Tisztelt Hölgyem/Uram!

A kérdésem a következő:
2005-ben vásároltunk 56 (erkéllyel együtt) 59 négyzetméteres új építésű lakást. Akkor állami kamattámogatású, forint alapú banki hitel mellett megelőlegező kölcsönt is felvettünk két gyermekre, akik időközben már meg is születtek. Ha minden jól megy, harmadik gyermekem 2012 januárjában fog megszületni. Milyen feltételekkel tudom majd felvenni harmadik gyermekemre az utólagos szocpolt? Csak lakásvásárlásra vagy meglévő hitelem előtörlesztésére is? Hol kell jelentkeznem ezzel az igényemmel.
Válaszát előre is köszönöm.
Gábor

Kedves Gábor!

Az utóbb született gyermek utáni támogatás igénylését a hitelfolyósító pénzintézetnél kezdeményezheti. Erre a gyermek megszületése után lesz lehetőség.
Az utólagos szocpol kizárólag a meglévő hitel csökkentésére fordítható.

A szocpolt 2012-ben a támogatott személyek új lakás vásárlására vagy építésére kérhetik. Nemcsak meglévő, hanem vállalt gyermek után is igényelhető lesz. A támogatás újbóli bevezetésével tehát a megelőlegező kölcsön is elérhető lesz a most építkezők vagy új lakást vásárlók számára.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

18 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Üdvözlöm!
Információt szeretnék kérni. 2008-ban vettünk fel hitelt lakásépítésre, amit a mai napig törlesztünk. 1 gyermekünk volt, és egy gyermeket vállaltunk. Így két gyermek után kaptunk szocpolt. A második gyermek időre, 2013-ban megszületett.
Kérdésem, hogy ha most szeretnénk egy harmadik gyermeket, utána igényelhetünk utólagos szocpolt?
Válaszát előre köszönöm!

2010-ben vásároltunk lakást és azt szeretném kérdezni, hogy így utólagosan igénybe tudjuk venni erre a lakásra illetve a hitel csökkentésére a szocpolt? Már van egy gyerekünk is.

Az a kérdésem, hogyha valaki rendelkezett szocpollal, 3 gyermekre igénybe vett 3,6 milliót, s időközben törölték a szocpolt, ám született a 4. baba, akkor őrá visszamenőleg igényelheti vagy ilyenkor abszolút érvényét veszti?
Köszönöm.

2006-ban vettem otp-én keresztül a házat. Felvett hitelem rá hárommillió-hatszáznyolcvanezer Ft. Ebből állami támogatás rá egymillió hétszásznyolcvanezer Ft. 2010-ben született egy gyermekem és arra szeretném kivenni a szocpolt és belefordítani a törlesztő részletbe, vagy tatarozásra kivenni. Ez lehetséges-e?? Egyedülálló vagyok.

Szeretném megtudni, hogy hatodik gyerek után jár-e utólagos szocpol? Mennyi járna utána? Meglévő jelzáloghitelbe szeretnék beleadni.
Válaszukat előre is köszönöm.

Tisztelt szakértő!
2003-ban 20 évre vettünk fel állami kamattámogatású hitelt új lakás vásárlására egy takarékszövetkezetnél utólagos szocpollal, amit meg is kaptunk a két gyerek után 2006 és 2007-ben. Ezt a lakást eladtuk 2010-ben és vettünk egy használt házat egy másik pénzintézetnél. A hitelt és a szocpolt áthoztuk erre a házra. Az lenne a kérdésem, hogy ha szeretnénk egy harmadik gyereket, akkor megkapnánk-e rá az akkori szocpol összegét?
Köszönettel:Attila

Segítségüket szeretném kérni a 2012. évi szocpol támogatással kapcsolatban. A kérdéseim a következők lennének:

A támogatás igényléséhez házassági kapcsolatban kell állni a a párommal,vagy elég az élettársi kapcsolat?
Kell-e önerő rész a támogatás igényléshez, ha kell akkor a lakástakarék pénztári megtakarítás az elég?
Egy használt lakás szeretnénk vásárolni, amelyet felújítani szeretnénk, erre kapható-e szocpol? Vagy csak a felújításra?
Ha mindez lehetséges, kettő gyermeket szeretnénk vállalni, akkor így mennyi lenne a támogatás összege?

Előre is köszönöm megtisztelő válaszukat.

Tisztelt Hitelszakértő!
2007-ben vásároltunk egy használt lakást. Akkor már meglévő gyermekünkre nem igényeltük a szocpolt. Azóta született még egy gyermekünk. Az lenne a kérdésem, hogy utólagosan lehet-e igénybe venni a két gyermekünkre a szocpolt? És ha igen, ennek jelenleg mennyi az összege?
Előre is nagyon köszönöm a választ!

T.Cím!
2006 októberében új építésű lakást vásároltunk forinthitelre, ahol a már megszületett két lányunk után teljes szocpolt kaptunk. Ezzel csökkentették hitelünket. 2009 decemberében megszületett a harmadik gyermekünk. 40 év alattiak vagyunk. Kaphatunk a harmadik gyermek után szocpolt, bővíteni is szeretnénk, vagy hitel csökkentésre? Ha igen, hol kell igényelni?
Válaszukat előre is köszönöm.