Tisztelt Szakértő!
Építkezni szeretnénk. Férjemmel közös ingatlanunkat eladtuk, melynek összegét az építkezésre szeretnénk fordítani. Ezen kívül 100% tulajdonosa vagyok egy lakásnak, amelyet még értékesíteni szeretnénk. Az ingatlan több, mint 5 éve van a tulajdonomban.
A kérdésem az lenne, hogy szocpol igénylése esetén a lakáseladásból származó összeget is az építkezésbe kell-e forgatni, vagy csak egyszerűen egy eladással már nem lesz egyéb ingatlan a nevünkön, jogosulttá válunk és annak összege a későbbiekben bármire fordítható lesz?
Köszönettel.
Andrea
Kedves Andrea!
A szocpolt szabályozó rendelet kimondja egyrészt, hogy az igénylőknek és együtt költöző családtagjaiknak nem lehet lakástulajdona az alábbi kivételektől eltekintve:
- együttesen legfeljebb 50%-os tulajdoni hányaduk van olyan lakásban, amely tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján került tulajdonba,
- a tulajdonban lévő lakás lebontását az építésügyi hatóság elrendelte vagy engedélyezte,
- a lakás több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került tulajdonba és a haszonélvező bent lakik.
Ha Ön 100%-os lakástulajdonát tehát több mint 2 éve ajándékozás vagy öröklés útján, haszonélvezettel terhelten szerezte és a haszonélvező bent lakik, akkor megléte nem zárja ki a jogosultságot. Ha azonban értékesítik, akkor az eladásból származó bevétel nem fordítható bármire, azt be kell forgatni az építkezésbe. (A támogatási szerződés megkötését megelőző 5 éven belül értékesített lakások esetén van ilyen tovább forgatási kötelezettség.)
A lakáseladásból származó bevétel azonban csökkenthető az alábbi tételekkel:
- az eladott lakásra bejegyzett és visszafizetett önkormányzati, munkáltatói támogatással,
- a vásárlására felvett lakáshitel végtörlesztett összegével,
- a számlával igazolt ingatlanközvetítői jutalék összegével,
- a szocpolszerződés megkötését maximum egy évvel megelőzően vásárolt és az építés helyszínéül szolgáló építési teleknek az ÁFA összegével növelt vételárával.
Amennyiben az építkezéshez kölcsönt is szeretnének felvenni, akkor forduljanak bizalommal Szakértőinkhez. Online ajánlatkérő nyomtatványunk kitöltése után Tanácsadóink személyre szabott, díjmentes építési hitelajánlatot tudnak Önöknek készíteni. Ha hitelajánlatunk elnyeri tetszésüket, tudunk segíteni a teljes körű hitel- és szocpolügyintézésben is, ami a Hitelnet irodáiban szintén díjmentes.
Az építési hitelek havi törlesztéséről előzetesen honlapunkon is tájékozódhatnak!
Ez pontosan mit jelent:
"a szocpollal vásárolni kívánt lakás telekárat is tartalmazó vételárának 10%-a, ha ezen összeg kifizetése – adásvételi szerződéssel igazoltan – a korábbi lakás eladását bejegyző földhivatali határozat kiadásának időpontját legfeljebb 120 nappal előzi meg"
Tisztelt Szakértő!
A szocpol igénybevételéhez, az 5 éven belül értékesített lakástulajdon eladási árát az új lakás vételárának kiegyenlítéséhez kell felhasználni.
Ebből levonható az értékesített lakás vásárlására felvett és azt terhelő lakáscélú hitelintézeti kölcsön végtörlesztett összege.
A kérdésem az lenne, hogy mit takar az a bizonyos "végtörlesztett összeg" ?
A jelenlegi lakásunkra felvett lakáscélú hitelből még fennmaradó, visszafizetendő összeg vagy a teljes futamidő alatt kifizetett és ezután kifizetendő összeg?
2003-ban felvettünk 2 millió forintot a lakásunk megvásárlásához 15 évre. Ebből még kb. 3 év és félmillió forint van hátra.
Tehát az új lakás megvásárlásakor a régi lakás árából 2 millió vagy félmillió forintot lehet más célra fordítani, ha szocpolt vennénk igénybe az új lakás vásárlásához?
Köszönettel.
Tisztelt Cím!
Lakásépítési támogatás igénybevételéhez kapcsolódóan érdeklődöm, hogy a korábban értékesített lakás eladási árából származó bevételt miként kell figyelembe venni az önerő megállapításánál?
2012. áprilisában vásároltuk meg az építés helyszínéül szolgáló teleket. A házunkat 2013. februárjában sikerült értékesítenünk. Az építkezést idén tavasszal kezdenénk el, melynek finanszírozásához a lakásépítési támogatás elengedhetetlen (közel 3 millió forint).
Az értékesített ingatlanunkból származó bevételt az építési telek vételárával csökkenthetem? A telek vásárlása hitelből volt biztosítva, amely az eladás után végtörlesztésre került. Így a korábbi lakóingatlanunk eladásából származó pénzösszeg, a visszafizetett hitel miatt, nem áll rendelkezésre. Ez esetben jogosult vagyok-e a vissza nem térítendő támogatás igénybevételére?
Megtisztelő válaszukat várva:
László