A július 1.-jétől hatályos CSOK rendelet legfontosabb feltételeiről, kérdéseiről, az eljárási szabályokról hetek óta folyamatosan tájékoztattuk olvasóinkat. A leggyakrabban feltett kérdés az volt, hogy önerőnek számít-e a CSOK? A válasz sokáig váratott magára, de most megérkezett!
A finanszírozási arányok tekintetében mindenképpen különbséget kell tennünk az alapján, hogy már meglévő vagy vállalt gyermekek után szeretnénk igénybe venni a CSOK-ot.
CSOK - meglévő gyermekek után
Bankpartnereink többsége, melyektől a CSOK-önerő kérdésről tájékoztatást kaptunk, a meglévő gyermekek után adható támogatás összegét önerőként veszi figyelembe, vagyis a kedvezmény összegét nem számítják bele az ingatlanok maximális 80%-os terhelhetőségébe.
A következő példán mutatjuk be, hogy mit is jelent ez egy 3 gyermekes család esetében, akik egy 90 m2 hasznos alapterületű családi házat vásárolnak 12 millió forintért, melyhez 2.000.000 Ft CSOK-ra lehetnek jogosultak. (A háztartás igazolt nettó jövedelme havi 400.000 Ft alatti.)
Megfelelő jövedelemfedezettség esetén – ami azt jelenti, hogy a felvenni kívánt kölcsön törlesztő részlete és az egyéb esetleges hiteltörlesztések összege nem haladja meg a háztartás igazolt nettó jövedelmének 50%-át – maximum 9.600.000 Ft lakásvásárlási hitel vehető fel adott ingatlanra. Ezt kiegészítve a 2.000.000 Ft-os CSOK-kal már csak 600.000 Ft készpénz hiányzik a vételár kiegyenlítéséhez.
Megelőlegező CSOK – vállalt gyermekek után
A legtöbb pénzintézet teherként veszi figyelembe a vállalt gyermekek után adható megelőlegező CSOK-ot, vagyis annak összegét beleszámítja a 80%-os terhelhetőségbe. Pénzügyi partnereink között azonban találunk olyan hitelintézetet, amely a megelőlegező CSOK összegét önerőként kezeli.
Mindkét esetet szemléltetjük példánkban:
A megelőlegező CSOK-ot igénybe venni kívánó házaspár mindkét tagja 40 év alatti. 8,5 millió forintért szeretnének megvenni egy 60 m2 hasznos alapterületű használt lakást. Két gyermeket vállalnak, amiért 800.000 Ft összegű támogatásra lehetnek jogosultak.
„A” Bank lesz az, ahol a megelőlegező CSOK beleszámít a 80%-os terhelhetőségbe, „B” Bank pedig az, amelyik önerőnek veszi a megelőlegező CSOK-ot.
Mint láthatjuk, a CSOK-on felül további önerőre mindenképpen szükség van mindkét esetben, de nem mindegy, hogy mennyi készpénzzel kell rendelkeznünk. „A” Banknál – megfelelő jövedelemfedezettség esetén – maximum 6.000.000 Ft lakáshitelt kaphatunk. 800.000 Ft összegű megelőlegező CSOK mellett tehát további 1.700.000 Ft készpénzre van szükség. „B” Banknál – szintén megfelelő jövedelemfedezettség esetén – 6.800.000 Ft a maximálisan felvehető hitelösszeg, ám itt a 800.000 Ft-os megelőlegező támogatás mellett elég 900.000 Ft saját erővel rendelkezni.
FONTOS!
A fedezetül felajánlott ingatlan forgalmi értékéhez viszonyított 80%-os hitelnyújtás nem automatikus! Ez azt jelenti, hogy a hitelbírálat eredményétől függ, hogy az egyes bankoknál az ingatlan értékéhez viszonyítva mekkora összegű lakáshitelre lehetünk jogosultak. Tehát ha csak kisebb összeg esetén vagyunk hitelképesek, akkor – a CSOK összegétől függetlenül – több készpénzzel kell rendelkezni. A szükséges önerő készpénz hiányában plusz ingatlanfedezet – például szülői ingatlan - bevonásával is pótolható.
CSOK- és hitelügyintézés a Hitelnet irodáiban!
Ha Ön is lakásvásárlás előtt áll, azt javasoljuk, hogy még az adásvételi szerződés megkötése előtt feltétlenül tájékozódjon, kérjen személyre szabott hiteltanácsadást! Ezt a Hitelnet országszerte elérhető irodáiban megteheti, s Szakértőink vállalják a teljes körű CSOK- és hitelügyintézést is!
Tisztelt Hiteltnet!
Érdeklődnék, hogy építkezésnél mindegyik bank kér önerőt?
Voltunk a K&H Bankban és sajnos nem igényelhetjük a Csokot, mert nem önerőként vették figyelembe.
Melyik bank fogadja el?
Tisztelt Hitelnet!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy ha szüleim házát bevonnák jelzálog alá, hogy tudjunk venni a férjemmel egy sajátot, mert nincs annyi önerőnk, akkor az hogy működik? Ha lejár a hiányzó önerő összege, akkor törlődik a jelzálog?
Tisztelt Hitelnet!
Jelenleg van-e olyan bank, amelyik a megelőlegező CSOK-ot új lakás vásárlásánál önerőként veszi figyelembe?
Köszönöm a válaszukat.
Gabi
Tisztelt Szakértő!
Ha még nincs meg a 3 gyerek, és megigényeljük a 10+10-et új lakás vásárlásra, az lenne a kérdés, hogy kell-e önerő a plusz 10 millió hitelhez, vagy a 10 millió csok támogatást elfogadják önerőnek az Erste Banknál?
Szép napot!
Katalin
Üdvözletem!
Kicsit elvesztem a kérdések-válaszok labirintusában és nem biztos, hogy megtaláltam a számomra megfelelő választ. Azt már értem, hogy a bankok maguk választják meg, hogy a megelőlegező CSOK-ot beleszámítják-e az önerőbe vagy sem – többnyire utóbbi -, de az nem derült ki számomra, hogy a mai banki gyakorlat szerint az éppen úton lévő baba, -aki már betöltötte a 24 hetet- után igényelhető CSOK az megelőlegezőnek számít vagy sem? Ezzel összefüggésben az utána járó támogatás is beleszámíthat az önerőbe vagy sem?
Érdekelne még továbbá, hogy egy nagyságrendileg 5 millió forint összegű hitel esetén körülbelül mekkora induló költséggel lehet számolni? Tudom hogy pontosan nem megmondható, mert bankja válogatja, de csak egy nagyságrendbeli összeg érdekel.
Továbbá egy adott ingatlan értékének körülbelül mekkora a jelzáloggal terhelhetősége? 60-70%, vagy több, esetleg kevesebb?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel, Attila
Üdvözlöm!
Érdeklődnék, hogy ha nincs önerőnk, de a többi feltételnek megfelelünk, akkor mi a teendő? A 20% önerő az a támogatás 20%-a vagy a használt lakás vételárának 20%-a?
Köszönöm a választ!
Tisztelt Hitelnet!
3 gyermekünk van, 2005-ben igénybe vettünk használt lakás vásárlásra 1.900.000 Ft szocpolt. Jelenlegi állás szerint még járna 8.100.000 Ft a gyerekek után, ha építünk vagy újat vásárolunk, de önerőnk nincs és bárosok vagyunk, így nem vagyunk hitelképesek sem.
Bővítésre vagy használt lakás vásárlásra a 3 gyermek után járó támogatás nem elég, így kihasználni csak úgy tudnánk, mivel ahogy már írtam nem vagyunk hitelképesek, csak úgy tudnánk igénybe venni a 8.100.000 Ft-ot, ha használt lakásra is kiterjedne ez a támogatás.
Mik lennének a lehetőségeink amit még esetleg nem tudunk?
Köszönöm válaszát!
Tisztelettel: Éva
Tisztelt Hitelnet.
A párommal van egy közös gyermekünk aki másfél éves. Előző kapcsolatomból van egy 8 éves lányom aki velünk él. Nem vagyunk házasok. Érdeklődnék, hogy egy 4-5 milliós ház vételéhez igényelhetjük-e a szocpolt. Ha igen, mindkét gyermek után? És mekkora lenne a szocpol mértéke? És felhasználhatnánk-e önerőnek?
Köszönettel: Noémi
Tisztelt Hitelnet!
Szeretném megkérdezni, hogy magába nem jár a csok támogatás használt lakásra? Kettő gyerek után szeretném igénybe venni, de hitel nem kellene, mert van megtakarításom készpénzben.
Üdvözlöm.
Szeretnék érdeklődni.
Hiteligénylés és hitelfolyósítást követően, 120 napon belül az adásvételi szerződés lejárta előtt megigényelhetem a csok-t meglévő gyermek esetén?
Vagy ha nem igénylem meg a csokot a hitellel egyidejűleg, már meg sem igényelhetem, és kaphatom?
Ha megvárom a 180 napos igazolást, kifutok az adásvételben megadott időpontból.
Várom válaszát: Beáta
Tisztelt hitelek!
Nekünk kettő gyerekünk van. Mi nem vagyunk jogosultak a 10+10 millióra, mivel a férjem külföldön dolgozik. Én pedig gyesen vagyok. Így a csokra sem vagyok alkalmas.
A kérdésem az lenne, hogy a férjem igénybe veheti-e a csok támogatást. A külföldön szerzett biztosítási jogviszonyt elfogadják?
Ha igen, ez esetben milyen feltételekkel?
Köszönöm szépen!
Alexandra
Tisztelt Hitelnet!
2015 augusztusában eladtuk lakásunkat. Most építkezni szeretnénk és CSOK-ot igényelni 3 gyerkőc után. Érdeklődni szeretnék, hogy az eladott lakás ára telekárba is beleforgatható vagy csak az építéshez fogadják el önerőként?
Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelt Hitelnet!
Szeretnem még azt megkérdezni, hogyha a foglalót kifizetjük, ami 1.950.000 Ft, ezt visszakapjuk a banktól, és kiutalja a teljes vételárat, vagy le fogja vonni és ennyivel kevesebb hitelt fog csak kiutalni? Nem rendelkezünk a foglaló összegével. A foglalót kölcsönbe kapnánk magánszemélytől, amit vissza kellene fizetnünk, tehát ezert lenne fontos megkapnunk ezt a banktól majd.
Köszönöm szépen!
Mónika
Tisztelt Hitelnet!
Használt lakásunkat jelenleg áruljuk. Az ingatlant talán annyiért tudjuk eladni, amennyi a bank felé a tartozásunk, 9,3 millió. Szeretnénk igénybe venni a 10 + 10 milliós állami támogatást. 3 gyermekünk van, a középső gyermekem után felvettük 3 éve a szocpolt, még 2 év elidegenítési tilalom van a lakáson, mivel használt lakás. Kinéztünk egy 72 nm-es újépítésű lakást, amelynek a vételára 19,5 millió. A lakást májusban kezdik el építeni. Azt szeretnem kérdezni, mik a lehetőségeink? Sajnos önerővel nem rendelkezünk. Megkapjuk-e a 750.000 szocpolt és beforgathatjuk az új lakásba, vagy függőben lesz? Ha a szocpol összege így 9,5 millió, ez használható-e önerőnek? Mi kell az államnak illetve banknak, hogy elindíthassuk ezt a vásárlást olyan ingatlannal, ahol még csak tervrajz van?
Köszönöm szépen válaszukat!
Mónika
Tisztelt Hitelnet.
A 2016-ban megjelenő új CSOK-ról szeretnék érdeklődni. Férjem 45 éves, én 38 éves vagyok. Jelenleg 2 kiskorú gyermeket nevelünk. Igényelhetjük a 3. gyermek után járó emelt összegű CSOK-ot, ha a 3. gyermeket egy adott időn belül bevállaljuk? Új ház építéséről lenne szó. Ha a korunk miatt nem lehet, de közben terhes lennék, akkor a 24. terhességi héttől már 3 gyermekesnek számítunk és megkaphatjuk?
Segítségüket előre is köszönöm.
Csilla
Érdeklődnék, van 1 gyermekem, én gyeden vagyok, párom 2 hónapja van a munkahelyén. A párom állami gondozott, így az államtól lakásvásárlásra kap 1,8. E mellé mi megigényelhetjük a csokot?
Szép napot!
Érdeklődnék arról, hogy közjegyző előtt írtunk papírt férjemmel, hogy én lemondok minden igénybe vehető dologról, hogy ő fel tudja venni a csokot! Mivel sajnos passzív báros vagyok. Ezt elfogadják? Köszönöm.
Tisztelt Hitelnet,
szeretném megtudni, hogy üdülőingatlan bővítésére fel lehet-e venni a támogatást. 2002 augusztusa óta állandó lakhelyünk az említett „üdülőingatlan”, Pest megyei városban, ide születtek a gyerekek /2/, más tulajdonunk nincs. Szeretnénk bővíteni a házat, jogosultak vagyunk-e?
Üdvözlettel.
P.-né
Tisztelt Hitelnet!
Érdeklődni szeretnék, hogy 10.000.000 Ft-os 105 m2-es „D” energetikai tanúsítványú ingatlant szeretnénk vásárolni 1 meglevő és 2 további vállalt gyermekkel. 2.000.000 Ft csok-ot számoltam, így 8.000.000 Ft hitelt szeretnék felvenni, erre két banknál is jártunk és az előzetes hitelbírálat alapján jogosultak vagyunk. (állami alkalmazott vagyok, 175.000 Ft nettó jövedelemmel)
A kérdésem az volna, hogy ezen feltételek alapján az ingatlan vásárlásához szükséges-e önerő vagy a csok elegendő-e hozzá?
Válaszát előre is köszönöm,
Tisztelettel: Bence
Tisztelt Szakértő!
Az lenne a kérdésem, hogy melyik pénzintézet fogadja el a megelőlegező csok-ot önerőnek?
Válaszát előre is köszönöm.
Lakásbővítést szeretnénk. 1/1-es tulajdonos vagyok. Van 4 gyermek, 1 nagykorú, keresőképes. Kaphatok állami támogatást? 43 éves vagyok, feleségem 42.
Tisztelt Hitelnet!
Párommal jövőre házasodunk, majd gyermeket is tervezünk. Közben lakást is néznénk. Egy 10 milliós lakást hoznék példának. Az érdekelne hogy a forgatókönyv így működhet-e?
Fundamentával rendeznénk a hitel részt, 8 millió forintot. Kinézzük a lakást, megegyezünk a vételben. Szerződést kötünk, 1 millió forintot adunk önerőként. A szerződésben leírjuk az 1M önerőt, 500 ezer CSOK-ot, 8M Fundamentát és még 500 ezer készpénzt. Az önerő kifizetése után megigényeljük a CSOK-ot. Bírálat után megkapjuk és kifizetjük az eladónak. Közben a FUndamenta is folyósítja a hitelt, ezt is kifizetjük.
Ezen kívűl van-e valamilyen plusz lépés esetleg tanács?
Válaszát köszönöm.
Üdv,
Sándor
Mi nem vagyunk házasok a párommal, de van egy közös gyermekünk és útban van a második. A Csokot fel tudjuk venni két gyerekre anélkül, hogy összeházasodnánk?
Üdvözlöm.
Bonyolult kérdésem lenne, szeretnék megoldást találni. Egy 9 éves iskolás gyermekem van, és a 24 éves húgommal albérletben élünk. (Én 29 éves vagyok). Húgomnak van csak bejelentett munkahelye, nekem nincs igazolható jövedelmem. Saját tulajdonunk nincs, nem is volt. Ő hitelképes. Szeretném megkérdezni, igényelhetünk-e csokot úgy, hogy a felvett hitelt ő fizetné, a csokot pedig a meglévő kisfiamra igényelnénk. Önerőnk nincs, keresetünket az albérlet elviszi. A cél az lenne, hogy legyen egy biztos lakhatásunk, így nem albérletet kellene fizetnünk, hanem a sajátot. Minden megoldás érdekel. Köszönettel: Brigitta
Jó napot kívánok.
A kérdésem csak annyi lenne, házasok vagyunk, van 3 gyermekünk, és akkor vásároltunk egy régi parasztházat amikor még nem volt Csok, de már szocpol sem, de most felszeretnénk kicsit újítani, mert azbesztes pala van rajta és a tetőszerkezet is egyre rosszabb állapotban van. A tetőteret nem tudnánk beépíteni, mert vegyes falazatú a ház! Gyermeket már nem szeretnénk.
Igénybe tudjuk venni a CSOK-ot vagy erről is lemaradtunk?
Bocsánat, azt még hozzátenném, hitelt semmi esetre sem vennénk igénybe, szeretnénk csak a CSOK-kal megoldani, ha lehetséges.
Köszönöm.
A házra 93 m2-t számolt fel az ingatlan felmérő, de a földhivatalnál 112 m2 van nyilván tartva. Akkor az ingatlanos hogy nem veheti bele a melléképületet? A földhivatalnál az is nyilván van tartva. Az ingatlanos azt nem számolta bele.
Kedves Hitelnet,
Érdeklődni szeretnék, hogy használt lakásra szeretnénk igényelni a CSOK-ot. Örököltem egy házat 2007-ben, ami apukám haszonélvezeti jogával terhelt. Így még jogosult vagyok a CSOK-ra?
A másik kérdésem: 2011. óta vagyok közalkalmazott, de ebben a hónapban szeretnék munkahelyet váltani áthelyezéssel, az kizáró ok?
Köszönöm válaszát.
Jó napot!
Az után szeretnék érdeklődni, hogy nekünk a férjemmel 3 éve van 51 nm-es F-s energia tanúsítványos lakásunk, amit hitelből vettünk. Rendszeresen fizetjük, mindkettőnknek van állása. A lakást használtan vettük. Nemsokára érkezik az első baba, és érdeklődnénk, hogy használt lakásra hogyan vehető fel a CSOK? Mert mindenhol csak bővítésről írnak, és egy társasház 4. emeletén falakat húzni, emeletet építeni nem tudunk…….
Felújításra lehet-e felvenni? Egyáltalán érdemes-e nekivágni? Mennyi az az összeg, amit kaphatnánk?
Köszönöm a segítségüket.
Tisztelettel: Nóra
Üdvözlöm!
Érdeklődnék, hogy 100 nm-res használt házat szeretnénk vásárolni. Élettársi kapcsolatom van. 2. gyermekem egy hónap múlva érkezik, viszont az első gyermekem az előző kapcsolatomból van. A párom venné fel a hitelt. Igényelheti-e a nem vér szerinti gyermekre a csok-ot, mekkora összeget igényelhet, és ha meghaladja a 20%-ot a csok, akkor is kell önerő?