Kedves Szakértő!
A tavalyi év októberében kötöttünk adásvételi szerződést egy új építésű lakásra. Akkor az ügyvéd azt mondta, hogy miután a rendelet kijött, majd módosítjuk a szerződést és belevesszük a lakástámogatást is. Lassan itt a teljes összeg kifizetésének ideje (január 31.), a rendelet is megjelent, azonban a bankok semmit sem tudnak róla, illetve azt emlegetik, hogy nem érkezett meg a végrehajtási utasítás.
Semmiképpen sem szeretnénk elesni a támogatástól, azonban nem tudunk túl sokáig várni, mert lassan itt a fizetés ideje. Esetünkben mit javasol, hogyan lehetne megoldani, hogy a támogatást is megkapjuk, de a határidőbe is beleférjünk?
Válaszát előre is nagyon köszönöm, üdvözlettel:
Péter
Kedves Péter!
A szocpol igénylésénél feltétel, hogy a jogosultság megállapítását a végleges adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül, ám a vételár kiegyenlítése előtt kell kérni.
A szocpolrendelet valóban hatályos már, de az ezzel kapcsolatos eljárási rend kidolgozása még folyamatban van a hitelintézeteknél.
Esetleg azt tudjuk javasolni, hogy próbálják meg módosítani a fizetési határidőt. Ha ez lehetséges, akkor is szem előtt kell tartani az igénylés fenti feltételeit.
Köszönöm válaszát,
további kérdésem lenne. Ha a kivitelező magánszemélyként építi a házat, akkor nem igényelhető rá szocpol? Esetleg van olyan lehetőség hogy szerkezetkész állapotban megvásároljuk és utána mi építtetjük fel a kivitelezővel és az építésre vesszük fel a szocpolt?
Kulcsrakész házat vennénk, ami jelenleg szerkezetkész állapotban van. A kivitelező kb. 2012 áprilisra ígérte, hogy kész lesz. Az építési engedélyt 2010 előtt adták ki, de ha jól értem a jogszabályt, akkor az csak építésnél számít, kész lakás vásárlásnál nem (ott a használtbavétel dátuma számít). Februárban kötnénk szerződést a kivitelezővel. Ebben az esetben igényelhető szocpol? Ha igen, mikor kellene igényelni?
Nagyon fontos lenne, előre is köszönöm a válaszát!
Pontosan mikortól lehet igényelni a szocpolt? Mi már szeretnénk, de még mindenhol azt mondják róla, hogy még nem lehet. Akkor miért mondták azt, hogy január 1-től lehet? Biztos, hogy fog lenni? Mert ha nem, akkor nem vár rá az ember feleslegesen!
Válaszát előre is köszönöm!