A két hónapja igényelhető CSOK sokaknak segíthet az otthonteremtésben. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, viszonylag kis értékű (2-3 millió forint) lakóházak esetében lehetőség nyílhat csak a CSOK-ból történő lakásvásárlásra is.

Most annak néztünk utána, hogy vajon azok, akiknek nincsen megtakarítása, de rendelkeznek rendszeres jövedelemmel, lakáshoz juthatnak-e készpénz nélkül, csak CSOK és lakáshitel igénybevételével!

A lakáshitelt felvenni szándékozók számára ismert, hogy a hitel összege – jogszabályi előírás alapján – egyik hitelintézetnél sem haladhatja meg a lakásfedezet forgalmi értékének 80%-át. Ez a HFM, vagyis a Hitelfedezeti Mutatónak való megfelelés. Azt is tudjuk, hogy a CSOK-ot önerőként veszik figyelembe a bankok, vagyis a kedvezmény összege nem számít bele  a fent említett 80%-a, hanem azon felül vehető figyelembe.

Hogyan juthat lakáshoz az, akinek nincsen megtakarítása, de hitelképes?

Ha megfelelünk a banki jövedelemvizsgálaton, mely a 2015 januárjától bevezetett JTM (Jövedelemarányos törlesztő részlet) alapján működik, miszerint az összes (már meglévő és felvenni kívánt) hiteltörlesztésünknek bele kell férnie igazolt, nettó jövedelmünk 50%-ába, (400.000 Ft feletti kereset esetén 60%-ába), akkor van lehetőség lakásvásárlási hitel felvételére.

A maximálisan felvehető lakáshitel összegét befolyásolja még a vásárolni kívánt és egyben fedezetül szolgáló lakás forgalmi értéke. A pénzintézetek a fent részletezett JTM és HFM alapján, saját belső finanszírozási arányaikat szintén figyelembe véve állapítják meg, hogy mekkora összegű lakásvásárlási hitelt kaphatunk.

Mivel a CSOK összegét nem kell beleszámolni a 80%-os terhelhetőségbe, ezért a hitel összegén felül a vételár fennmaradó részét a CSOK-ból is fedezhetjük.

Nézzük meg mit jelent mindez számokban!

1.Példa

A kinézett, 7 millió Ft-ba kerülő, 76 m2-es, „E” energetikai minősítésű lakásra 3 gyermek után 1,5 millió Ft CSOK jár. A példánkban szereplő lakásvásárlók együttes fizetése nettó 190 ezer Ft/hó, fennálló hiteltartozásuk nincsen. Az igazolt jövedelmük, valamint a lakás értéke és területi elhelyezkedése alapján 5,3 millió Ft lakáshitel felvételére jogosultak. A kölcsön és a CSOK együttes összege 6,8 millió Ft, ami nem fedezi teljesen a 7 milliós vételárat, így a vételár kifizetéséhez 200 ezer Ft megtakarítással kell rendelkezniük.

Picture1

2. Példa

A 17 millió Ft vételáru, 96 m2-es, „C” energetikai minősítésű társasházi lakásra 3 gyermek után 2 millió Ft CSOK vehető igénybe. Lakásvásárlóink együttes igazolt nettó jövedelme 380.000 Ft/hó, kölcsönük nincsen. Az igazolt jövedelmük, valamint a lakás értéke és területi elhelyezkedése alapján 13 millió Ft lakáshitelt kaphatnak. A kölcsön és a CSOK együttes összege 15 millió Ft, ami szintén nem fedezi a 17 milliós vételárat, így annak kiegyenlítéséhez 2 millió Ft megtakarítással kell rendelkezniük.

Picture2

Két különböző ár kategóriájú lakást alapul véve elmondhatjuk, hogy a készpénz nélküli, csak lakáshitelből és CSOK-ból történő lakásvásárlás általában nem kivitelezhető. A lakásvásárlóknak némi készpénzzel minden esetben rendelkezniük kell.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
50 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Jó napi kívánok.
Egyszer már érdeklődtem az OTP Banknál, hogy tudnám igénybe venni a csok hitelt. 2 kiskorú gyermekem van. Egyedül nevelem őket, egyedülálló vagyok. Azt mondták nekem, hogy 20 millió alatt 50 nm használt lakást nézzek és 4 millió önerő kell hozzá. Önerőm nincs és 50 nm lakást nem találok 20 millió alatt.
Hogyan tudnám igénybe venni önerő nélkül és lehetséges kisebb lakást keresni?
Köszönöm.
Laura

Üdvözlöm!
153.000 nettó jövedelemmel 1 gyerekkel 0% önerővel csok igénybevételével szeretnék megvenni egy 5.000.000 Ft-os házat.
A kérdésem az lenne, hogy van-e rá valamilyen lehetőség!
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves hitelnet!
Azt szeretném kérdezni, hogy van 3 gyermekünk és lenne egy használt lakás, ami 3 500 ezer. CSOK-ot kapok még egy gyerek bevállalásával 2 7500 000 és a párommal kölcsönt szeretnék felvenni. Ez megoldható, hogy fel tudjunk venni hitelt mellé? A páromnak nettó jövedelme 107 ezer.
Lehetséges, hogy fel tudjuk venni 750.000 Ft?
Előre is köszönöm.

Használt házra szeretnénk hitelt felvenni 4.000.000 Ft összeget. Sajnos nincs saját félretett pénz, mert anyósomnál lakunk ott meg sokan vagyunk. Ezért nincs plusz pénz és szeretnénk költözni mihamarabb. Párom havi 138.000 Ft-ot keres, az OTP-nél van számlája, ahogy nekem is, de én gyesen vagyok egy másfél éves kisfiunk van. Semmi más hitel nincs, meg köztartozásunk sincs.

Üdvözlöm.
Érdeklődni szeretnék, hogy önerő nélkül lehet-e házat vásárolni? Kinéztünk egy házat. Az ára 5.400.000 Ft, amit hitelből és csokból szeretnénk megvenni. 1.430.000 Ft csokot szeretnénk és 3.970.000 Ft hitelt. A csokot úgy tudom elfogadják önerőnek!?
Köszönöm a válaszát.

Üdvözlöm!
Ildikó vagyok, szeretnék érdeklődni, hogy hogyan és milyen módon lehet hitelt igényelni? Szeretnénk szocpolra lakást vásárolni, de mivel 1 gyermekünk van, s sajnos 600.000 Ft-ért nem nagyon vannak itt helyben házak ahol élünk, hogy így lehetséges lenne, hogy hitelt is igényeljünk maguktól, hogy ki tudjuk ezt az összeget pótolni? A lakások amiket néztünk 1.000.000-1.200.000 Ft összegnél mozognak, tehát mi kb. a 600.000 Ft szocpol mellé 600.000 Ft-ot szeretnénk felvenni.
Ez megoldható lenne?
Válaszukat előre is nagyon köszönöm!

Tisztelt Hitelnet!
Szeretnénk vállalni kettő gyermeket, amelyre szeretnénk a CsOK-ot igénybe venni. Családi házat lehet-e úgy vásárolni, hogy sajnos nincs ingatlanfedezetünk és önerőnk sem. A CSoK mellé kell felvenni hitelt, esetleg beszámít az önerőbe?
Várom válaszukat.
Üdvözlettel.
Renáta

Szocpolt be lehet forgatni önerőnek?
5.500.000 ingatlan értek, 80 nm2 nagyobb használt lakás, még nincs gyerek, 1.430.000 Ft a szocpol! Ezt szeretném beleforgatni önerőnek!
Bele lehet? Például OTP Bank nem engedi.
Önerőm nincs sajna 1,5 millió, hogy megvegyem millióért az ingatlant!
Ebben kérném az önök segítségét, hogy mit tegyek ilyenkor.
Köszönöm.
Szép estét.

Én érdeklődni szeretnék, hogy önerő nélkül is lehet lakáshitelt igényelni a csok bevonásával? Párommal szeretnénk házat venni. Van egy kétéves gyerekünk, de szeretnénk még egyet és sajnos nem rendelkezünk saját önerővel! Mozsgón találtuk egy komfortos házat, 95 négyzetméter és 3M forint! A havi keresete páromnak nettó 110.000 Ft, én pedig gyesen vagyok, az 38.000- Ft!
Kaphatunk így annyi lakáshitelt, hogy vegyünk egy házat? És nem kell hozzá önerő? Vagy a szocpol is használható önerőnek?
Előre is köszönöm a választ!

Az lenne a kérdésem, hogy három gyermek mellett meg lehet-e venni egy használt olcsó falusi házat úgy, hogy a vételár majdnem teljes összegét a támogatás tegye ki, egy kevés kölcsönt kell felvenni.
Köszönettel: Margit

Tisztelt Szakértő!
Mi használt lakást szeretnénk venni kb 6,5 millió forintért 90 m2-eset, és igénybe vennénk 3 gyermek után a CSOK-ot! De a párom 50%-ban örökölt ház tulajdonosa, így is megkapjuk a támogatást? Mert valahol olvastam, hogy örökölt tulajdon nem befolyásolja a CSOK igénylést! Kb 4,5 milliót kéne felvenni, ebben az esetben kell önerővel rendelkezünk?
Válaszát köszönöm!
Tisztelettel: Melinda

Tisztelt Szakértő!
Ajándékba kaptam egy ingatlant, amin nincs haszonélvezet és 100% tulajdonom. Ez kizáró ok a csok igénylésénél vagy először el kell, hogy adjam?

Tisztelt Szakértö!
Egy rövid kérdésem lenne, hogy jól gondolom-e! Ha az úgynevezett „szocpolt” már kihasználtuk, akkor ezzel a lehetőséggel már nem lehet élni?!
Köszönettel:
Magda

Tisztelt Szakértő!
Új ingatlan (kertes ház) vásárlását tervezem, melynek értéke 10 millió forint. Jelenlegi ingatlanom (panel lakás) eladtam ebben a hónapban 6 millió forint értékben. CSOK táblázat szerint 1 millió forintra vagyok jogosult az OTP szerint. Az eladási ár + CSOK értékét be kell forgatnom, ami meg is történik (ez 7 millió forint), de az OTP szerint maximum csak 2 millió forint lakásvásárlásra fordítható hitelt kaphatok, mert így már elértük a 10 millió forintos új ház vételárát. De nekem még + 3 millió forint hitelre lenne szükségem, mert fel kell újítani a házat. Egyébként ha nem használok CSOK-ot fel, akkor felvehetek akár 6 millió forintos összeget is, nincs ez a korlát, csak így a törlesztő részletem havonta több lesz ~8-10 ezer forinttal.
Kérdésem, hogy tényleg létezik-e ilyen maximum felvehető hitel korlát a CSOK esetében, vagy ez csak belső banki szabály?
Segítségét előre is köszönöm.
Zoltán

Tisztelt Szakértő!
Egy korábbi (talán júliusi) bejegyzésben olvastam, hogy a CSOK igényelhető önmagában is, nem feltétlenül kell hozzá sem önerő, sem banki hitel. Ez még mindig így van? Mert kinéztem egy összkomfortos vidéki házat 2 millió forintért, és ha az egyéb feltételeknek is megfelel, akkor 3 gyermekre megkapnám a 2 millió forintos alapösszeget, ami fedezné a vételárat.
Illetve ha ez megvalósítható, melyik pénzintézetnél? Vagy ez mindegyikre vonatkozik?
Köszönöm válaszát.

Üdvözletem, a kérdésem a következő: az ingatlanomat részletfizetéssel vásárolja meg egy 2 gyermekes házaspár. Önerejük sajnos nincs, havi törlesztéssel fizetnek, tulajdonjog felfüggesztéssel lesz bejegyezve a ház, és akkor kerül a tulajdonukba teljes joggal bejegyezve, amikor a teljes vételár kifizetésre kerül. Ez, ha minden jól alakul, kb. 4-5 év.
Jól tudom-e, hogy a CSOK támogatás ilyen esetben akkor kerül csak kifizetésre számukra /vagy számomra/, amikor már csak ez az összeg hiányzik a teljes vételár összeghez?
Továbbá kérdés még: jelenleg a két gyermek 10 valahány éves, de a vételár teljesítésekor már átlépik a 16 évet. Ilyen esetben megkapják-e a CSOK-ot? Tehát az adásvételi szerződés időpontja a mérvadó, vagy a teljes tulajdonjog bejegyzése, ami 4-5 évvel a szerződés megkötésének időpontja után teljesülhet?
Köszönettel, É.

Jó estét!
2 gyermekem van és kinéztünk vidéken egy 2 szobás házikót 8 millió Ft-ért, viszont nincs önerőnk. Az albérletünk minden pénzt elvisz. A jövedelmünk összesen 180 ezer Ft, (a párom fizetése és a családi pótlék + gyes) több mint a fele a lakásra megy, (Lakbér+R+Kk) és még a Plusz. Nem tudnánk félre rakni.
Van rá lehetőség, hogy a Csokkal + hitellel lakáshoz/házhoz jussunk Önerő nélkül?
Előre is köszönöm a válaszukat.
Üdvözlettel:
Veronika „Nika”

Üdvözlöm!
Feleségemmel idén májusban vásároltunk egy lakást. Az adásvételibe belefoglalta az ügyvéd, hogy 550.000 Ft erejéig a gyermekünk után igényelni szeretnénk a Csokot. Amit sajnos nem tudtunk, hogy végleges hiba lesz, a teljes tulajdonunkba jegyeztettük a lakást a bank kérésére. Mivel felújítási hitelt kezdtünk el igényelni június elején és a jelzálog miatt a tulajdonjoggal indították csak el a hitelt. Sajnos nem tudtuk illetve a bank se jelezte, hogy így elutasításra fog kerülni a CSOK. Mit tehetünk ez ügyben?
Esetleg egy ajándékozási szerződés a családon belül? Milyen megoldás lehetséges, hogy jogosultak legyünk a CSOK-ra? Ezen kívül, hogy már tulajdonunkban van, minden rendben lenne! Lehet-e jogszerű megoldás? Hivatalosan még nem kaptuk meg a banktól az elutasítást, de megfogjuk.
Köszönjük a választ!

Egyedülálló anyuka vagyok. Szeretnék egy használt lakást megvásárolni egy gyermekem utáni CSOK felhasználásával. Jövedelmem mindennel együtt 140 000 Ft. 3 000 000 Ft a ház, viszont a férjemmel (jelenleg tart a válásunk) van egy ingatlan, amire közösen vettünk fel hitelt. Nem lakom benne 1,5 éve, nem én fizetem, de papíron még adóstárs vagyok. Annak a törlesztője 45.000 Ft.
Kaphatok én a megvásárolni kívánt házra hitelt?
Előre is köszönöm.

Két meglévő gyermekre szeretnénk a CSOK-ot illetve lakáshitelt felvenni, önerő 250.000 Ft rendelkezünk. A lakás amit kinéztünk 4.000.000 Ft, 100 nm hasznos alapterület, G energiaszintet kapott. Állandó bejelentett munkaviszonnyal nettó havi 134.000 Ft, gyes 51.300, családi 64.000 Ft. Mire számíthatunk így? És ha esetleg az érékbecslő 95 nm-re becsüli a házat vagy az értékét 3.500.000-ra becsüli?

Jól sejtem, hogy aki BAR listán van, az akkor sem veheti igénybe CSOK-ot, ha meglévő 3 gyermeke van?

Ez mind nagyon szép és jó, de miből gondolják, hogy mindenkinek 3 gyereke van? Anélkül már ne is akarjon házat?