Tisztelt Cím!

Arról szeretnék érdeklődni, hogy ha a tulajdonomban van egy külterületi (egyébként nem lakható) tanya, akkor az is lakástulajdonnak számít? Ezenkívül mit jelent pontosan a B energetikai kategória és mit takar a méltányolható lakásigény?

A szocpol feltétele, hogy nem lehet köztartozásom. Azt hiszem tudom a választ, de inkább felteszem, hogy ha a nevemen vagy egy személyi kölcsön (igaz nem én fizetem, csak akkor az én nevemre lehetett felvenni), a férjemén egy áruhitel (víztisztítót vettünk hitelre), akkor így már nem igényelhető a szocpol?

Ezenkívül még egy kérdés, ha megkaphatnánk a szocpolt, megkaphatjuk a kamattámogatott hitelt is?
S ha igen, annál elég az egy gyerek plusz egy vállalt, vagy ott eleve 2 gyereknek kell lennie? (Tudom, hogy 1 gyerekre is kérhető, de igazából az érdekel, hogy ha a 2. gyermek vállalt, akkor 2 gyermekre megkapatom-e vagy csak ha már megvan a 2 gyerek?)

Válaszukat előre is köszönöm!
Csilla

Kedves Csilla!

A tulajdonukban lévő tanya nem zárja ki a szocpol igényelhetőségét, a tanya ugyanis ebből a szempontból nem számít lakástulajdonnak.

Az épületek energetikai besorolásával kapcsolatban az építési hatóság szakértőjét vagy építészt kellene megkérdezni.

A meglévő személyi kölcsön és áruhitel nem befolyásolja a szocpolra való jogosultságot. A kormányrendelet értelmében adótartozása nem lehet a támogatott személynek.

Szocpol és kamattámogatott hitel igényelhető egyidejűleg, amennyiben új házat építenek vagy újépítésű lakóingatlant vásárolnak.
A jelenleg elérhető állami kamattámogatású lakáshitel igénylését a meglévő gyermekek száma annyiban befolyásolja, hogy gyermektelen és maximum 1 gyermekkel rendelkezők 35 éves korig, legalább 2 gyermekes igénylők pedig legfeljebb 45 éves korukig igényelhetik a kölcsönt. A kamattámogatás csak meglévő gyermek esetén jár, vállalt gyermek esetén nem. Ha azonban időközben nő az eltartott gyermekek száma, akkor - ennek bejelentését követően - emelkedik a kamattámogatás mértéke is.

Az Otthonteremtési program keretében jelenleg még nincs lehetőség a kamattámogatott konstrukciók igénylésére, ugyanis folyamatban van az ilyen célú termékek kidolgozása a pénzintézeteknél. Ennek keretében a kamattámogatás mértéke 0-2 gyermek esetén azonos, 3 gyermektől számítva magasabb. Ez esetben vállalt gyermek szintén nem vehető figyelembe, ám 1 illetve 2 meglévő gyermek esetén - mint írtuk - azonos lesz a kamattámogatás mértéke.

Személyre szóló lakáshitel ajánlatunkhoz kérjük, töltse ki online ajánlatkérő nyomtatványunkat!

 

 





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

22 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Jó estét!
Olyan kérdésem lenne, hogy örököltem egy házat, ami haszonélvezettel terhelt meg külterület, zártkert, lakható, most is laknak benne. Arra igényelhetem a csok-ot?
Meg én szerepelek a bar listán, így is lehet?

Szép napot.
Kérdésem az volna, férjemmel közös tulajdonú házunkat eladtuk, építkezni szeretnénk, de a telkünk külterületre esik, így építési engedélyt és használati jogot csak gazdasági vagy iroda épületre kaphatunk. Kettő törvényes gyermekünk van, 40 év felettiek vagyunk. Ebben az esetben van-e valamilyen lehetőség a CSOK felhasználására?
Válaszát előre is köszönöm.

Jó napot!
Szeretném igénybe venni a szocpolt, csak azt nem tudom, hogy közhasznú munkára is megkapnám-e? 1 évre vettek fel, most már lassan ez lesz a negyedik hónapom. Ez rendes bejelentett munkahely és 1 évre szól.
Válaszukat köszönöm előre is!

Üdvözlöm!
Kérem segítsen kérdéseim megválaszolásában.
Van egy lakás amit megszeretnénk vásárolni, de az már egy behajtó cégnél van (faktoringnál). Hitelt szeretnénk felvenni a hitelkiváltásra (fundamentán keresztül) és az lenne a kérdésem, hogy a szocpol ebben az esetben igényelhető-e? Még nincs gyermekünk, de kettőt vállalnánk.
Mi ennek a menete, hol kezdjük?
Köszönöm válaszát!

Tisztelt Ügyintéző!
2 éve vagyunk házasok, 30 év alattiak vagyunk. Ingatlan nincs a nevünkön a férjemmel. 2 éve fizetünk Fundamenta lakáskasszát. Gyermekünk nincs. 5 éve bejelentett munkahelyünk van, határozatlan idejű szerződéssel. Lakást szeretnénk vásárolni.
Kérdésem az lenne, hogy mik a feltételei a szocpol igénylésnek? Hogyan tudna segíteni az előre lépésben?
Válaszát előre is köszönöm !

A táblázatban 100 m2-től jelölést találtam 3 gyermek esetében. Ezek szerint nincs maximalizálva a hasznos m2? Én úgy tudtam maximum 160 m2 lehet.
Köszönöm.

Szeretnék érdeklődni, hogy 2 gyerek után igénybe tudom-e venni a szocpolt, ha nincs munkahelyünk? A férjem 28 éves, én 25. Egy használt lakást szeretnék megvásárolni.
Válaszát előre is köszönöm.

3 gyerekem van, egyedül nevelem őket. Tudok felvenni használt lakás vásárlásra szocpolt?

Tisztelt Szakértő!
3 gyermekünk van, 40 év alattiak vagyunk, házasok, és 2009-ben vettünk egy használt családi házat, amit most el kell adnunk, mivel nem bírjuk fizetni a banki hiteleket. Lakást vásárolnánk (fele akkorát), jogosultak vagyunk a szocpolt igénybe venni? Milyen feltételekkel?
Jelenlegi házunk 120 m2, és kb. 12 M Ft-ért tudjuk eladni. Milyen összegben vásárolhatunk lakást hogy igénybe tudjuk venni a szocpolt?
Előre is köszönöm a választ, segítséget.

Üdv!
Végül is mi minősül új lakás építésnek? A neten olvastam, hogy a tetőtérrel való bővítés, építés, ha külön bejáratú, akkor új lakás építésének minősül. Kérem, legyen szíves segíteni, nagy szükségünk lenne erre a támogatásra. Kérem, írjon kicsit részletesebben a feltételekről, amennyiben igényelhető, gondolok itt arra, hogy gyermekek száma, hány százalékával kell rendelkezni, milyen formában (csak készpénz vagy számla is lehet), stb.?
Köszönöm segítségét!

Üdvözlöm!
Könnyűszerkezetes házat szeretnénk építeni. Első házasságomból született gyermekeim után 11 éve felvettem félszocpolt, azóta született még egy gyermekem, akire nem lett még igényelve. Mennyire számíthatunk vagy esetleg mennyi lenne, ha születne még másik baba is? Esetleg ha használt lakást vennénk, mennyi lenne a szocpol? Passzív bárra lehet lakáshitelt kapni?