A férjem és annak volt élettársa (szerződés nélküli) együtt vettek fel szocpolt 2004 -ben 3 gyermekükre, akiket most egyébként mi nevelünk az ominózus házban amit a hitelből építettek . Az ex a papírokon adóstársként is szerepel. A nő 2011. március óta külföldön tartózkodik.

Kérdés: Le tud-e mondani a "hölgy" a férjem javára a házrészéről anélkül, hogy vissza kéne fizetni a szocpol ráeső felét a MÁK-nak, ugyanis mi még a házban laknánk az elidegenítési tilalom végéig biztosan, ami 3 év. A férjem sajnos papír nélkül adott egy viszonylag nagyobb összeget a volt élettársának, aki azt mondta, hogy ezért cserébe majd 3 év múlva lemond a házról (előszerződés nem lehetséges, mert az a magyar állam kijátszásának számít és ugyanúgy fizetni kéne).

Aztán azt mondta, hogy a gyerektartás nemfizetése fejében mond le a részéről. Szóval világossá vált már régen, hogy nem lesz egyszerű az eset. Ezért szeretnénk, ha a közeljövőben meg lehetne oldani ezt a problémát, hogy a ház ex-tulajdonmentes legyen.

Mit lehet tenni? Le tud-e mondani a részéről úgy, hogy ne kelljen visszafizetni az államnak? Esetleg ki lehet-e zárni a tulajdonjogból valamilyen módon, tekintettel viselt dolgaira, külföldi tartózkodására, gyerektartásdíj nemfizetésére stb......
Mikor zárhatnak ki valakit a tulajdonjogból? Egyáltalán van ilyen?

Előre is köszönöm a válaszokat!!!
Mallory

Kedves Mallory!

Az érvényben lévő szocpolrendelet kimondja, hogy amennyiben az elidegenítési és terhelési tilalom ideje alatt a támogatott személy életvitelszerűen nem tartózkodik a támogatás igénybevételével szerzett ingatlanban, akkor a támogatás rá eső összegét vissza kell fizetnie.

Irodánk fő tevékenysége azonban a hiteltanácsadás, így jogi kérdésekben nem vagyunk illetékesek. Ingatlanjogi kérdések vonatkozásában ingatlanügyekkel foglalkozó jogi szakértő megkeresését javasoljuk.

A szocpolt, illetve annak visszafizetését illető témában a Magyar Államkincstár területileg illetékes hivatalához lenne célszerű fordulni.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

8 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Szép napot!
Nekem az lenne a kérdésem, hogy 2005-ben vettük fel a szocpolt 3 gyerekre a férjemmel. Most válás előtt állunk és nekem vissza kéne fizetnem 1.900.000 forintot, mivel férjem marad a lakásban. De mi van akkor, ha ezt az összeget nem tudom előteremteni mivel ez rengeteg pénz?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Címzett!
Válás miatt szeretném visszafizetni a 2009-ben felvett 2.400.000 Ft szocpol támogatást? A bankon keresztül benyújtott papíroknak mennyi az elbírálási ideje, hogy mennyit és hova kell visszautalni az összeget?
Üdvözlettel:
Andrea

Tisztelt Uram, Hölgyem!
2005. 12 hóban földhivatalnál bejegyzett 3.800.000 szocpol, jelzálogjog. Meddig terheli az ingatlant? Sajnos eladni kényszerülök ár alatt, illetve 2 gyermekem időközben felnőtté vált. /12/2001.(I.31.) kormányrendelet 24.§.(6.) alapján/
Köszönöm válaszát!
Tisztelettel: Erika

Segítséget szeretnék kérni. Nekem el akarják árverezni a lakást, mert nem tudtam visszafizetni a szocpol támogatást. Azt hittem 10 évig el se adhattam volna. Azért rakták mindkét házra, mert nem költöztem az építettbe időben. Csak nekem van egy beteg gyerek és nem tudtunk odaköltözni hamar, mert orvosilag itt kellett maradnunk. Ilyenkor mi a teendőm.
Kérem segítsenek.
Köszönöm.