Frissítés!
Az igénybe vehető támogatási összeg számításával kapcsolatban a sajtóban elhangzottakkal ellentétes információkat tartalmaz a kincstár tájékoztatója. Ennek megfelelően frissítettük alábbi írásunkat is.
Egy ország várta, hogy az ősszel bejelentett otthonteremtési intézkedések minden bizonnyal egyik legnépszerűbb elemének, a lakásfelújítási támogatásnak a részletszabályai kihirdetésre kerüljenek. Az igénylési feltételeket tartalmazó kormányrendelet november 25-én meg is jelent a Magyar Közlönyben. A rendelet értelmezése újabb és újabb kérdéseket vetett fel olvasóink körében. Íme a válasz a leggyakrabban feltett kérdésre: mit jelent a gyakorlatban, hogy a támogatás összegében az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50%-os arányban szerepelhet?
A 2021. január elsejétől 2022. december 31-ig elérhető otthonfelújítási támogatás részletszabályait a 518/2020. (XI.25.) kormányrendelet tartalmazza. Az előzetes hírekből már ismertté vált, hogy a támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 millió forint lehet.
Mit érdemes tudni az otthonfelújítási támogatásról és a felújítási kölcsönökről?
Otthonfelújítási támogatás
Az otthonfelújítási program egy olyan állami támogatás, amit legalább egy gyermeket nevelő egyedülálló szülő vagy pár vehet fel.
Az otthonfelújítási támogatás összege elérheti akár a 3 millió forintot is, de a költségeket nem teljes egészében állja az állam, maximum a felét finanszírozza, ezért legfeljebb 6 millió forintos felújítással lehet számolni, aminek a felét önerőből kell kifizetnünk. A támogatás utólagos, tehát előre meg kell finanszírozni az egész felújítást. Amennyiben ezt önerőből nem tudjuk kifizetni, össze is kapcsolhatjuk otthonfelújítási kölcsönnel, személyi kölcsönnel vagy más hitellel is. A lakásfelújítási támogatásnak egyenlő arányban kell állni a munkadíjnak és az anyagköltségnek. A felújítási munkálatokat számlával kell igazolni a Magyar Államkincstár felé.
A támogatási kérelmet a felújítási munkálatok és a számlák kifizetését követően 60 napon belül be kell nyújtani - ezt le tudjuk adni a Magyar Államkincstárnál személyesen, eljuttathatjuk hozzájuk postai úton is, de elintézhetjük akár elektronikus úton is az ügyfélkapun keresztül.
Az lakásfelújítási támogatás igénylésénél az alábbi feltételeknek kell megfelelni:
- Legalább egy gyermekkel rendelkező pár vagy egyedülálló szülő.
- A támogatást felvevő minimum egy éve be legyen jelentve a támogatott ingatlanba.
- A szülők és a kiskorú gyermek minimum 50%-os tulajdonjoggal rendelkezzenek az ingatlanban.
- Az egyik szülőnek minimum egy éves jogviszonnyal kell rendelkeznie.
- A köztartozásuk nem lehet több 5 000 Ft-nál.
- A felújítást végző szakember nem lehet közeli hozzátartozó.
Az otthonfelújítási hitel
Az otthonfelújítási kölcsön az otthonfelújítási támogatás mellé vehető igénybe, tehát csak az otthonfelújítási támogatásban meghatározott munkálatokra költhetjük. Az otthonfelújítási kölcsön egy kamattámogatott hitel, így kedvező feltételekkel rendelkezik, de a támogatás személyi és munkavégzés feltételei itt is elvártak. Az otthonfelújítási hitel esetén - amennyiben a támogatást igénybe veszik - a kamat fix 3%-os. Előnye, hogy az otthonfelújítási kölcsönt akár a támogatás előtörlesztésére is fordíthatjuk, így csökken az előtörlesztő összege, hátránya viszont, hogy az otthonfelújítási kölcsönhöz jelzálogfedezet szükséges.
Az otthonfelújítási kölcsön igénylés során az alábbi lépéséket kell megtennünk:
- Az otthonfelújítási hitelt a banknál kell igényelni.
- A bank elbírála a jogosultságot és a hitelképességet.
- Pozitív elbírálás során a bank folyosítja a hitelt.
- Elkezdődhetnek a felújítási munkálatok, ezt a hitelt felvevőnek egy éven belül be kell fejeznie.
- A felújítási munkák során a vállalkozókkal vállalkozói szerződést kell kötni, az anyagbeszerzés és a munkadíjak számláját össze kell gyűjteni.
- A támogatási kérelmet be kell myújtani a Magyar Államkincstár felé
- A Magyar Államkincstár elbírálja a kérelmet, pozitív elbírálás esetén folyosítja a támogatást.
Felújítási személyi kölcsön
Az otthonfelújítási kölcsönhöz hasonlóan szintén csak otthonfelújítási támogatás mellé vehető fel, a különbség a kettő között, hogy a felújítási személyi kölcsönhöz nem szükséges jelzálogfedezet, azonban sokkal drágább.
További lehetőségek
Ha az otthonfelújítási támogatáshoz szükséges önerőt nem tudjuk finonszírozni, akkor nem csak az otthonfelújítási kölcsönt vagy a felújítási személyi kölcsönt vehejük fel, érdemes a többi hitel konstrukciót is megnézni, és az alapján dönteni, hogy melyik a legideálisabb számunkra. Szabadfelhasználú hitel, tehát lakásfelújításra is költhető például a babaváró kölcsön, a szabad felhasználású jelzáloghitel és a személyi kölcsön.
Így számolható el az anyagköltség és munkadíj
Sokak számára okozott fejtörést azonban, hogy miként értendő az a rendelkezés, miszerint a támogatás összegében az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50%-os arányban szerepelhet. A következő példákon keresztül bemutatjuk, hogyan lehet kalkulálni az igénybe vehető támogatási összeget.
Példa I.
A felújítási költségek teljes költsége 6 millió forintot tesz ki, melyből anyagköltség 4,5 millió forint, munkadíj 1,5 millió forint.
Mivel a támogatás összegében az anyagköltség és a munkadíj arányának 50-50%-nak kell lennie, így anyagköltségre és munkadíjra egyaránt 1,5 - 1,5 millió forint fizethető ki, vagyis igénybe vehető a maximális 3 milliós támogatási összeg.
Példa II.
A felújítási költségek teljes költsége 5 millió forintot tesz ki, melyből anyagköltség 4 millió forint, munkadíj 1 millió forint.
A teljes bekerülési költség alapján 2,5 millió forint lenne a kifizethető támogatási összeg, de mivel a munkadíj csak 1 millió forintot tesz ki, így az 50-50%-os szabály akkor érvényesül, ha az anyagköltségből is csak 1 millió forint kerül figyelembevételre. Így a kifizethető támogatás ebben az esetben 2 millió forint.
Mennyi támogatást kaphatunk, ha nincs munkadíj?
Életszerű helyzet, hogy egy építőipari szakember saját lakásának felújítási munkálatait házilagos kivitelezésben el tudja végezni legyen szó akár festésről, burkolásról vagy éppen tetőcseréről. Ebben az esetben értelemszerűen nincsen munkadíjról kiállított számla.
Sokan tették fel azt a kérdést, hogy ebben az esetben csak az anyagköltség tekintetében igénybe vehető-e a támogatás?
Tekintettel arra, hogy ebben az esetben az egyik költség a lehetséges támogatási összeg 50 %-a alatt van, az 50-50 %-os szabály semmiképpen nem érvényesülhet, így támogatás nem fizethető ki.
A lakásfelújítási támogatás további részletszabályai Lakásfelújítási támogatás oldalon tekinthetők meg.
Finanszírozási lehetőségek a költségek megelőlegezésére
Mint ismeretes a támogatást a munkálatok elvégzése után a megfizetett számla alapján kaphatjuk meg. Amennyiben a felújítás elvégzéséhez szükséges összeg nem áll rendelkezésre, ezt banki hitelből is finanszírozhatjuk.
Lakáshitel kalkulátor
Tekintse meg az elérhető banki lakáshitel lehetőségeket
A lehetőségekről Szakértőink készséggel adnak személyre szabott, díjmentes tájékoztatást. Ehhez online adatlapunk kitöltése szükséges. Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű hitelügyintézést is!
Tisztelt Hitelnet!
Konyhát újítottunk fel, a beépített konyhabútor vállalkozási szerződésben szereplő számlázott összege: anyagdíj 1.430.000.-, munkadíj 831.000,-. Ablakot is cseréltünk és burkoltunk, de ennek csak anyagdíja van 330.000,-, vállalkozási szerződés ehhez nincs.
Mekkora támogatásra számíthatok?
Tisztelt Hitelnet!
Kiskorú gyermekünk személyi igazolványa lejárt. A kérelem benyújtásánál az ő esetében is szükség lesz a személyire? Vagy elegendő csupán a lakcímkártya?
Együttes igénylés esetén: 1. Elegendő az egyik igénylő bankszámlaszámát megadni, amire aztán az állam utalja a támogatást? 2. Mi történik, ha nem adjuk meg egyikünk bankszámlaszámát sem, hanem készpénzben szeretnénk hozzájutni? Lehetséges, hogy ilyenkor az államkincstár pénztáránál személyesen vegyük fel a pénzt? Jelenleg egyikünknek sincs bankszámlája és ha nem muszáj, nem is nyitnánk csupán a támogatás miatt.
Tisztelt Hitelnet!
A munkadíj a felújítást követően több lett mint az anyagköltség!
A munkadíj: 3.580.000
Az anyagköltség: 2.400.000
Mennyi pénzt kapok vissza?
Tisztelt hitelnet!
Ha az én nevem is vannak számlák, de nem vagyok még egy éve bejelentve a lakcímre, abban az esetben is lehet együttesen igényelni a támogatást? 1 hónap múlva lesz 1 éve, hogy be vagyok jelentkezve, a férjem már több mint 1 éve, de az ő nevén is vannak számlák.
Tisztelt Hitelnet!
A kivitelezőnek a számlán részletesen le kell vezetnie, hogy milyen munkát milyen anyaggal hány négyzetméteren dolgozott vagy elég egy összesítés?
Tisztelt Hitelnet!
Páromnak és nekem is van a nevünkön anyagköltség számla. Ebben az esetben benyújtható csak az egyikünk nevére a támogatási kérelem azokkal a számlákkal vagy együttesen?
Tisztelt Hitelnet!
Szeretném kérdezni, hogy a régi vízóra akna felújítása (újrafalazás, betonozás) elszámolható-e? (A régi akna beomlott).
Köszönettel: Gyula
Tisztelt Hitelnet!
Van 1.400.000 Ft anyagköltségről számlánk, valamint 500.000 Ft-ról munkadíj.
Mennyit igényelhetünk ebből vissza?
Tisztelt Hitelnet.
Felújítás alatt vettünk pár ajtót és festéket, több egyébbel ami egy számlán van. Ugyanakkor az ajtókat méret miatt vissza kellett vigyük, amit jóváírtak ajándékutalványba.
1. Ilyenkor az eredeti számlát milyen összeggel kell a támogatás igénylő excelbe felvinni (teljes összeg és külön sorba a jóváíró számlát mínuszos összeggel? vagy csak a fő számlát csökkentve a 3 tétellel.)
2. Az ajándékutalványon vásárolt termékek számláján fel van tüntetve, hogy utalvánnyal fizettem, ez az elszámolásnál gondot jelenthet-e?
3. Asztalosnál előre utalással kifizetett összegről alapanyagra, külön számla kell előlegként? Vagy egybe írhatja a számlát a végén a munkadíj + alapanyagot külön felvive mint tétel.
Tisztelt hitelnet.
Nekünk van munkadíj 560.000 Ft és anyagköltség 610.000.
Mennyit igényelhetnénk ebből vissza?
Tisztelt Hitelnet!
Az alábbi tételek elszámolhatóak, ha igen, akkor munkadíj vagy anyagként?
– egyszerűsített gázkazán csere terv (gázterv)
– kéményseprői szakvélemény, műszaki átadási jzk
– gázkazán beüzemelése
– EPH jegyzőköny kiállítás díja
Tisztelettel.
Tamás
Tiszteletem.
Anyagköltségem 1.376.000 Ft. Munkadíjam 800.000 Ft.
Mennyi támogatásra vagyok jogosult?
Köszönöm a válaszát!
Tisztelt Szakértő!
Szeretném megkérdezni, hogy konyhabútort vettünk és beépíthető gépeket 1.120.000 Ft értékben. A konyhabútor számláján nem szerepel, hogy beépíthető, pedig elemekben volt, csak a gépeken. Lakás festés, felújítás számla 300.000 Ft értékben van.
Ilyen feltételekkel kaphatok-e vissza támogatást!
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel!
Tamás
Tisztelt Szakértők!
Azt szeretném kérdezni, hogy az anyagszámlán olyan tétel is szerepel, ami nem került felhasználásra (burkolat). Ezt a tételt, hogyan tüntessem fel, elég szimplán kivonni az adott tétel összegét?
Tisztel Hitelnet!
Teljes körű fürdőszoba felújítás előtt állunk. Kőműves szakember csak a bontást, vakolást, előkészítést végzi, magát a burkolást nem. Tehát burkolásról nem lesz munkadíj számlánk, de a többiről igen (ezen felül még csőszerelés, villanyszerelés, festésről is).
Ebben az esetben a burkolóanyagot mint anyagköltség el tudjuk számolni a végső elszámolásban annak ellenére, hogy arról nincs munkadíj költségünk?
Köszönöm elő is a válaszát!
Szlovák anyag számla elfogadható-e? Magyar munkadíj számlával magyar kivitelezővel magyar szerződéssel?
Tisztelt Hitelnet!
Beépített bútort készít az asztalos, melynél a bútorlapot a bolttól én veszem meg és a nevemre szóló számlát kapok. A bolt által készített számla tartalmazza a bútorlapot és ennek a levágásának és él fóliázásának a munkadíját. Erről a munkadíjról nem készül vállalkozási szerződés.
A bútoros fog számlát kiállítani a beépített bútor összeszereléséről és beépítéséről, mely munkadíj, de a fenti költségek nem lesznek benne.
A bolt általi munkadíj elszámolható-e vállalkozási szerződés nélkül?
A bolt általi bútorlapok ára szintén elszámolhatók?
Üdv.
Tamás
Tisztelt Hitelnet!
Fél éve vásároltuk az ingatlant, melyre az otthonfelújítási támogatást szeretnénk igényelni. A felújítást elkezdtük, májusban tudunk beköltözni.
Kérdéseim:
1. Jogosultak vagyunk-e a támogatásra így, hogy májustól lesz állandó lakcímünk az ingatlanban?
2. A számlákon, szerződéseken milyen címnek kell szerepelni a beköltözésig?
Köszönöm!
Tisztelt Szakértő!
Olyan kérdésem lenne…illetve kettő is:
1. Nekem tartózkodási címem a felújítandó ingatlan, de a feleségemnek állandó, akkor is igényelhető a támogatás?
2. Tavaly kaptam a számlát tetőcseréhez, de azon nem a teljes nevem szerepel. Így érvénytelen a számla?
Köszönöm a segítséget.
Üdv.
Csaba
Kedves Hitelnet!
Mennyi támogatási összeget kapunk vissza, ha az anyagköltség 6.352.000 Ft, a munkadíj 3.816.400 Ft?
Jó napot kívánok.
Érdeklődöm, ha van 1,5 millió munkadíj számlám és 2,5 millió anyagszámlám, mennyi visszatérítést kapok?
Jó napot kívánok.
Többféle munkálatra összesen 1 600 000 Ft-ot költöttünk. Jól értelmezem, hogy 1 100 000 Ft-os anyagszámlával + 500 000 Ft-os munkadíjjal ennek az összegnek a felét, azaz 800 000 Ft-ot kaphatnánk vissza?
Köszönöm válaszát előre is!
Mátyás
Kedves Szakértő.
3 különböző munkára (garázstető-, és garázsajtó cseréje, valamint utcafronti bejárati kapuk készítése) 3 mestertől van számlánk. Az össz anyagköltség 1 000 000 Ft, a 3 munkadíj 550 000 Ft.
Mekkora összeget kaphatunk vissza?
Tisztelt Szakértők!
Ha van egy 380 000 Ft-os végszámla, amiből 270 e az anyag és 100 e munkadíj, így mennyi lehet a visszaigénylési összeg?
Köszönettel.
Zsolt.
Kedves Hitelnet!
A megvásárolt ingatlan teljes felújításra szorul, a támogatáshoz nem szeretnénk minden munkafolyamatról számlát és munkadíjat kérni. Pl. a vízvezeték beszereléséről és a szennyvíz elvezetéséről. Viszont az összes többi munkálatokról burkolás, villany stb… kérnénk számlát és munkadíjat. Mennyire fogadható ez el? Így is meglehet pályázni a támogatást?
Tisztelt Szakértők!
Vízóraakna kiépítését zsalukőből hová, melyik pontba kell írni a vállalkozói szerződésben?
Tisztelt szakértők,
Lakásfelújítást több céggel végeztetünk. Ablak, szúnyogháló szerelés, konyhabútor készítés + beépített gépek, teljes lakás padló csere + festés + ajtók festése + cseréje. Ezek tudomásom szerint elszámolhatóak. Végső munkaköltség 2.400.000 Ft, alapanyag 3.850.000 Ft.
Így mennyi lehet a visszaigénylési összeg?
Köszönettel.
Zoltán
Ha a vállalkozó a számlán csak azt tüntette fel, hogy anyagköltség x, munkadíj x, akkor az nem megfelelő?
Ha a vállalkozó biztosította az anyagot, akkor is tételesen kell feltüntetni?
Ha mondjuk 990.000.- forint a végszámla, kiegyenlíthetem készpénzben is? Van valamilyen határa a készpénz fizetésnek?