Tisztelt Címzett!

Párommal jövő áprilisban szeretnénk elkezdeni közös házunk építését, melyet Fundamenta megtakarításunkkal és a szocpol igénybevételével szeretnénk finanszírozni. Ekkor még nem kötnénk házasságot, majd csak ezt követő évben.

Az lenne az első kérdésem, hogy már félkész házra is kérhetjük a szocpolt 2 tervezett gyermekre?
A második kérdésem az lenne, hogy ha igényelhetnénk, akkor a folyósításra mikor kerülne sor?
És végezetül az iránt érdeklődnék, hogy számíthatok-e arra, hogy szocpol akár 3 év múlva is igénybe vehető lesz, vagy bármikor eltörölhetik mint korábban?

Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Zsuzsa

Kedves Zsuzsa!

Félkész lakóházra is felvehető a szocpol. Erre mindaddig van lehetőség, míg nincs az épülő lakásra használatbavételi engedély. A megelőlegező szocpol igénybevételének azonban feltétele a házasság. E nélkül sajnos nem jogosultak a vállalt gyermekek utáni támogatásra.

A lakásépítési támogatás folyósítását a hitelintézet akkor kezdi meg, amikor a saját erő már felhasználásra került. A támogatás folyósítása szakaszosan, készültségi foknak megfelelően történik.

Azt sajnos nem tudjuk megmondani előre, hogy meddig lesz szocpol. Az is előfordulhat, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ismét felfüggesztésre kerül ez a támogatási forma.

A megelőlegező szocpolról részletes leírást IDE kattintva olvashat.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

17 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt hitelnet!
15 éve félbehagyott félkész (falak, tető, külső nyílászárók vannak) házat szeretnénk vásárolni. 3 gyermekünk (12, 9 és 2 évesek) van, férjem 35 éves (még nem volt ingatlan tulajdona), én 45 éves vagyok. Jelenlegi ingatlanunk az én nevemen van, amin még hitel és jelzálog van, de ezt eladnánk. Jár-e a szocpol ebben az esetben?
Köszönöm előre is a válaszukat.

Tisztelt Cím,
Vásároltam egy építési teleket, közművesítettem, építési engedélyem is van rá, el is kezdtük az építkezést.
A következők lennének a kérdéseim:
Párkapcsolatban élek, nem vagyok házas, van közös gyerekünk, tervezzük a következőt.
Az ingatlan és az építési engedély az én nevemen van, hány százalékot kell a páromra írni, hogy szocpolt kaphassunk?
Mikor kapjuk meg a szocpolt? (készültségi fok…(az hallottam, hogy tető fogadására alkalmas kell legyen, hogy folyósítsák az összeget)
Kell-e külön dokumentum az élettársi kapcsolatról,vagy elég az, amit a gyermekhez kellett kitölteni, (igazolja a gyermeknek én vagyok az apja és több éve együtt élünk)
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Csaba

Tisztelet Tanácsadó!
Házastársi kapcsolatban élek, van egy kisfiúnk és most várjuk a 2. babánkat. Családi házat szeretnénk építeni, jelenleg egy tehermentes lakásban élünk (ami a nevünkön van) de ezt – családon belül – el szeretnénk ajándékozni. A kérdésem az lenne, hogy az ajándékozást követően, ha nem lesz a nevünkön ingatlan, jogosultak vagyunk-e szocpolt igényelni vagy van-e még egyéb feltétele? A szocpolt igénylőknek kell-e hitelt felvenniük vagy anélkül is folyósítják?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Tünde

Tisztelt Cím!
Egy félkész házat szeretnénk vásárolni (kb. 50-60%-os a készültségi foka), hitelből fejeznénk be. A félkész ház tulajdoni aránya 70-30% lenne a férjemmel. Ebben az esetben is igényelhetjük a szocpolt, vagy csak abban az esetben ha 50-50%-os a tulajdoni hányad?
Ennél a készültségi foknál folyósítják már a szocpolt, vagy csak abban az esetben, ha a hiteles részből teljesen felépült a ház?
Segítségüket előre is köszönöm.

Mely bankoknál igényelhető már ez a támogatás?

Tiszteletem,
Van egy 90 %-ban kész házunk, amelynek a költségvetése a következőkből áll. 4 M-Ft önerő 7 M forint Banki hitel. A Hitel felvétele óta lehetőségünk nyílt kamatmentes munkáltatói költsön felvételére 1,5 M forint értékben, amelyet szintén a házra terheltek. Ezt az összeget a Banki kölcsön tőketörlesztésére kívánjuk fordítani.
Kérdésem az lenne, hogy be kell-e ezt az összeget 1,5 M Ft-ot kalkulálnunk a szocpol igényléshez leadott költségvetésbe?
Illetve a szocpol összegét is be kell-e kalkulálni vagy pedig a szocpol hiteltörlesztésre is beforgatható?

Jó napot.
Annyi kérdésem volna, hogy 2 gyerek után jár-e szocpol egy 70%-ban kész épületre? Az épület felső szint édesanyám házára, szigetelés nincs, egy épületrész hiányzik a tervrajzhoz képest, lakhatási nincs pénz hiánya miatt. Feleségem gyesen, én dolgozom, de nincs pénz befejezni az építkezést.
Válaszát köszönöm előre és kérnék egy hivatalos címet vagy számot ügyintézéshez.

Mely bankoknál igényelhető már a szocpol?
Építkezésnél felmerülő problémák: a szocpolt energetikai minősítéshez kötik, de ezt a minősítést, csak felépült házra tudják kiszámítani. Viszont szocpolt készültségi fokkal arányosan utalják, mint eddig. Honnan tudhatom meg, hogy jár-e majd Nekem a szocpol? Hogyan működik ez a valóságban?

Tisztelt Tanácsadó!
Több kérdésem is lenne a szocpollal kapcsolatosan:
minden kritériumnak megfelelünk a szocpollal kapcsolatosan, de mivel nekünk 2011-ben elkezdték még a kamattámogatott hitelt folyósítani, annak is az első részletét, nem tudom, hogy mely szakaszában lehetne a bankunktól igényelni a szocpolt. Voltam bent a banknál, de még sajnos nem tudnak semmit, hogy náluk mikor lesz. Attól félünk, hogy esetleg nehogy lecsússzunk erről a támogatásról.