteltével" szűnik meg a bejegyzett jelzálogjog.
Felhívtam az ügyintéző bankot és azt mondták, hogy változott a törvény (12/2001. (I.31.)), de nem találtam erre utaló részt.
Azt szeretném kérdezni, hogy Önök szerint valóban így változott-e a törvény (ha igen, hol találom ezt a részt), vagy csak rosszul értelmezték?
Válaszukat előre is köszönöm.
Üdvözlettel.
Attila
Kedves Attila!
Az lakásépítési kedvezmény után bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom lejáratára vonatkozó kérdésekben sajnos nem vagyunk illetékesek.
Amennyiben a vonatkozó kormányrendeletben nem talál erre vonatkozó információt, javasoljuk, hogy forduljon a Magyar Államkincstár területileg illetékes hivatalához. A kérdésben illetékes szakértő biztosan választ tud adni kérdésére.
Tisztelt Hitelnet!
Mi 2002-ben vettünk fel 200.000 Ft szocpolt. Új építés. 2003-ban költöztünk be, válás miatt leállt, de a fiammal ott maradtunk. Ideiglenes használatbavételit a Fszt-re 2016-ban sikerült szerezni és 2021 novemberében készült el a ház, ekkor meg is kaptam a teljes használatbavételt. Elvileg most indul a 10 év. Létezhet, hogy így akkor 29 évig van szocpol egy házon? Már így is 19 éve rajta van. A bank erről tájékoztatott. Én töröltetni szeretném, hiszen a cél megvalósult, a gyermek felnevelkedett ott, el is költözött, saját családja van, unokám is van már tőle.
Létezik erre valami méltányosság, hogy eltöröljék? Eladnám, már nem kell 3 szobás ház egymagamnak.
Köszönettel:
Zoltán
Szeretném megkérdezni, hogy 14 éve kaptam lakásvásárlása a szocpolt.
Hol tudom töröltetni?
Sziasztok!
Szeretnék érdeklődni, hogy a szocpol törlést hol lehet intézni?
Azért érdeklődnék, hogy a szocpolt ingyen írják le a házról vagy fizetni kell érte?
2004-ben vettük fel a két gyerekre járó szocpolt lakásépítésre. 2007-ben 3 hónapra felfüggesztettük, majd áthelyeztettük az új házunkra. Most válunk a férjemmel, anyukámhoz költöztem a gyerekekkel.. Kérdésem: honnan tudhatom, hogy lejárt a szocpol ideje? Hol érdeklődhetek: telefonszám, stb.
Előre is köszönöm.
Szeretnénk lakást vásárolni, de az Államkincstár részére jelzáloggal terhelt. A lakást 8 éve felújították, erre történt a szocpol felvétele.
Kérdésem: lehet-e a jelzálogot töröltetni, vagy van lehetőség a megvételre?
Szeretnék érdeklődni az ügyben, hogy 2014 márciusában letelik a 10 éves elidegenítés az új lakásra, de tavaly elváltunk és én két gyermekemmel elköltöztem. Ki szeretne fizetni a volt férjem és én ebből a pénzből és hitelből szeretnék venni egy használt családi házat.
Kérdésem az lenne, hogy a két gyerekre való szocpolt vissza kell-e fizetni vagy átvihetném az új házba??? 3 gyerekre vettük fel a szocpolt és a 3 gyerek a volt férjemmel maradt! 1:1 arányban van a tulajdon!
Szeretném tudni, hogy a lakásvásárlásomkor igénybe vett szocpol után lakásra feltett jelzálogot hol lehet töröltetni Jász-Nagykun Szolnok megyében? Tudomásom szerint a hitel felvételétől számítva 5 év után lehet kérni a szocpolos jelzálog törlését. Ingyenes vagy fizetni kell érte?
Üdvözlöm!
Ingatlanunkon a szocpol miatt 10 évre szóló elidegenítési és terhelési tilalom van feltüntetve. Még 4 év van hátra.
A kérdésem az lenne, hogy az ingatlan tulajdonjogát ajándékozással ráírathatom-e a két gyermekem nevére, hiszen a támogatást is nekik adták, úgy, hogy a támogatást ne keljen visszafizetni.
Köszönöm.
Üdvözlöm!
A szocpol lejár a házunkról májusban (10 év elidegenítés volt rajta).
A kérdésem az volna, hogy a lejárat után hova kell menni intézkednem? És mennyi időt fog igénybe venni ez a folyamat?
Tisztelt Hitelnet!
2008-ban vettünk igénybe szocpolt 2 gyermek után használt lakásra. Akkor én úgy tudtam ez 5 év. Most közlik velem, hogy 10 év lett, és ráadásul az egészet kell visszafizetni. Először szeretném megkérdezni, hogy ebből mi igaz, ugyanis szeretnénk eladni. Ha mind igaz, szerintem keresek egy ügyvédet és átbeszélem vele is a dolgot, mert nem tartom jogosnak, hogy csak úgy egyoldalúan mindent meg lehet változtatni. Tudtommal még az utolsó embernek is jogai vannak, nem csak az államnak.
Köszönöm előre is a választ.
Tisztelt Hitelnet!
2007-ben vettünk fel félszocpolt meglévő két gyermekre tetőtér-beépítésre. A bankkal kötött szerződésben a lakhatási engedély bemutatása 2009. február. Az építkezési hatóság által szabott határidő 2012. január. A szocpolból 1140 000 forintot megkaptunk, amit számlával le is igazoltunk, a bank által szabott határidő elkerülte a figyelmünket. 2011 szeptemberében átadtuk a tetőteret, s miután a lakhatási engedélyt bemutattam a bankban, akkor követelték vissza a szocpolt kamatostul. Ha nem viszem be a bankba a lakhatási engedélyt, akkor a banknak fel sem tűnt volna a határidő. Méltányosságból kértem a határidő módosítását, hiszen a pénzt arra használtam fel amire felvettem, de a bank továbbra is követel. Mit tudnék tenni?
Válaszukat köszönöm szépen.
Judit