Tisztelt Hitelnet!

Én T-né azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy a leírtak alapján jogosultak vagyunk-e a Falusi Csokra, amelyet felújításra szeretnénk felvenni 3 gyermekre.

2015-ben felvettük a Csok-ot 3 gyermekre használt lakásvásárlásra. 1.500.000-at igényeltünk, de 1.350.000 Ft-ot kaptunk és a 150.000 Ft önrész volt. Akkor már volt 1 gyermekünk, és vállalatunk 2 gyermeket még. Ezen idő alatt a vállaltak közül volt 1 gyermek, amely 12 hetesen magzat elhalt, és született 2018-ban 1 gyermekünk.

Most 2020-ban jött a lehetőség, hogy lehet a Csok mellé felvenni a felújításra is, így beadtuk az igénylést márciusban felújításra, színén 3 gyermekre, mert szeretnénk 3. gyermeket. Azt mondták, hogy most már el is kezdhetjük a felújítást. Belefektettünk már számunkra igen is sok pénzt.

De sajnos a bank nem tudja eldönteni, hogy kaphatunk vagy sem 60 nap elteltével. Minden egyes héten kitalálták, hogy a Kormányhivatalban adnak választ, vagy az Államkincstárban. Sajnos egyik helyen sem értették, miért küldtek oda, meg azt, hogy miért nem kapunk.

Ez sajnos nekünk kevés, amit beszéltünk, nekünk írásban kellene valami segítség.
Kérem tisztelettel, hogy a jelen leírtak alapján segítsenek választ adni Banknak. (Takarékbank)

Köszönöm előre válaszukat.
Maradok tisztelettel: T-né

Kedves Asszonyom!

A vonatkozó kormányrendeletnek van egy ilyen pontja:

“Ha ugyanazon fiatal házaspár megelőlegezett formában nyújtott lakáscélú állami támogatást – ideértve a megelőlegező kölcsönt is – vett igénybe, megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény akkor igényelhető, ha a korábbi gyermekvállalás teljesült.”

Fentiek alapján tehát újabb vállalt gyermek után akkor igényelhetik a falusi CSOK-ot, ha a korábbi gyermekvállalás már teljesült. Korábbi CSOK igénylés során 2 vállalt gyermek után vették igénybe a kedvezményt. A gyermekvállalásból egy gyermek megszületett, egy magzat sajnálatosan elhalt.

A kérdés az, hogy akkor az elhalt magzatot elfogadta-e a hitelintézet a gyermekvállalás teljesítéseként. Ha igen, akkor mindkét korábbi gyermekvállalás teljesítettnek tekinthető. Ekkor véleményünk szerint nincs akadálya annak, hogy a falusi CSOK igénylés során újabb vállalt gyermek után vegyék igénybe a kedvezményt.

Amennyiben a jogosultság kérdése nem egyértelmű a hitelintézet számára – központján keresztül – jogi állásfoglalást tud kérni az illetékes minisztériumtól.

A falusi CSOK további jogosultsági feltételeiről IDE kattintva tájékozódhatnak. A támogatáshoz kapcsolódóan CSOK hitel igénybevételére szintén van lehetőség.

kalkulátor

Lakáshitel kalkulátor

Tekintse meg az elérhető banki lakáshitel lehetőségeket a Hitelnet kedvezményeivel

Lakáshitelek összehasonlítása

További, személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű falusi CSOK ügyintézést is!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
4 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Hitelnet!
5 éve, az akkori csok-ot igényeltük két gyermekre: egy gyermek már megszületett, a másikkal állapotos voltam.
Azóta elváltam, s két gyermekemmel élek abban a házban, amit akkor vettünk.
A mostani, “Falusi CSOK”-ot (korszerűsítésre, felújításra) tudom-e igényelni arra a két gyermekre, amelyekre igényeltem öt évvel ezelőtt a másik fajta otthonteremtési kedvezményt?
Köszönettel,
V

Megfelelő vagyok-e a falusi csok igénybevételére?