Tisztelt cím!

Férjemmel mind a ketten 34 évesek vagyunk. Van már egy gyermekünk, de szeretnénk másik gyermeket is vállalni. 2007. márciusában vettünk egy 51 négyzetméteres (+erkély) használt lakást. Az én tulajdonomban van már egy vidéki családi ház - családi okok miatt került a nevemre az ingatlan -, amelyen édesanyám holtig tartó haszonélvezete van. Mivel lakásunk vásárlásához nem rendelkeztünk megfelelő tőkével, ezért mind a lakást, mind a családi házat jelzálog terheli. A családi házban édesanyám életvitelszerűen él. Mivel a házat jelzálog terheli, így nem oldható meg más személynek történő átírása. De az esetlegesen felvehető szocpolt ennek kiváltására szeretnénk fordítani. 2011. októberében svájci frank alapú hitelünket átváltottuk euró alapúra. Illetve ugyanekkor hiteltörlesztési kedvezményt is kaptunk (bank saját konstrukciója, nem állami segítség), mivel jelenleg GYED-en vagyok a gyermekünkkel és jövedelmünk ezáltal jelentősen visszaesett. Egyébként mind a kettőnknek több éves folyamatos munkaviszonya van.
Arról szeretnék érdeklődni, hogy igényelhetünk-e szocpolt? Amennyiben igen, akkor lehet-e a meglévő lakásunk hitelébe "betörleszteni"?
Judit

Kedves Judit!

A szocpol meglévő lakáshitel kiváltására nem igényelhető, így az Ön által leírt célra nem jár a támogatás.

Szocpol igénylésére 2012-ben új lakóház építése illetve újonnan épült lakóingatlan vásárlása esetén van lehetőség. Lényeges, hogy az új ház építésére kiadott engedély dátuma, valamint az újonnan épült lakás használatbavételi engedélyének dátuma 2010. január 1. utáni legyen. 

Továbbá a támogatás csak abban az esetben jár, ha építés esetén az általános forgalmi adó nélkül, a lakóépület teljes nettó alapterületére számított, egy négyzetméterre jutó bekerülési költség vagy vásárlás esetén az általános forgalmi adó és telekár nélkül meghatározott, a lakás teljes nettó alapterületére számított, egy négyzetméterre jutó vételár nem haladja meg a 300 000 Ft-ot, alacsony energiafogyasztású lakás esetében a 350 000 Ft-ot.

A támogatás igénylésének további feltételeiről IDE kattintva olvashat.

Amennyiben lakáshitelének törlesztő részletét szeretné csökkenteni, kérjük tekintse meg hitel ajánlatainkat hitelkalkulátorunk használatával.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
29 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Párommal egy gyerekünk van. Lakásvásárlásra szeretnénk igényelni a szocpolt. Szertném megtudni, hogy nekünk jár-e ez a juttatás és ha igen, hol kell igényelni?

Párommal lakásbővítésre szeretnénk kihasználni a szocpolt. Egy gyermekünk van. Páromnak bejelentett munkahelye van. Szeretném megkérdezni, hogy jogosultak vagyunk-e erre? Ha igen, ezt hol lehet igényelni? Előre is köszönöm.
Bernadett

Párom 31 éves és 28 éves vagyok. Még nincs gyermekünk, de kettőt „bevállalnánk”, ha jogosultak lennénk a szocpolra. Véleményem szerint minden eddig ismert feltételnek megfelelünk. Azonban mi nem újépítésű, hanem csak használt lakást tudnánk venni, ami felújításra szorul. Ilyenkor igényelhető-e a szocpol és ha igen, mikortól lehet elkezdeni igényelni? Mi már fölkerestünk több bankot is január hónapban és nem tudtak megfelelő információt adni, hogy hogyan fog működni a szocpol igénylése, kifizetése.
Válaszát előre is köszönöm!

Férjemnek nincs munkahelye, viszont nekem sincs és azt szeretném megtudni, hogy a gyes számít-e munkaviszonynak?

Szeretném megkérdezni, hogy a mai helyzetben ki fog új ingatlant venni, amire megkaphatná a szocpolt? A párommal saját ingatlanban lakunk félkész állapotban és csak az én jövedelmemből élünk, mert olyan sok munkahely van. Nem azokat kellene támogatni, akik családot szeretnének? Nem értem. Válság van, kilakoltatás és akiknek egy kis remény csillant meg, hogy esetleg támogatást kapnak, mégsem. Mézes madzag: adunk, de mégsem. Mi is hitelt vettünk fel az ingatlanra, 36 négyzetméter, nem is nagy, használt, sőt ameddig ki nem fizetjük csak bérlők vagyunk, mert ha nem fizetünk, a bank viszi. Érdekes szó a saját tulajdon, majd csak tíz év múlva, addig nem. Remélem a levelemet elolvassák és nem kukába megy- A jövő a fiataloké, melyik jövő? Én 29 vagyok, ezek szerint öreg? Így nem lesz népszaporulat, de hát ez a cél, úgy látom és sikeres, mint bizonyítja a népesség.
Róbert

Tisztelt Cím!
2011.09.29-én vásároltuk az ingatlant, elvileg megfelel az új szocpol kondícióknak, van egy 3 éves gyermekünk, és tervezünk még egyet a közeli jövőben. Igényelhető így a szocpol 2 gyermekre? A szerződés megkötése még 120 napon belüli, a használatbavételi engedély pedig 2010. szeptemberi.
Köszönettel,
András

Tisztelt Hölgyem, Uram,
férjemmel egy albérleti lakásban lakunk kisbabánkkal, nincs egyikünknek sem saját tulajdonú lakása. Szeretnénk pár éven belül még egy gyermeket vállalni. Kérdésem, hogy hogyan (pontosan hova kell benyújtani a kérelmet, mekkora összeget kapnánk, csak új v. használt házra is) tudjuk igénybe venni a szocpol támogatást?
Válaszukat előre is köszönöm!
Anna

Kedves Hitelnet,
kérdésem, hogy a szocpol 2012-ben csak új vagy használt lakásra is igényelhető? Ha már egy gyermekünk van, és még egyet szeretnénk, mekkora a pontos összege? És ami a legfontosabb: hol lehet igényelni és hogyan?
Köszönettel.

Nekünk van egy 79 m2-es házunk, és a tetőtérben szerettünk volna 3 kisebb szobát kialakítani a 3 gyerekünknek. Szerintünk ez teljesen logikus, és nem egy pazarló hozzáállás.
Sajnos a törvényt olvasva, erre nem jár támogatás, mert nem külön lakóegység a tetőtérben, ráadásul nem is tudnánk minimum 75 m2-es lakóteret létrehozni ekkora alapterületen.
Szerintetek sem tudjuk kihasználni a lehetőséget?

Üdvözlöm!
2007-ben építkeztünk, amihez 3 gyermekünk után megkaptuk a szocpol támogatást. Most ismét gyermeket várunk ez év júliusára, és az a kérdésem, hogy őrá szintén igénybe lehet-e venni ezt a támogatást?
Köszönöm válaszát előre is.
Üdvözlettel, Hajnalka

Üdvözlöm !
2004-ben vásároltunk egy ingatlant, amit lakásfelújítási jelzáloghitel terhel! 4 gyermekem van, de a szocpolt még nem használtuk ki egy gyermekemre sem. Sajnos pár éve a bárlistán szerepel a nevünk. Kérdésem a következő: lehetséges, hogy valamilyen módon kihasználjuk a szocpolt? Esetleg a meglévő jelzáloghitelből ki lehetne vonatni az összeget?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel Edit

Tisztelt szakértő!
Még mindig nem tudok kiigazodni a szocpollal kapcsolatban. Sok helyen olvastam, hogy akkor is lehet igényelni, ha egy lakószobával bővül a ház. 2010 decemberében hitelre vettünk egy használt házat, van egy gyerekünk és úton van a következő is, nem vagyunk 35 évesek. A kérdés, hogy a félszocpolt igényelhetnénk-e?
Köszönöm válaszát.
Zs

Kedves Szakértő,
van egy 70 nm alapterületű ház, amelyet szeretnénk megvásásrolni. Ehhez szeretnénk a szocpolt igénybe venni. De mivel a rá kiadott építési engedély korábbi, mint 2010, ezért arra gondoltunk, hogy ha a jelenlegi tulajdonos beépítené a tetőteret (+30 nm) ezzel már újabb használatbavételi engedélyt kellene kiadni a házra és az alapterülete is megnövekedne 100 nm-re, amelyre már a legmagasabb szocpol összeg érvényes a kategóriában 2 gyermek esetén. Ön szerint járható ez az út?
Üdvözlettel,
Rita

Tisztelt Szakértő!
2010-ben vásároltunk a férjemmel egy mezőgazdasági terület tulajdonhányadát. A környéken lakhatásra is alkalmas nyaraló besorolású épületek találhatóak. Mi is terveztettünk egy új épületet, aminek építési engedélyét már megkaptuk (hasznos területe az ingatlannak 78 nm).
A kérdésem az lenne, hogy az ilyen típusú új lakóingatlan (nyaraló besorolású) építésére igényelhetünk-e szocpolt?
Mit kell tennünk azért, hogy jogosultak legyünk rá?
A válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Érdeklődni szeretnék, hogy jogosultak vagyunk-e szocpolra, ha párommal egy félkész családi ház megvásárlását tervezzük? Problémát jelenthet-e, hogy nekem 1/3 rész tulajdonom van egy másik vidéki házban (örökölt)? A vásárlásra felvett hitelt (vagy egy részét) lehetőségünk lesz szocpollal kiváltani?
Segítségét előre is köszönöm!