Tisztelt Szakértő!

Két gyermekem van és 2012. októberére várjuk a harmadik gyermek érkezését.
70 m2-es saját tulajdonú (kevés banki hitellel terhelt) családi házban élünk. Mivel három gyereknek kicsi lesz a meglévő házunk, így építkezni szeretnénk.

Lehetséges erre a 2012-es szocpol támogatást igénybe vennünk, vagy csak a jelenlegi bővítésére van lehetőségünk?
Amennyiben értékesítjük a házunkat, úgy jogosulttá válunk a szocpol igénylésére?

Válaszát előre is köszönve:
Imre

Kedves Imre!

Meglévő lakóház bővítéséhez 2012-ben nem igényelhető vissza nem térítendő támogatás. Ezt a fajta állami segítséget 2009. július 1-től felfüggesztették. A jelenleg elérhető lakásépítési támogatás (szocpol) keretében új lakóház építése és újépítésű lakás vásárlása finanszírozható.

Szocpoltámogatás igénylésénél a meglévő lakástulajdon kizáró okot jelenhet. Ez alól az alábbi kivételek vannak:
- együttesen legfeljebb 50%-os lakástulajdon, amely öröklés vagy tulajdonközösség megszüntetése útján került a tulajdonba,
- a tulajdonban lévő lakóingatlan lebontását az építésügyi hatóság elrendelte vagy engedélyezte,
- a lakóingatlan több mint két éve ajándékozás vagy öröklés jogcímén haszonélvezettel terhelten került a tulajdonba és a haszonélvezeti joggal rendelkező személy bent lakik a lakásban.

Egyéb esetben a meglévő lakás értékesítését követően válhatnak jogosulttá arra, hogy szocpolt igényeljenek. Az eladásból származó vételárat azonban be kell forgatni az újabb lakás építésébe vagy vásárlásába. Az eladásból származó bevétel bizonyos tételekkel csökkenthető, például: az ingatlant terhelő lakáscélú hitel visszafizetésére fordított összeggel.

A lakásépítési támogatás további feltételeiről IDE kattintva tájékozódhat!

Személyre szóló építési hitelajánlatukat online ajánlatkérő nyomtatványunk kitöltésével kérheti!

 





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

8 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Érdeklődni szeretnék, hogyha 15 éve ajándékozás útján szereztem 50%-os tulajdont egy ingatlanban, ahol jelenleg Édesanyám él, de nincs felette haszonélvezeti joga, viszont most bejegyeztetnénk, akkor jogosulttá válnék a szocpolra? Illetve ha igen, akkor várnom kellene 2 évet vagy az csak a birtokba kerülésre vonatkozik?
Válaszukat előre is köszönöm!

Köszönöm a gyors választ. A kérdésem még az lenne, hogy mivel az anyukám nincs bejelentve ebbe a lakóházba, akkor ezt meg kell tennie, hogy állandó lakcímként bejelenteti magát ide és akkor megkapjuk a szocpolt? Illetve gond, hogy csak most jelenteti ide be magát, esetleg a bankok belekötnek ebbe? A szocpol mellett lehet kapni kamattámogatású hitelt?
Válaszát köszönöm.
Marianna

Van a nevemen egy lakás melyet a szüleimtől kaptam, viszont a haszonélvezeti jog elvileg az anyukámé és nem adhatom el. Szeretnénk építkezni, két kicsi gyerekünk van. Jogosultak lennénk így a szocpolra? Válaszát köszönöm. Marianna

Lakástulajdonos vagyok és mit tehetnék, hogy igénybe tudjam venni a szocpolt a három gyerek után? El kell, hogy adjam és igényelhetném vagy mégsem?