Az lenne a kérdésem, hogy 2 gyerekre vettünk fel megelőlegezett szocpolt 2007-ben. Azóta a férjemmel külön élünk, gyermekünk nem született. 3 év múlva lejár a megelőlegezett kölcsön és úgy hallottam, hogy a kamatot (ami már most 1 millió körül van) egy összegben kell visszafizetni a banknak, a fennmaradó 2,4 millió Ft-ot megkérhetem részletre.
Valószínű, hogy nem fogom tudni egy összegben visszafizetni a kamatot. Esetleg a banknál lehet kérni erre is részletfizetést és ha igen, hány évre lehet maximum kérni?
Válaszukat előre is köszönöm,
üdvözlettel: Beáta
Kedves Beáta!
A megelőlegező szocpol visszafizetését A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001 (I.31.) Kormányrendelet szabályozza:
"(7) Amennyiben az igénylő házaspár gyermekvállalását nem vagy csak részben teljesíti, úgy a megelőlegező kölcsön meg nem született gyermekre eső részét köteles - a gyermekvállalási határidő leteltét követő hónap első napjától kezdődően, a futamidő végéig - a hitelintézet részére visszafizetni. E kölcsöntartozás visszafizetésének kamatfeltételeire, valamint kamattámogatására a 13. § szabályai az irányadóak azzal, hogy a támogatásra való jogosultság maximális időtartamát a megelőlegező kölcsön folyósításának napjától kell figyelembe venni.
(8) Az igénylő házaspár köteles az állam részére - a folyósító hitelintézet útján - részletekben megfizetni a megelőlegező kölcsön meg nem született gyermekre eső összege után az állam által a megelőlegezés időtartama alatt a hitelintézet számára korábban megfizetett teljes összegnek a 13. § (3) bekezdésében meghatározott kiegészítő kamattámogatással csökkentett részét. E tartozás kamata és törlesztési feltételei megegyeznek a (7) bekezdés szerint visszafizetendő kölcsönt igénylő házaspárra vonatkozó feltételeivel azzal, hogy kiegészítő kamattámogatás a törlesztés során nem érvényesíthető."
További részleteket fenti rendelet 5.§-a tartalmaz. Felmerülő kérdéseivel a hitelfolyósító bankot kellene megkeresni.
Érdeklődnék, hogy mennyi idő után törlik le a Lina rendszerből, mivel már visszafizettük a sima csokot és már csak erre várunk, hogy letöröljenek. Erste Bank.
Üdvözlöm!
Azt szeretném kérdezni, hogy a 2 gyermek után felvettük az 1.430.000,-at, a régi szocpolt. És most szeretném visszafizetni.
Mi ennek a menete?
Válaszukat előre is köszönöm.
Barbara
2003-ban felvettünk 1 600 000 Ft szocpolt, a 2 gyermek megszületett, azonban elsőszülött gyermek elhunyt balesetben…
A házasság felbomlott, valóban vissza kellett fizetni az exnek a szocpolt, ha az nem kerult értékesítésre?
Köszönöm a választ. A gyermekvállalás teljesítése nem került ezidáig bejelentésre. A hitelintézet és/vagy az Államkincstár részéről figyelmeztetés, értesítés szintén nem érkezett. Ezért is kérdés, hogy a vállalás teljesült, de a bejelentés elmaradt, mi történik ilyenkor.
Köszönöm!
Tisztelt Hitelnet!
2004-ben 2 gyermek vállalására szocpolt vettünk fel. A vállalás határidőn belül teljesült, azonban nem indult el az Állam és a támogatást folyosító bank tulajdoni lapon szereplő elidegenítési tilalmának törlése, bejelentése. Idővel szépen elfelejtődött a dolog. Most viszont szeretnénk értékesíteni az ingatlant.
Kérdésem, számíthatunk-e vmilyen büntetésre – mivel a 10 év 2014-ben járt le – illetve cca. mennyi idő szükséges a törlés elvégzéséhez?
Bármilyen javaslatot, ami segíti az ügyintézést szívesen fogadunk.
Előre is köszönöm a választ!
2003-ban 2 gyermekre járó új lakásépítésre 1.600 e Ft-ot felvettek a lányomék. 2011-ben a teljes szocpol lakáseladás miatt visszafizetésre került. Most lakásvásárlásra szeretnék igénybe venni, azonban a LINA rendszerben még szerepelnek. Hol kell ezt töröltetni?
Kérem szives tájékoztatásukat.
Köszönöm.
Lakástakarék saját befizetésem beforditható-e a meg nem szűletett gyerek utáni megelőlegezett csokba?
Üdvözlöm!
2007-ben vettünk fel hitelt és két gyerek után a szocpolt. 2009. január 20.-án kaptuk meg a használatba vételi engedélyt, így az elidegenítési tilalom 2019. január 20.-án járna le.
Kérdésem az lenne, hogy előszerződéssel eladtuk a házat, a végleges adásvételi szerződést az elidegenítési tilalom lejárta után kötnénk meg.
Gondot okoz-e az, hogy a vevőnk ott lakjon, mi meg máshol?
Üdv.
Balázs
Jó napot!
Mi a férjemmel 2016 júniusában vettük fel használt lakás vásárlására a csokot. Már volt egy meglévő gyermekünk és vállaltunk még kettő gyermeket. Már a két vállalt gyermekből egy megszületett, de a nehéz terhesség és szülés következtében én már nem szeretnék több babát.
A kérdésem az volna, hogy mennyi összeget kellene visszafizetnünk, ha ténylegesen nem teljesül a harmadik vállalt baba? (a 3 gyermekre összesen 2.200.000 Ft csokot kaptunk).
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Hitelnet!
2016á áprilisában vettünk fel csokot 1 meglévő és 2 vállalt gyermek után, használt lakásvásárláshoz. 2017 januárjában elváltunk. Én és közös gyermekünk maradtunk a lakásban.
A kérdésem az lenne, hogy ilyen helyzetben hova tudnák fordulni? Mindenképp szeretném visszafizetni! Próbáltam már utána járni, de sajnos nem tudtak segíteni.
Esetleg egy elérhetőséget, levelezési címet, telefonszámot kérhetnék, hogy minél előbb tudjam ezt a családi állapotot jelezni a kormányhivatalnak?
Szolnok Megyéhez tartozom.
Köszönettel.
Márti
2004-ben házasodtunk össze akkori párommal. Új családi ház építésébe fogtunk, amihez 3 millió hitelt és 2,4 millió megelőlegezett szocpolt igényeltünk. A ház elkészült 2008-ra, de a házassági viszonyunk megromlott, gyermekek nem születtek és ez után el is váltunk. Rendeztük az anyagiakat, az új családi ház nálam maradt. A szocpolt jelenleg is fizetem vissza. Csak azt nem értem, hogy a ház kész és jelenlegi párommal vállalnánk gyermeket. Miért kell mégis visszafizetni? Mikor gyereket is szeretnénk és a új ház is nálam maradt. Tudom, hogy más lenne az anya és hogy nem a jelenlegi párommal vettem fel a szocpolt. Vagy már így semmilyen támogatás nem igényelhető?
Üdvözlettel: János
Előzmény: A 2016-tól érvényes újépítésű CSOK 3 gyermek esetén 10 millió, 2 esetén 2.6 millió a vissza nem térítendő támogatás. "családok otthonteremtési kedvezménye visszafizetendő összegét az igénybevétel napjától esedékes, Ptk. szerinti kamat ötszörösével köteles visszafizetni"
Kérdés: Tegyük fel, hogy 2016-ban 3 gyermeket vállalva 10 milliót igénybe veszünk, 2026-ban csak 2 gyermek született meg. Mi ekkor a bünti?
Ha jól értem, a "Ptk szerinti kamat" ekkor a 2015 végi jegybanki alapkamat azaz 1.35%. Tehát a csok büntetőkamat évi 6.75%. A különbözet 7.4m, az összes kamat 67.5%. Tehát a visszafizetendő nagyságrendileg 12.4m.
Jól számolok, vagy az alapkamat változásával elszállhat a büntetés mértéke?
Mi a helyzet a 3%-os kamattámogatott hitellel, annak a kamattámogatás részét kell visszafizetni kamatostul?
Köszönöm,
Marcell
Tisztelt Hitelnet!
8 évre vettünk fel 2 gyerekre megelőlegező kölcsönt, amiből 6 év már eltelt. Visszafizetésre spórolunk, kértünk tájékoztatást a banktól (OTP) a visszafizetendő összegről. 2.400.000 + zárlati költség + az állam által megtérített hiteldíj összege.
Engem az érdekelne, hogy körülbelül a zárlati költségnél mennyivel kell számolni? Akár % ban lehet tudni valamit erről? Ugyanis ez a kimutatáson nem szerepelt és fogalmunk sincs, hogy mekkora kaliberű összeggel kell itt számolni.
Előre is köszönöm.
Tisztelt Hitelnet,
érdeklődnék, hogy 2004-ben felvett megelőlegező szocpol 2011-ben kamatos kamattal visszafizetésre került. Van-e lehetőségem újra megelőlegező vagy szocpol felvételére új lakás vásárlása esetén?
Várom válaszukat.
Üdv.
Krisztina
Jó napot!
Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy mi vettünk fel megelőlegező szocpolt. Eladtuk a lakásunkat, de még van hátra 1 év, ezért vissza kellene fizetni, de nem tudjuk. Esetleg ilyen esetben ad-e az államkincstár részletfizetési lehetőséget? Át lehet-e vinni másik ingatlanra (pl.szülői ház), ami nem a mi tulajdonunk.
Előre is köszönöm válaszát!
Zsanett
Fiam felvett szocpolt, 2 gyereket vállaltak, de 2 beültetéssel sem sikerült sajnos a gyermek. Májusra kérték a visszafizetést.
Mit tehetünk, ha erre nincs pénz?
Tisztelt Cím,
Felvettünk 2007-ben szocpolt (megelőlegező) 2 gyermekre. 2009-ben megszületett első gyermekünk, de a férjem 2011. szeptemberében úgy döntött, hogy elhagy minket, a lakást elhagyta.
Az lenne a kérdésem, hogy ilyenkor kinek és mennyit kell visszafizetni az államkincstárnak?
Köszönöm válaszukat.
Tisztelt Ügyintéző!
A napokban kapjuk meg a jogerős építési engedélyt 112 nm hasznos alapterületű házra! 40 év alatti házaspár vagyunk 1 gyermekkel! Mivel 1 gyermek után nem kapunk támogatást, ezért aláírnánk a 2. gyermek vállalását, de pillanatnyilag elbizonytalanodtunk abban a tekintetben, hogy mi történik akkor, ha nem sikerül a 2. gyermek vállalása. A teljes összeget (számítások alapján 1.300.000 Ft-ot kapnánk) kell visszafizetnünk kamattal együtt, vagy csak részösszeget (felét?)?
Várom segítő válaszukat!
Timi
Jó napot!
Új lakás építésére 2007-ben vettünk fel szocpolt 2 gyerekre (egy gyermekünk már volt), a lejáratkor visszafizettünk 1,5 millió Ft-ot egy összegben, de a bank még 900 ezer Ft kamatot kér. Nem tudom hova fordulhatnék, de szerintem 900 ezer Ft kamat 4,5 évre irreálisan sok. Remélem van valami segítség erre a problémára.
Előre is köszönöm: Dávid
Tisztelt Szakértő!
A kérdésem az lenne, ha a férjem marad a lakásba és ő vállalja hogy a szocpolt visszafizeti, a házon van még hitel és a bíróság előtt megegyezünk, akkor engem kiengednek a hitelből úgy, hogy jelenleg nincs munkám? A szocpolt bele lehet kalkuláltatni a törlesztőrészletbe, ha egy összegbe nem tudjuk visszafizetni? Illetve ez havonta milyen többletköltségekkel jár? És még azt szeretném megkérdezni, hogy az állami kincstár felé lehet-e méltányossági kérelmet benyújtani, ha az egyik fél hibájából nem született meg a gyermek? Meddőség miatt. És mi történik akkor, ha megegyezünk, de a bank mégsem enged ki a hitelből?
Válaszát köszönöm.
Olyan problémánk lenne, férjemnek jelentős fokú olygozospermiozisa van, én teljesen egészséges vagyok. Részt vettem meddőségi kezeléseken, egy alkalommal inszemináción, de nagyon rosszul viseltem. Mindig rosszul voltam, az orvos azt mondta, természetes úton nem lehet gyerekünk. Időközben a házasságunk megromlott. Most fogunk válni. A kérdésem az, ha nem bennem van a hiba és engem nem kötelezhetnek, hormonkezeléseken nem akarok részt venni, a szocpolt ilyen esetben vissza kell fizetni, illetve milyen lehetőségek vannak?
Köszönöm válaszát.
Köszönöm a gyors válaszukat, de sajnos nekem ez nem volt segítség. Sajnos „jogász nyelven”nem értek. Én is kaptam tájékoztatást a megelőlegezett kölcsönről. Én is tisztában vagyok azzal, hogy vissza kell fizetnem a megelőlegezett kölcsönt, de arra lettem volna kíváncsi egyszerűen hétköznapi nyelven, hogy milyen visszafizetési lehetőség van, mi történik akkor, ha nem tudom a határidőn belül visszafizetni a kölcsönt. Van rá lehetőség, hogy kevesebb összeggel, több évre kérjem meg a kölcsönt? Mik a lehetőségek?
Válaszát előre is köszönöm!
Beáta