Tisztelt Szakértő!

Olyan ügyben kérném segítségüket, hogy meglévő ingatlanunk korszerűsítésére szeretnénk igénybe venni a falusi CSOK-ot. Három gyermekünk van, akik után már 2005-ben igénybe vettük a szocpolt.

Az OTP Bankhoz beadtuk a kérelmünket, amelyet elfogadtak és 2019 novemberében megkötöttük a szerződést. Lakáshitellel rendelkezünk az Erste Banknál, amit 2005-ben vettünk fel. A probléma a következő, hogy az Erste Bankhoz beadtuk a kérelmet a rangsor cseréhez a magyar állam javára, amelyet a bank elutasított minden indoklás nélkül. Majd azt javasolták, hogy az Erste Banknál igényeljük meg a falusi CSOK-ot.

A szerződés megkötésekor a két nagykorú gyermekem nem rendelkezett jövedelemmel, viszont jelenleg mindketten rendelkeznek munkaviszonnyal. A kérelem benyújtásakor az Erste Bank nem foglalkozott még a falusi CSOK-kal.

Ebben az ügyben, szeretném tanácsát kérni, hogy milyen lehetőségeink vannak, kihez lehet fordulni ez ügyben?
Mária

Kedves Mária!

A vonatkozó kormányrendelet értelmében a CSOK szerződés megkötésének időpontjától számítva 10 évig az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre.

A jelzálogjog ranghelyét kizárólag a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakás vásárlása vagy bővítése esetén a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakás építése, bővítése vagy vásárlása érdekében felvett lakáscélú hitelintézeti, illetve lakás-takarékpénztári kölcsönt, valamint az építkezés helyéül szolgáló építési telek megvásárlására felvett hitelintézeti, illetve lakás-takarékpénztári kölcsönt biztosító jelzálogjog előzheti meg.

Fentiek alapján javasoljuk, hogy a területileg illetékes járási hivatalnál érdeklődjön arról, hogy valóban szükséges-e, hogy a támogatást biztosító jelzálogjog az első ranghelyen kerüljön bejegyzésre. Vagy esetleg a támogatással érintett lakás vásárlására felvett Erste Bank javára bejegyzett jelzálogjog megelőzheti a Magyar Államot.

Amennyiben valóban szükséges, hogy első ranghelyen legyen bejegyezve a Magyar Államot biztosító jelzálogjog és az Erste Bank nem járul hozzá a ranghely cseréhez, akkor megoldás lehet, hogy az Erste Banknál igénylik a támogatást. Ehhez az OTP-vel kötött támogatási szerződés visszavonása szükséges.

A falusi CSOK jogosultsági feltételeit IDE kattintva tekinthetik meg. Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű falusi CSOK ügyintézést is!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése