A gyermekek számától és a lakás hasznos alapterületétől függően 600.000 és 10.000.000 Ft között lehet az elérhető CSOK összege. Kérdés, hogy mennyibe kerül az igénylőnek mindez? Annak jártunk utána, hogy CSOK ügyintézés esetén milyen költségekre számíthatunk!

CSOK költségek tekintetében van egy meghatározó tényező, még pedig az, hogy a kedvezményt önmagában igényeljük, vagy lakáshitelt is veszünk fel mellé.

Mennyibe kerül a CSOK, ha hitel nélkül igényeljük?

A vonatkozó kormányrendelet értelmében, ha megfelelünk a személyi és egyéb feltételeknek, akkor is jogosultak lehetünk CSOK-ra, ha lakáscélunkat hitel nélkül meg tudjuk valósítani. Ebben az esetben CSOK kérelmünket szintén a hitelintézetekhez nyújthatjuk be. Lássuk, milyen költségekkel kell kalkulálnunk az egyes bankoknál!

Bírálati díj

Csak CSOK igénylés esetén a kedvezmény elbírálásáért a hitelintézetek a kedvezmény összegének 1,5%-át, legfeljebb 30.000 Ft-ot számíthatnak fel, amely nem tartalmazza az értékbecslés, illetve a helyszíni szemle díját, valamint az igényléshez szükséges tulajdoni lap és térképmásolat árát.

Értékbecslés, helyszíni szemle díja

Az értékbecslési díja nemcsak bankfüggő, hanem az is befolyásoló tényező lehet, hogy lakásra vagy családi házra vesszük igénybe, illetve mi a támogatás célja: vásárlás, illetőleg építés vagy bővítés. Az értékbecslési díj skálája jellemzően 30.000 Ft-tól 37.500 Ft-ig terjed.)

Ha építkezünk, vagy a meglévőt bővítjük, akkor a támogatást készültségi fok arányos kapjuk meg. Az éppen aktuális készültséget a műszaki szakértő műszaki szemle keretében állapítja meg, amelynek díja a vizsgált bankoknál 15.240 Ft és 19.050 Ft között van alkalmanként.

Tulajdoni lap, térképmásolat díja

A bankok saját hatáskörben döntenek arról, hogy a CSOK igényléshez milyen tulajdoni lapot (hiteles, nem hiteles, teljes, földhivatalból vagy TAKARNET rendszerből lekért) fogadnak el. A tulajdoni lap típusától függően különböző díjszabások érvényesülnek: 1.000 Ft és 6.250 Ft/db áron. Családi házak esetében térképmásolatra is szükség van, aminek díja általában 3.000 Ft.

Számlavezetési díj

A CSOK folyósításához rendelkeznünk kell a támogatást nyújtó hitelintézetnél lakossági bankszámlával.  Ennek havi számlavezetési díjával szintén számolnunk kell, amely pénzintézetenként, számlacsomagonként eltér. A kiadások minimalizálása érdekében a CSOK-ot célszerű annál a hitelintézetnél kérni, ahol már egyébként is van lakossági folyószámlánk.

Egyéb, nem a bank részére fizetendő tételek

Adásvételi szerződés

Lakásvásárlás esetén a CSOK kérelmet az adásvételi szerződéssel együtt nyújthatjuk be. Az adásvételi szerződés elkészítésének ügyvédi munkadíja általában a vételár 0,5-1,5%-a. Tulajdonjogunk bejegyzéséért 6.600 Ft-os illetéket kell fizetetnünk a földhivatalnak.

Építési/bővítési engedély

Építkezés és bővítés esetén az építési/bővítési engedély megszerzése, egyszerű bejelentése szintén költséggel jár.

OEP igazolás

Az igénylőnek legalább 180 napos, folyamatos TB jogviszonnyal kell rendelkeznie, melyben legfeljebb 30 nap megszakítás lehet. Kiállítása: illetékmentes.

NAV igazolás

Az igénylők egyikének sem lehet köztartozása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé. Kiállítása: illetékmentes.

Erkölcsi bizonyítvány

Az igénylők büntetlen előéletűek vagy 1. melléklet szerinti bűncselekmény elkövetése miatt a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól már mentesültek. Az erkölcsi bizonyítvány kiállítása: illetékmentes.

Mennyibe kerül a CSOK, ha lakáshitellel együtt igényeljük?

Ha lakáscélunkat a CSOK-on kívül lakáshitel igénybevételével kívánjuk megvalósítani, akkor a CSOK-ra való jogosultság elbírálásért és folyósításáért a bankok díjat vagy egyéb ellenszolgáltatást nem számíthatnak fel. Ilyen esetben tehát nem kell számolni a 1,5%, maximum 30.000 Ft-os bírálati díjjal.

Lakáshitel és CSOK igénylésekor az adott pénzintézet aktuális Hirdetménye alapján kell megfizetnünk a hitelfelvétel járulékos költségeit. Ahhoz, hogy tájékozódhasson, jelenleg melyik pénzintézetnél érhető el a legkevesebb kezdeti költséggel lakáshitel, kérje Szakértőink személyre szóló, díjmentes hitelajánlatát!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

44 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Kérdésem az, hogy az én esetemben 600.000 forintos CSOK összegét teljes egészében a megadott számlaszámomra utalják, vagy a felmerült költségeket levonják belőle?

Jó napot!
Jelenleg az OTP-nél az értékbecslés díja mennyi? És hányszor kell fizetni? Akkor is szükséges fizetni, mikor kijön a becslő? Falusi csok-ot vesszük igénybe meglévő ingatlanra. Nincs OTP-s számlánk.
Minden munkafolyamat után ki kell jöjjön a becslő, vagy elég a végén? Ha volt a becslő, elkezdhetjük a munkafolyamatokat vagy meg kell várni a bírálat eredményét, esetleg a szerződéskötést?
A válaszokat és a segítséget előre is köszönöm.

Jó napot kívánok!
OTP-nél mennyi az értékbecslés díja?

Üdv.
Engem az érdekelne, hogy falusi csoknál az értékbecsléstől számítva mennyi idő, mire kiutaljak a pénzt az eladónak?
Köszönöm.

Jó napot!
Én a csokot szeretném elintézni és nem tudom, mennyi lesz a saját költségem.

Jó napot.
Egyedül nevelem a három gyerekem. Falun szeretnék házat venni, amit korszerűsítési kell. Az ára 4 millió 200 ezer.
Sikerülhet?

Tisztelet Címzett!
Sima CSokot szeretnék igényelni (hitel nélkül) OTP-nél.
Miért és mennyit kell fizetnem a banknak és a közjegyzőnek?

Jó napot!
Adott egy ház, aminek az összege 8.800.000 Ft. Csokra szeretném megvásárolni és a 3%-os kedvezményes hitelt szeretném igénybe venni. Ha nincs önerőm, sikerülhet így?
A havi fizetésem összege 190.000 Ft körül szokott alakulni.

Tisztelt hitelnet.
Mi az Otp Banknál igényeltük a falusi csokot. Meglévő 3 gyerek után, meglévő külterületi ingatlan felújítása, korszerűsítésre.
Sehol nem hallotam róla, sehol nem olvastam róla, de még vízbevizsgálást is kértek, mivel fúrott kútból történik az ingatlan vízellátása.
Ez jogszerű? A bank találta ki, vagy a kormány? Amúgy pont volt 1 papírunk otthon a víz ihatóságáról, mivel élelmiszer előállításával foglalkozunk és az engedélyekhez szükség volt rá. A bank nem fogadta el. Őneki más típusú vízvizsgálat kellett. A NÉBIH elfogadja, a bank nem. Ez jogszerű.
Természetesen amilyen típusú vízvizsgálatot kért a bank, az több mint 4-szer olyan drága.
Várom válaszukat.

Érdeklődni szeretnék, hogyha korszerűsítésről van szó, akkor is levonják az értékbecslési díjat?

Helló.
Én szeretném megkérdezni, hogy beadtam a bankba a papirokat a csokhoz. Kijött az értékbecslő és utána szóltak, hogy nem egyezik a lakcímkártya és mire elintéztem, újra ki kellett fizetni az értékbecslő díját.
Azt szeretném kérdezni, hogy ez tényleg igy van, mert nekem ügyintéző intézi, nem én személyesen.

Érdeklődni szeretnék, hogy Csok-ot akartunk felvenni és lakáshitelt egyszerre, de aki kijött a Csoktól azt mondta, hogy lakhatatlan a lakás. És akik ezt intézték az ingatlanosok, hogy fizetni kell neki 31.000 Ft-ot. De az OTP nem szólt. Hogy ebből mi az igaz?
Köszönöm válaszát.

Üdv!
Használt lakást vásárolunk csok és Fundamenta hitelből. A csokot a Takaréknál kezdtem intézni. Kérdeztem, hogy kiadják-e az értékbecslés eredetijét, mert ha igen, a Fundamenta elfogadná, spórolnék 30.000.- Ft-ot. Azt a választ kaptam, hogy nem adják ki. Ha én fizetek ezért, megtehetik, hogy ne adják ki?

Üdv!
Fundamenta áthidaló hitellel valamint CSOK igénybevétellel szeretnénk vásárolni lakást. Egy meglévő és egy vállalt gyerekre. Még gyerekcipőben jár a dolog, mivel nem merem meglépni a komolyabb költségekkel járó lépéseket egy tisztázatlan körülmény miatt. A térképmásolaton valamint a földhivatalban is úgy szerepel az ingatlan, hogy a telekhatárral párhuzamosan kb. negyven centiméter átlóg a szomszéd telekre.
A kérdésem pedig az lenne, hogy az ügyintézés bármely szakaszában ez megbuktathatja-e a projektet, visszadobhatja-e a bank a CSOK igénylést vagy nem jelentős tényező?
Válaszukat előre is köszönöm!
László

Mi számít fűthetőnek, ha például a folyosót fűti a nappali meg konyha az úgy jó vagy oda is fűtés kell vagy elfogadható oda a hősugárzó.

Tisztelt Hitelnet!
Használt családi ház vásárláshoz a Fundamenta Azonnali áthidaló kölcsönét választottuk, mellette megigényeljük a CSOK-ot két vállalt gyerekre az Unicreditnél. Volt egy értékbecslésünk már, a hitelkérelem elbírálás alatt van. Bementünk a bankba, hogy megkérdezzük, nem lehetne-e elindítani a CSOK igénylést addig amíg várunk.
Azt a választ kaptuk, hogy meg kell várni mindenképp a bírálatot és szeretnének egy hitelígérvényt, ez tiszta sor, nem is itt akadtam el, hanem, hogy az ügyintéző hölgy azt mondta, hogy kell majd a CSOK kérelemhez is egy értékbecslés.
Ez tényleg így van? Ezen az értékbecslésen el tud bukni az az 1.430.000.-? Természetesen fel kell újítani a házat, de az első értékbecslés ennek ellenére több volt mint a vételár.

Kedves Hitelnet!
Én szeretnék érdeklődni, hogy használt lakás vásárlás esetén mik az értékbecslő szempontjai, ami feltétel lehet?

Tisztelt hitelnet!
Kérdésem lenne a következő:
Használt lakás vásárlásra szeretném kihasználni a csokot 3 gyerekre és én egyedülállóként szeretném igénybe venni, az OTP takarékszövetkezetbe szeretném intézni, de nincs ott számlám. Erste Banknál van a számlám, de én a takarékba szeretnem intetni. Elutasíthatnak ezzel, hogy nincs itt a számlám?

Azt szeretném megkérdezni, hogy ha van köztartozásom, de havi rendszerességgel vonják a fizetésemből, megkaphatom a csok-ot?

Az OTP-nél az értékbecslési díj jelenleg: 38.100 Ft. Ez azt hiszem lemaradt.

Én most járom végig. A hatósági Veszprémben is csak 3.000 Ft.

Kedves Hitelnet!
Már tapasztalattal rendelkezem a CSOK igénylésről – sajnos vagy szerencsére, ez majd kiderül…
De a fent említett összegek szerintem nem minden esetben megfelelőek:
A hatósági bizonyítvány nem 20000 Ft, hanem „csak” 3000 Ft, legalábbis Debrecenben. Az mondjuk igaz, hogy sehol nem találni megfelelő információt, hogy hova is kell érte menni (nekem 3 körömbe került, mire sikerült).
NAV igazolás: na az külön móka…. Itt 3000 Ft-os illeték van, és mivel mindkét fél részéről kérik az igazolást, így 6000 Ft. DE: ha nem csak CSOK-ot vesz igénybe az ember, hanem Kamattámogatott hitelt is szeretne, akkor arra KÜLÖN ki kell kérni az igazolást és akkor ez újabb 6000 Ft (ugye itt azért kérnek el újabb 6000 Ft-ot, hogy igazolják UGYANAZT a dolgot más jogcímre…).
Egyébként köszönöm a sok információt a CSOK-kal kapcsolatban az elmúlt hetekben, hónapokban – szerintem sokunk nevében!
Üdvözlettel,
Ákos