Tisztelt Szakértő!
Fiatal házaspár vagyunk. Néhány éve vásároltunk közös használt lakást. Akkoriban szocpolt nem tudtunk igényelni, mivel használtra még nem lehetett. Jelenleg is hitelt törlesztünk, illetve a család bővülése miatt (nyár végére várható a baba) jelenlegi lakásunk eladásában és nagyobb méretű megvásárlásában gondolkodunk. Mivel mindkettőnk nevére vettük a jelenlegi lakást, így jelenleg sem vagyunk jogosultak a vételhez igénybe venni a szocpolt. Úgy tudom, hogy bővítéshez viszont már mi is jogosultak vagyunk a felvételre.
Az lenne a kérdésem, hogy bővítésen túl esetleg másra is felvehető? (például: kerítés, garázs hozzáépítés, stb. (bármi) Utána olvastam a FOT-nak is, melyre sajnos megint nem vagyunk jogosultak a fent leírtak miatt (Budapestről vidékre költözünk, így nagyon szeretnénk új hitel igénylése nélkül megoldani a vételt), viszont nem találtam arra vonatkozóan információt, hogy a FOT csak új hitelhez igényelhető, vagy esetleg felhasználható meglévő hitelünk csökkentésére is? Amennyiben felhasználható, csak meglévő gyerek után igényelhető a támogatás?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel: Lívia
Kedves Lívia!
Ha eladják meglévő lakásukat, akkor egy másik használt lakás vásárlásához igényelhetik a július 1. után elérhető Családok otthonteremtési kedvezményét (CSOK). A CSOK kérelem benyújtásakor már valóban nem lehet a nevükön a mostani lakás, de az új tulajdonossal egy későbbi költözésben megegyezve megoldható, hogy a nevükön már ne legyen lakás, de a lakhatás se jelentsen problémát a másik lakás megszerzésééig. Az eladott lakás árát - csökkentve az ingatlant terhelő lakáscélú hitel végtörlesztésére fordított összeggel - tovább kell forgatni a vásárolandó lakás vételárába. A kedvezmény új hitel felvétele nélkül is elérhető. A CSOK meglévő és vállalt gyermekek után egyaránt igényelhető lesz. Az igénylés feltételeit és a kedvezmény összegét IDE kattintva ismerheti meg.
A CSOK kizárólag lakószobával történő házbővítéshez lesz igényelhető, tehát kerítés vagy garázs finanszírozására sajnos nem lesz felhasználható. Bővítés az, ha hozzáépítenek egy lakószobát vagy beépítik a tetőteret. Ennek feltételeiről IDE kattintva tájékozódhat.
A FOT (Fiatalok otthonteremtési támogatása) egy korábbi, meglévő gyermekek után nyújtott támogatási forma volt, 2009. július 1. óta azonban nem vehető igénybe.
Tisztelt Szakértő!
Van egy lakás a nevemen, amit most értékesítünk és a férjemmel szeretnénk közösen vásárolni egy használt családi házat. Van egy másfél éves kisfiúnk. A férjem holland állampolgár, de 18 éve Magyarországon él, rendszeres Magyarországi munkáltatója van és magyar adófizető. A lakás takarék kedvezményt igénybe veheti, az új „Szocpol’-t is? Ő 35 éves elmúlt, de azt látom, hogy kitolták 40 évre a korhatárt. Illetve még egy fontos kérdésem van. Ha jól értem, akkor a vásárolt ingatlan adásvételi szerződése nem muszáj, hogy július 1-je utáni keltű legyen, lehet mondjuk április vagy május is?
Köszönöm szépen:
Dóra
Tisztelt Szakértő!
Egy éve vásároltunk lakást (messze a B minősítéstől) az élettársammal. 9 hónapos kisgyermekünk van! Azt szeretném kérdezni, hogy lakásfelújításra, energetikai fejlesztésre igénybe lehet-e vennünk, bármilyen állami támogatást?
Tisztelt Szakértő!
2008-ban vásároltunk használt lakást a férjemmel. 3 éve elváltunk. A lakás megmaradt, fizetjük a közös hitelt. Múlt évben született egy gyermekem. A kérdésem az lenne, hogy utólag nem vehetem igénybe a szocpolt? Csökkentve ezáltal a hitelt? Esetleg más lehetőség, hogy kedvezőbb lenne a részemről a hiteltörlesztés? Azóta egyedülálló vagyok. A lakást nem tudjuk eladni.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Ildikó