Tisztelt Szakértő!

Idén júniusban kötünk házasságot párommal. Mindketten 40 év alattiak vagyunk. Egy most épülő kis családi ház telkének megvásárlására és a kivitelezővel ház felépítésére kötöttünk szerződést a napokban. A ház júliusban készül el és addig kell kifizetni a teljes vételárat. Augusztusra ígéri a kivitelező a használatba vételi engedélyt.

A páromnak van egy kis lakása, amelyet szeretne minél előbb eladni és a vételárat is a ház vásárlására fordítanánk. Két gyereket szeretnénk.

Kérdésünk, hogy milyen feltételekkel tudnánk szocpolt igényelni? Meddig kell a meglévő lakást eladni? Ha az elkészült ház vételárának kifizetéséhez a szülőktől kölcsönt veszünk igénybe, ennek visszafizetésére is felhasználható-e?

Nagyon köszönjük a segítséget, üdvözlettel: Ágnes

Kedves Ágnes!

A szocpolkérelem benyújtásakor nem lehet lakástulajdonuk. Ez azt jelenti, hogy a szocpolkérelmet akkor tudják csak benyújtani, ha már eladásra került a párja nevén lévő lakás. Ellenkező esetben a nevén lévő lakástulajdon kizárja a szocpolra való jogosultságot.

Mivel nem meglévő gyermekek után kívánják igénybe venni a lakásépítési támogatást, ezért további feltétel a házastársi kapcsolat. Megelőlegező szocpol igénylésére tehát júniusban, a házasságkötésüket követően lehetnek jogosultak.

A szocpol a vételár kifizetéséhez használható fel. Arra tehát nincs lehetőség, hogy a szülőktől kapott kölcsön visszafizetésére használják fel a támogatást. Ha a vételár kiegyenlítésre kerül, akkor már nem tudják igénybe venni a szocpolt.

A szocpoligénylés további feltételeiről IDE kattintva tájékozódhat.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

12 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Szakértő!
Kérdésem az lenne, hogy új lakás vásárlás esetén önerő hiányában a megelőlegező szocpol tulajdonképpen csak "hátráltat"? Mert olvastam, hogy a gyerekek megszületéséig ez csak kölcsönnek minősül az esetleges hitelbírálat folyamán.
Önerő nélkül vagy minimális önerővel szeretnénk nekikezdeni a lakásvásárlásnak. Van esetleg valamilyen megoldás a plusz ingatlan bevonásán kívül? Van-e olyan hitel, ahol önerőként használható fel a megelőlegező szocpol?
Köszönöm válaszukat.

Megelőlegező kölcsönt vettünk fel és két gyereket bevállaltunk. Ebből egy már megszületett és most kettő van útban.
Lehetséges-e hogy a harmadikra valamit kapjunk?

Tisztelt Hölgyem/Uram!
36 éves nő vagyok, párom (akivel nem vagyunk házasok), az előző házasságában a volt feleségével igényelték a szocpolt, de abból a házasságból gyermek mégsem született. A szocpol összeg visszafizetése folyamatban van.
Én még soha nem igényeltem ezt a támogatást. Megtehetném én ezt attól függetlenül, hogy a párom már igényelte valaha? (én vele terveznék gyermeket).
Köszi,
Kati

Kedves Hitelnet!
2004-ben megelőlegező kölcsön bevonásával vettünk lakást. (kamattámogatásos forinthitel.) A 2 gyerkőc időben meglett, így a kedvezménnyé alakulás rendben van. Most, 8 év után eladtuk az ingatlant. Vissza kell fizetnünk az 1.600.000 Ft-ot, vagy letétbe helyezzük és ha 1 éven belül veszünk másikat, akkor visszaigényelhetjük.
Kérdésem: ha 1 év alatt nem vásárolunk és hagyjuk “veszni” a pénzt, akkor később igényelhetünk-e újra megelőlegező kölcsönt vagy szocpolt (ahogy nevezzük) további gyermekek vállalása nélkül? Elvileg amit kaptunk azt visszaadtuk, így tekinthetjük-e úgy, hogy nem is volt?
Kriszta

A kérdésem a következő lenne! A párommal mindketten 38 évesek vagyunk, 8 éve élünk együtt, élettársi kapcsolatban. Szeretnénk 1 gyereket vállalni, és egy bruttó 46 m2-es 1,5 szobás új építésű, tetőtéri iroda lakást vásárolni, amire szocpol támogatást szeretnénk igényelni! Kaphatunk-e ilyen feltételekkel támogatást, ha nem akkor min kellene változtatni, ilyen lakásra igényelhetünk-e szocpolt? Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlöm,
2007-ben vettünk fel a születendő második gyermek reményében 1,5 M forintot. Sikertelen próbálkozások után a feleségem 3 hónappal később, idén lett terhes, de a négy év lejárt 2012 októberében. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a második gyerek megszületésekor jóváírják a hitelt, de a visszamenőleg kiszámított kamatot (490,000 Ft) mindenképpen vissza kell fizetni. A kérdés: létezik az, hogy a kamat alapjául szolgáló tőkét megkapjuk (utólag), de az egész kamatot ki kell fizetni?
– Lehet erre kérelmet benyújtani?
– Amennyiben minden hitelt visszafizetünk most, akkor is jár majd a születés után a támogatás?
Köszönettel.