Mint ismeretes a CSOK igénybevételével finanszírozott új és használt lakóingatlan vonatkozásában egyaránt 10 éves életvitelszerű bentlakási kötelezettséget ír elő a vonatkozó kormányrendelet. Több olyan pontja is van azonban ezen előírásnak, mely nem minősül a bentlakási kötelezettség megszegésének. E kivételekkel kapcsolatban folyamatosan érkeznek hozzánk olvasói kérdések, melyekre az alábbi cikk adhat választ.
10 éves bentlakási kötelezettség CSOK-kal finanszírozott ingatlan esetében
A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) nyújtását szabályozó kormányrendelet értelmében a támogatott személyeknek és azon gyermekeknek, akikre tekintettel a támogatást igénybe vették, a folyósítást követő 10 évben életvitelszerűen a célingatlanban kell lakniuk. Erre a 10 évig terjedő időszakra – vásárlás esetén - a támogatási szerződés megkötését - építés, bővítés esetén – az építkezés idejére és a használatbavételi engedély kiadását követően az állam javára jelzálogjog, és annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre.
A támogatott személynek a folyósítást követően 90 napon belül lakcímkártyával kell igazolnia, hogy a lakás mindazon személyek állandó lakóhelye, akiknek együttlakására tekintettel a vissza nem térítendő támogatásokat az állam nyújtotta.
A gyermeknek hány éves koráig kell a célingatlanban lakni?
A leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy a gyermekeket – időközben esetleg nagykorúvá váló gyermekeket – mennyiben érinti ez a korlátozás.
A rendelet egyértelműen rögzíti, hogy gyermekek esetében mi nem számít a bentlakási kötelezettség megszegésének:
- a gyermek - a gyermekvédelmi szakellátások körébe tartozó otthont nyújtó ellátás keretében elhelyezett gyermek kivételével - tanulmányai folytatása miatt átmenetileg elköltözik otthonról
- a gyermeket egészségi állapota miatt tartósan egészségügyi intézményben kezelik,
- a gyermek közeli hozzátartozó ápolása miatt ideiglenesen nem a célingatlanban lakik,
- a kiskorú gyermek nagykorúvá válását követően elköltözik
- a nagykorú gyermek bármikor elköltözik
Mely egyéb eset nem minősül a bentlakási kötelezettség megszegésének?
- a támogatott személy és a gyermek, a támogatott személy munkavállalására tekintettel - indokoltan - legfeljebb öt évig a célingatlan elhelyezkedése szerinti településtől eltérő településen tartózkodik
Ezzel kapcsolatos olvasói kérdések többsége arra vonatkozik, hogy a maximum 5 év indokolt lakhely elhagyás külföldi munkaviszonyra is vonatkozik-e, illetve az 5 év egybefüggő időszak vagy több rövidebb időszak is lehet-e.
Az indokolt lakhely elhagyás külföldi munkaviszony esetén is megengedett. A maximum 5 éves időtartam akár egyszerre, akár több részletben kihasználható a kormányhivatalnál, mint lakástámogatási hatóságnál, valamint a lakcímnyilvántartónál történő ki- és bejelentkezési kötelezettséget szem előtt tartva. A bejelentési kötelezettség azonban nem csak arra vonatkozik, hogy mikor nem szolgál a támogatott ingatlan lakóhelyül, hanem arra is vonatkozik, hogy mikortól szolgálja újra az életvitelszerű ott tartózkodást. Ha a támogatott személynek a támogatási szerződés alapjául szolgáló bármely igazolványában/okiratában a szerződés fennállása alatt változás áll be, akkor azt köteles a hitelintézetnek rövid időn belül (általában 15 nap) bejelenteni és bemutatni.
Továbbá nem minősül a bentlakási kötelezettség megszegésének, ha:
- a támogatott személy a kormányrendelet 1. mellékletben nem szereplő vétség miatt letöltendő szabadságvesztés büntetését tölti.
Tisztelt Szakértő!
2021-ben vásároltunk egy használt lakást CSOK hitellel és támogatással 2 vállalt gyermekre. Egy gyerkőc már teljesült, viszont úgy döntöttünk, hogy önkéntesen visszafizetnénk a támogatást és a fennmaradó hitelt is, mert valòszìnűleg a másodikat már nem vállalnánk, legalábbis itthon. Büntetőkamat, illeték befizetése, kamattámogatás visszafizetése hogyan alakul? Nem számadatokra vagyok kíváncsi, csak érdekel, hogy mire számíthatunk, ezeket fizetni kell-e vagy sem, ha önként vállaljuk a visszatérítést.
Köszönöm a választ!
Tisztelt Hitelnet!
15+10 milliós falusi csok+hitellel vásároltunk házat 2 éve feleségemmel és szeretnénk külföldre költözés miatt eladni az ingatlant. Kérdésem az, hogy ilyenkor ha az ingatlan eladásából visszafizetjük a csok+hitelt, kell-e bűntetőkamatot fizetni, vagy csak a 25 milliót fizetjük vissza?
Nem kívánunk többé az országba visszajönni, így az 5 éves opció ki is esik ebből a történetből!
Köszönöm válaszát.
Kedves Szakértő!
Az lenne a kérdésem, hogy a 10 év elidegenítési tilalom mikortól kezdődik? A tulajdoni lapon nekünk két dátum szerepel, az egyik 2017, amikor a bankkal megkötöttük a Csok (10+10 milliós) szerződést, illetve 2020, amikor a használatbavételi engedély megérkezett az ingatlanra?
Sajnos eddig nem kaptam sehol pontos választ erre a kérdésemre.
Köszönjük a segítséget!
Tisztelt Cím,
Feleségemmel most tervezzük a CSOK felvételét, 2 gyermekre. Első gyermekünk május közepén születik majd. Az ingatlan kb. 70 nm, ami egy gyermek esetében tökéletes. Viszont a 2. gyermek esetében már kicsi lenne. A termékismertetőben mindenhol olvasom, hogy 10 évig életvitelszerűen kell az ingatlanban lakni.
Van rá mód, hogy kb. 4 éven belül egy nagyobb lakásba/költözzünk anélkül, hogy megszegnénk a szerződésben foglaltakat?
Valahol olvastam, hogy nagyobbra váltás esetén van rá lehetőség, viszont ez nincs beleírva a CSOK termékismertetőbe.
Köszönöm,
Zoltán
Üdvözlöm!
Külföldre költözés miatt visszafizetnénk a CSOK-ot, hogy el vagy kiadhassuk a lakást, de sehol nem találom, hogy erre van-e lehetőség?
Kell-e büntetést fizetni?
Az egész CSOK visszafizetendő vagy csak a részarányos rész?
Van hitel is, azt is vissza kell fizetni vagy az mehet tovább, ahogy eddig?
Köszönöm a választ.
Tisztelt Cím !
Az lenne a kérdésem, hogy 5 éve vásároltunk új építésű ingatlant önerő + CSOK támogatással ( 2 gyerek után 2,6 millió ft) + hitel is.
Most vásároltunk egy másik új építésű ingatlant, arra szeretnénk Áfa visszatérítést igénybe venni. Ebben az esetben az Áfa visszatérítéses új ingatlanban kell-e lakcímet létesítenünk?
Ha igen, a régi (5 éve vásárolt) ingatlanból ki tudunk-e jelentkezni 5 év után, hogy ne kelljen visszafizetnünk a CSOK-ot?
Mindkettő ingatlan ugyanabban a városban található.
Tisztelt Cím,
Egyedülálló anyaként vettem igénybe CSOK támogatást. Én és a lányom életvitelszerűen élünk az ingatlanban, jelenleg 2-en vagyunk bejelentve.
Szeretném megkérdezni, hogy hivatalosan harmadik személyt bejelenthetek ebbe az ingatlanba? A szerződésben nem találtam semmi erre vonatkozót.
Köszönöm válaszát.
Tisztelt Szakértő!
CSOK + kedvezményes hitelt vettünk fel új lakás vásárlásra 3 gyermek után. 2017. decembertől lakunk az ingatlanban. A 3. babát most tervezzük, ha minden jól megy tavaszra megszületik. Viszont közben másik városba költöznénk. Az 5 év le is járna, így használt ingatlant is vehetnénk.
A kérdésem az lenne, hogyha a CSOK-ot és hitelt tovább szeretnénk vinni, akkor milyen vételárral kell kalkulálnunk? A lakásunk jelenlegi piaci értékével, vagy a 2017-es vételár értékével?
Üdvözlöm!
Valószínű áthelyeznek külföldre hosszabb időre. Jönne velem az egész család. Úgy tudom 5 évig ez megengedett CSOK-kal támogatott ingatlanra.
A kérdésem: ez az 5 év beleszámítana a 10 éves elidegenítési időbe avagy sem?
Köszönöm válaszát.
Tisztelt Szakértő!
Közel 4 éve a CSOk segítségével vásároltunk egy használt ingatlant, amire 2,2 millió vissza nem térítendő támogatást kaptunk 3 gyermekre, 1 újszülött, kettő nagykorú gyerekre (20 és 22 éves). Így 10 évig mindenkinek a vásárolt ingatlan lehet az állandó lakcímük.
2021 év végén az idősebbik nagykorú gyermek megházasodott, s tervezi, hogy elhagyja a házat.
Ebben az esetben van lehetősége rá úgy, hogy ne kelljen a szülőknek visszafizetni a támogatást?
Mintha így olvastam volna egy cikkben……??
Köszönettel várom segítő válaszát!
Üdvözlettel: Zoltán
Szép estét kívánok!
Engem az érdekelne, hogy mivel itthon nincs munkahelyem, de külföldön a férjemnek is, és nekem is lenne rokonok által, mik a feltételei, hogy ideiglenesen kiköltözzünk a gyerekekkel külföldre?
Kérdezem ezt mindazért, mert CSOK-os házat vásároltunk, és ugye 10 évig nem lehet elköltözni, de ha nem lépünk, akkor bizony lehet hogy a lakáshitelt sem fogjuk tudni fizetni egy fizetésből.
Be kell szólni valahová, valakiknek, hogy ilyen terveink vannak?
Köszönöm, ha valaki segít a válasszal.
Tisztelt cím!
Az alábbi kérdésem lenne!
Vásároltunk csokkal és csok hitellel egy 80 négyzetméteres újépítésű lakást. A csok és hitel folyósítása a napokban meg fog történni. Az ingatlan bebútorozását követően be fogunk költözni. DE! Van egy másik ingatlan a tulajdonunkban, azt szeretnénk egy kicsit felújítani, majd eladni. A vételárból vagy építkezni vagy pedig újépítésű családi házat szeretnénk venni, nagyobbat mint a most csokkal vásárolt lakás.
A kérdésem az lenne, hogy a lakásról át tudjuk-e majd vinni a csokot és a csok hitelt a majdani újépítésű házra anélkül, hogy a lakást eladnánk? Tehát át lehet vinni a csokot nagyobb ingatlanra anélkül, hogy az eredetileg csokkal vásárolt lakást el kellene adni? Amennyiben igen, úgy ennek mi a módja? Eddig csak arról olvastam, hogy hogyan lehet értékesíteni az eredeti ingatlant és úgy átvinni a csokot egy másik, új vagy nagyobb ingatlanra. De a mi esetünkben a hangsúly azon van, hogy nem szeretnénk értékesíteni.
Válaszukat köszönöm!
Tisztelt Hölgyem, Uram.
Mi csok és zöld hitel segítségével építkeznénk. Jelenleg külföldön élünk és dolgozunk. A kérdésem az lenne, hogy az ingatlanba azonnal be kell-e költözni vagy az elkészülte után is maradhatunk külföldön további akár 1 évet. Rendelkezünk mindketten bejelentett lakhellyel otthon, illetve egyikünk katás vállalkozó is egyben otthon az itteni munka mellett.
Tisztelt Hölgyem/Uram,
Munkámból kifolyólag elképzelhető, hogy akár egy huzamban évekre is (kb 3 év) külföldre kell költöznünk. Egy CSOK-kal vásárolt lakás esetén (feltételezve hogy az első 10 évből 5 évet életvitelszerűen a lakásban tölt a család):
1. Van-e és ha igen milyen bejelentési kötelezettség van a távol töltött időre? (elejét, végét bejelenteni jegyzőnél stb.)
2. Amennyiben így éveket külföldön töltünk van-e lehetőség a lakás kiadására közben?
Válaszukat előre is köszönöm,
Négy éve vettünk szocpolra házat hitel nélkül. Hány év után lehet elköltözni anélkül, hogy nem viszem tovább a szocpolt?
Tisztelt Szakértő!
1 nagykorú és egy 1 évvel nagykorúság előtt álló gyermekem után igényelnék CSOK-ot. Elvált szülők vagyunk. Jelenleg mindkét gyermek iskolai tanulmányai miatt édesanyjuknál lakik, és iskolai tanulmányaik miatt maradnának is ott.
Igényelhető-e általam a CSOK a két gyermekre újépítésű ingatlan vásárlása esetén, azzal hogy állandó lakcímként a gyermekek az én címemre lennének bejelentve, tartózkodási helyként édesanyjukhoz?
A nagykorú gyermeknek elvileg amúgy sem kellene költöznie a nagykorúsága miatt, a kisebbik pedig hamarosan nagykorú, de most iskola miatt nem költözne.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Cím!
Édesanyám felvette a Csok támogatást, mivel akkor még 25 éves voltam, így én is beletartoztam. Ahogy olvasom, a lakhelyet nem lehet sem az állandó, sem a tartózkodási helyet megváltoztatni. Nekem már férjem, gyermekem van, így szeretnénk saját otthonunkba bejelentkezni. Én semmit nem tudok igénybe venni, mert mindenhez köt a lakcím.
Meddig kell még azon a lakcímen bejelentve lennem?
Válaszukat előre is köszönöm.
Munkahely váltás miatt férjemnek új lakcímre kell bejelentkeznie a CSOK 10 éves időtartama alatt.
Kell ezt hivatalosan valahol jelezni valakinek?
Köszönettel.
Üdvözletem!
A helyzetünk a következő: MI egy csokos ingatlanban élünk, lakunk a gyerekeink adott városban járnak köznevelési intézményekbe. Nekem sajnos megszűnt a munkahelyem, de egy másik városban tudnának foglalkoztatni, ha tartózkodási helynek be tudok oda jelentkezni, amire lenne is mód. A jelenlegi helyünkön laknánk továbbra is. Lehet-e ilyet meglépni a nélkül, hogy bárminemű büntetés és megrovásban részesítenének minket. Magyarán jelen helyen maradna az állandó lakcímem, csak tartózkodási helyem is lenne munkavégzés miatt, egy közeli településen. Ez megengedett? Bünti nélkül!!??
Köszönöm szépen előre is a segítséget és az útmutatást.
Tisztelt Cím!
CSOK ingatlan vásárlása esetén 10 éven belül eladhatom az ingatlant és vehetek esetlegesen egy másikat, amelyre átkerülne ez a 10 éves kötelezettség vagy konkrétan 10 évig nincs ilyenre lehetőség és az adott ingatlant meg kell tartani.
Köszönöm előre is válaszukat.
Jó napot!
A szüleim 1 éve csokot vettek igénybe rám és a testvéremre, aki még kiskorú, én viszont 18 éves vagyok és elköltöztem.
Az lenne a kérdésem, hogy be lehet-e jelentkeznem állandó lakosan az új címre vagy a csok miatt csak ideiglenesen lehet?
A kérdésem a falusi CSOK-kal kapcsolatos. A szüleim igényelték a falusi CSOK-ot nagycsaládosként. Én 22 éves vagyok, még tanuló. Egy olyan kérdésem lenne, hogy a lakcímemnek mennyi ideig kell megegyeznie a szüleim lakcímével, illetve hogy elegendő-e az is, ha csak a tartózkodási helyem egyezik meg az ő lakcímükkel?
A választ előre is köszönöm!
2015 év végén igényeltük és kaptuk meg a csokot. Tartózkodási helyet szeretnék létesíteni egy tulajdonomban lévő ingatlanomban, az állandó lakcímem ugyanaz maradna, vagyis a támogatott lakcím. Életvitelszerűen az állandó lakcímemen élek a támogatott gyermekkel és a rajtam kívül támogatott élettársammal. Az ő lakcímükben semmilyen változás nem történne, csak nekem létesítenék tartózkodási helyet.
Hol kell bejelentenem, kell-e pl.: nyilatkozatot tennem, hogy életvitelszerűen az állandó lakcímen élek? Vissza kellene fizetnem a csokot, ha tartózkodási helyet létesítek?
Milyen szerv tud erre hiteles információt adni?
Köszönöm a választ!
Tisztelt Szakértő!
Külföldre kaptunk állást a férjemmel és ott bejelentett lakcímmel kell rendelkeznünk, itthon meg ideiglenes. Ütközik-e valamilyen csok jogszabályba? Gyermekünkre felvettük a csokot.
Tisztelt Szakértő!
A ház kész, csok megvan, lakhatási megvan! Kaptam egy külföldi munkaajánlatot! Ütközik-e valamilyen jogszabályba, ha részmunkában külföldön dolgozom és minden héten hazajárok kinti ideiglenes lakcímmel vagy nélküle?
Köszönöm.
Üdvözlöm!
Mi van akkor, ha családtag szeretne a közös házba költözni, de a másik fél nem egyezik bele! Ha válás történik, kinek mennyi jut a közösen vásárolt házból? A Férj vette fel a hitelt, a Csokot a házra, mivel csak ő hitel és csok képes.
Előre is köszönöm.
Tisztelt Cím!
Azt szeretném megkérdezni, ha a csokot 4 gyermekre vettem fel, de a beköltözés előtt a legnagyobb gyermek nagykorú lesz és máshol szeretne lakni. Be kell-e költöznie az új lakásba vagy elég, ha a 3 gyermekkel költözünk be?
Üdv!
A kiskorú gyereket a bíróság az anyától elvette és az apának ítélte.A z anya vette fel a csokot. Ebben az esetben az apa is igényelhet csokot, mivel nála lakik a gyerek? Közben a gyerek nagykorú lett.
Tisztelt Hitelnet!
A kérdésem az lenne, hogy az életvitelszerű használatba milyen gyakoriság számít a támogatott ingatlanra vonatkozólag, ha a munka miatt más lakásban kell hétköznapokon tartózkodnunk és csak hétvégén, illetve szünetekben lennénk ott, amíg nem találunk megfelelő állást a közelben.
Üdvözlöm.
Mit lehet arról tudni, hogy ha a CSOK-os ingatlanon (telek+ház) nem a lakóépületben végez gazdasági tevékenységet (pl. iroda, műterem, edzőterem … ) a vállalkozó, az is tiltott?
Köszönöm.