Tisztelt Hölgyem/Uram!

2020. szeptember 1-jén jelentkeztünk be új lakcímünkre, mindkettő gyermekünk 2 év feletti.
Ebben az esetben a rendelet szerint mi csak 2021. szeptember 1. után nyújthatjuk be a kérelmet?

Kérdésem arra vonatkozik, hogy ebben az esetben a számláknak is 2021. szeptember 1. utániaknak kell lenniük, vagy lehetnek korábbiak és csak a kérelem benyújtására vonatkozik az éves korlát.

Előre is köszönöm a választ.
Tisztelettel,
István

Kedves István!

A vonatkozó kormányrendelet a támogatott ingatlanban legalább 1 éves bentlakást ír elő, amit lakcímkártyával kell igazolni. Nem szükséges az egyéves időtartamra vonatkozó feltételnek megfelelni:
a) magzat és az egy évnél nem régebben született gyermek esetén, vagy
b) ha a támogatással érintett lakás tulajdonjogának megszerzésére a támogatási kérelem benyújtását megelőző egy éven belül került sor.

Ha tehát a tulajdonjog megszerzése a támogatási kérelem benyújtásához képest nem egy éven belül történt, akkor meg kell lenni az egy éves bentlakásnak. Kérésére válaszolva tehát támogatási kérelmük 2021. szeptember 1. után nyújtható be.

A jogosultsági feltételeknek a támogatási kérelem benyújtásakor kell megfelelni. Ilyen például a fent részletezett 1 éves bentlakás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magát a felújítást és a számlák gyűjtését ne lehetne az 1 éves bentlakás előtt elkezdeni. Elfogadhatók lesznek tehát a 2021 januárjától gyűjtött számlák akkor is, ha a támogatási kérelem csak 2021 szeptemberében nyújtható be.

Ugyanez a helyzet akkor is, ha valakinek például csak 2021 augusztusában lesz meg az 1 éves TB jogviszonya vagy akkor lesz meg a 12 hét várandósság. Attól még elkezdheti gyűjteni a számlákat 2021 januárjától. A támogatási kérelem pedig ez esetben akkor lesz benyújtható, ha meglesz az 1 éves társadalombiztosítási jogviszony, illetve a magzat betöltötte a 12. hetet.

Ki kell emelni azonban, hogy az utolsó számla kiállításának dátumától számított 60 napon belül be kell nyújtani az igénylést. Tehát ha tudjuk, hogy a támogatási kérelem benyújtására legkorábban 2021 szeptemberében lesz lehetőségünk, akkor ügyelni kell arra, hogy az utolsó számla kiállítási időpontja a támogatási kérelem benyújtásának időpontját legfeljebb 60 nappal előzheti meg.

kalkulátor

Felújítási hitel kalkulátor

Tekintse meg az elérhető banki lakásfelújítási hitel lehetőségeket

Felújítási hitelek összehasonlítása

Az otthonfelújítási támogatás utófinanszírozású. Ha a tervezett felújítási munkálatokhoz kölcsönt is szeretnének igénybe venni, Szakértőink készséggel ismertetik az elérhető hitelkonstrukciókat! Ehhez kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű hitelügyintézést is!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
10 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Hitelnet!

Az alábbiakban a saját esetünkkel kapcsolatos kérdést szeretnék feltenni.

Ingatlanunkon nyílászáró cserét hajtunk végre, a kivitelezés időpontja: 2021.12.01, a munkálatok teljes összegét tartalmazó számla kifizetésének időpontja: 2021.10.01 lesz (előre kifizetünk mindent).
Az ingatlanon 2022. áprilisában térkövezést hajtunk végre. A valamennyi költséget tartalmazó számla tervezett kifizetésének dátuma: 2022.04.15.

Az otthonfelújítási támogatás igénylése során mind a 2 számla alapján jogosultak leszünk a visszatérítésre, ha a 2 számlát egyben 2022.05.02 napján egyszerre beadjuk?

Vagy van esetleg valamilyen időtartam amely eltelhet a 2 felújítási munkálat és a kiállított számlák között?

Válaszukat előre is köszönöm!

Miklós

Kedves Hölgyem/Uram!

Új lakás tulajdonjogát tervezetten 2021. szeptember 1-jén fogjuk megszerezni (utolsó részlet kifizetése ekkor lesz esedékes) és a lakcímbejelentés is tervezetten 2021. szeptember 1-jén történik majd. Az ingatlannal kapcsolatos munkákat azonban már korábban megkezdenénk (szerződéskötéskor), tehát lenne számla 2021. június hónapban kiállítva.

Elkezdhetjük a számlák gyűjtését a tulajdonjog megszerzése előtt?

Tehát ebben az esetben a 2021. júniusban kiállított számla elfogadható lesz? Nem probléma, hogy a kiállított számlán a szerződő fél lakcíme (jelenlegi lakás) és telepítési cím (új lakás) eltérő lesz?

Köszönettel,
Brigi

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A lakásfelújítási támogatással kapcsolatban lenne kérdésem.
A feltételek határidejénél az szerepel, hogy a támogatás a lakáson végzett építési tevékenységek befejezését és a számlák kifizetését követően 60 napon belül, de legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhető. Több számla esetén az igénylési határidő számításánál a legutolsó kifizetési időpontot kell alapul venni.
Ha pl. a munkálatok 2021. nyarán kezdődnek, és 2022. őszén fejeződnek be és a számlák is ezen idő alatt kerülnek kiállításra (tehát 2021. nyártól 2002. őszig több számla is kelteződik) akkor az utolsónak kiállított számla kiállításának dátuma a mérvadó?

Köszönöm a segítségét!

Tisztelettel,
Bernadett

A felújítási támogatás igénybe vehető-e, ha a kivitelezés és a szerződéskötés 2018-ban történt, de arról a számla kiállítsa csak idén, 2021-ben történik meg? Köszönöm segítségüket!

Üdvözlöm!
Ha saját építésű az ingatlanunk, amire várhatóan 2021. február környékén kapjuk meg a használatbavételi engedélyt, mikortól gyűjthetjük a számlákat? Bent kell laknunk 1 évig és csak utána vagy már rögtön a lakhatási engedély megérkezését követően?