Üdvözlöm!
Az adó-visszatérítéssel kapcsolatosan szeretnék érdeklődni, hogy mely címre kell kiállítani a számlákat:
– a jelenlegi állandó lakhelyre vagy
– az építkezés helyére.
Áprilisban kezdtünk építkezni, az azóta gyűjtött számláink mind az építkezés helyére szólnak, mert a bankban korábban ezt mondták. Ma azonban azt a tájékoztatást adta a bank, hogy ezek a számlák nem elfogadhatók a NGM állásfoglalása szerint. Valóban így van? Ha igen, mikortól hatályos ez az állásfoglalás? Esetleg meg tudná mondani, hogy hol található meg ez az állásfoglalás? A rendeletben ugyanis csak az szerepel, hogy a támogatott személy saját nevére szóljon a számla, címre vonatkozó előírást nem találtam.
Köszönettel:
Renáta
Kedves Renáta!
A vonatkozó kormányrendelet előírja, hogy új lakás építése esetén a támogatott személy a készültségi fokkal arányos folyósítást megelőzően bemutatja az adott készültségi foknak megfelelő, a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség legalább 70%-áról a támogatott személy saját nevére kiállított számlákat.
A számlák az igénylő házaspár bármelyikének nevére szólhatnak. Arról azonban nem rendelkezik a szabályzat, hogy a szóban forgó számláknak mely címre kell szólni. Ebből következően véleményünk szerint elfogadható mint az igénylők jelenlegi állandó lakhelyére, mind az építkezés helyére kiállított számlák. A támogatott személy nevére kiállított számlára esetleg rá lehet íratni, hogy mely építkezéshez (építkezés helyéül szolgáló cím) lesz felhasználva az adott anyagról vagy szolgáltatásról kiállított számla.
Nincs információnk arról, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kiadott volna olyan állásfoglalást, mely szerint az építkezés helyszínére kiállított számla nem fogadható el. A hivatkozott NGM állásfoglalás vonatkozásában az érintett hitelintézettől kérhetnek bővebb tájékoztatást.
Amennyiben emiatt elutasításra kerülne adó-visszatérítési támogatás iránti kérelmük, az írásbeli elutasítás kézhezvételétől számított 15 napon belül a támogatásra jogosító feltételeknek való megfelelés megállapítását kérhetik a kormányhivataltól. A kormányhivatal megkeresésére a hitelintézet 8 napon belül köteles megküldeni a kormányhivatalnak a kérelem elutasítását megalapozó iratok másolatát.