Tisztelt Hitelnet!
Szeretnénk a szocpolt igénybe venni, de ahány pénzintézetnél érdeklődtünk sajnos vagy egyértelműen elutasítottak vagy nem tudom választ kaptunk eddig. Sürgős lenne részünkre, mert az épületbővítést vagy a gyermekek helyigényét muszáj megoldanunk, hiszen az idő nem áll meg és kell a meglévő kettő gyermekem szükségleteit kielégítenem.
Sajnos nagyon szerteágazó válaszokat kapunk és még érezhető a tájékoztatásokból, hogy az erre feladatra rendelt személy saját meglátását közli velünk, mert vagy nem ismeri a törvényt vagy saját hasznára akarja kiközvetíteni a törvényben igényelhető kedvezmény lehetőségét.
Kérem szíveskedjenek valami megoldással elindulni a fent említett kérdésünkben.
Tisztelettel:
József
Kedves József!
A vonatkozó kormányrendelet értelmében lakásépítési támogatás (szocpol) jelenleg két lakáscélra igényelhető:
- új lakóház építésére, melynek építési engedélye 2010. január 1. után került kiadásra
- újépítésű lakóingatlan vásárlására, mely 2010. január 1. után kiadott használatbavételi engedéllyel rendelkezik.
Fentiekből egyértelműen következik, hogy a támogatás épületbővítésre nem jár. Meglévő lakóházuk bővítéséhez tehát szocpol helyett lakáscélú jelzáloghitelt vehetnek igénybe.
A szocpol igénylésének további feltételeiről IDE kattintva olvashat.
A lakásbővítési hitelekről Tanácsadóink készséggel tájékoztatják Önöket. Ehhez kérjük, töltse ki online ajánlatkérő nyomtatványunkat!
Jó napot.
Szeretnék érdeklődni. Van négy gyermekem, elmúltam 40. Igényelhetem a szocpolt lakásvásárlásra? Haszonélvezeti rész van az ingatlanon. El szeretném adni, másikat venni szocpollal.
Köszönöm a választ.
Tiszteletem!
Érdeklődnék, hogy melléképületre igényelhető szocpol? Ha igen, milyen kitételeknek kell megfelelnie?
(Már van egy családi házunk, vele egy telek, de tőle külön szeretnénk most egy épületet.)
Köszönöm előre is!
Gábor
Tisztelt cím!
Jelenleg a menyasszonyommal 50-50%-os tulajdoni hányaddal birtokolunk egy használt lakást, amelyet 2012-ben vásároltunk. Ezt a lakást szeretnénk 1 -2 éven belül eladni, és az árából családi házat építeni.
Kérdésünk: ha az eladás után már nem lesz a nevünkön semmilyen lakástulajdon, akkor jogosultak leszünk-e a szocpol igénylésére (ha legalább 2 gyermeket szeretnénk)?
Válaszukat előre is köszönjük!
Tisztelt cím!
Olyat szeretnék kérdezni, hogy használt lakás vásárlásra adják-e a félszocpolt? Meg mik a feltételei? Mert nagyon sürgősen házat kellene vennem 2 gyermekemmel.
Azt szeretném kérdezni, hogy szocpolt lehet-e lakásfelújításra, korszerűsítésre igényelni? Ha lehet, hol tehetem meg?
Az lenne a kérdésem, hogy 2007-ben vettem egy házat párommal, de a hitel és a ház az én nevemen van. Szeretnénk tetőteret beépíteni és nem tudom hogy kaphatok-e szocpolt?
Azt szeretném kérdezni a szocpolt adják-e lakás felújításra? 3 gyerek van. A férjem dolgozik. És mi kell hozzá?
Köszönöm és várom válaszát.
Tisztelt Szerkesztőség!
Végigolvastam több kisgyermekes kérdező levelét a meglévő ház bővítésével kapcsolatban. Úgy tűnik, igen sok családnak fájó pont, hogy a “félszocpolt” megszüntették a bővítésre, pedig sok embernek segíthetne a hozzáépítés, amennyiben új gyermek születik a családba.
Nem lehetne valahogy kideríteni, milyen fórumon kellene közben járni, hogy ezt “visszahozzák” törvényesen? A családok nem tudnak költözködni ukmukkfukk, pláne 1-2 milliós ráfizetéssel nem lehet új házat venni, ami még nagyobb is! A hitel-felvétel erőltetéséről most inkább ne beszéljünk… Tehát: nem akarja a kormány esetleg ezt a támogatást is visszaállítani, ha már gyerek-szülésre ösztönöz?
Üdvözlettel, Éva
Tisztelt szocpol fórum!
Azzal a kéréssel fordulok önökhöz ,hogy 8 éve lakunk albérletbe, egy 8 éves kisfiúnk van, bejelentett munkahelyünk van. Lakásvásárlásra nincs lehetőségünk. A szocpol hitel átvállalásnál beszámíthat-e önerőnek? Ha igen, 1 gyermeknél mennyi pénzt kapnék? Ha még 1 gyereket bevállalnék az lehetséges? Vagy esetleg valami megoldást tudnának számunkra? Azt megköszönném. Sajnos mivel albérletben lakunk nem tudtunk félretenni, szóval félretett pénzzel nem rendelkezem. És egy nagy gondom van, hogy bárlistások vagyunk. Minden lehetőség érdekel.
Előre is köszönöm.
Jolán