Tisztelt Hitelnet!

Úgy hallottam, hogy kibővítették a CSOK támogatást igénylők körét, és most már a külföldön dolgozó házaspárok is igénybe vehetik. Mi a férjemmel több mint 5 éve külföldön dolgozunk – abból az elmúlt 2 évben folyamatosan fizetjük a kinti társadalom biztosítást (a magyart meg is szüntettük). Mivel családalapítás előtt állunk (3 gyermeket tervezünk), a CSOK segítségével – 10 M + saját önerővel- tudnánk otthon lakást venni, így tervezzük rövid időn belül a hazaköltözést.

A kérdésem az lenne, hogy lehetséges-e még a kinti munkaviszony fennállása alatt házat/lakást vennünk otthon a CSOK-kal, és ha igen, akkor mennyi időn belül kell beköltöznünk a lakásba? (pl. az első gyermek megszületése előtt/után, a CSOK folyósítása után azonnal?) A felmondási idő kb. 1 hónap a munkahelyemen, ezért szeretném tudni, hogy már a CSOK igénylés benyújtása után azonnal szóljak-e a felmondásomról, vagy van-e valami türelmi idő a beköltözéssel kapcsolatban.

Válaszát előre is köszönöm!
Tímea

Kedves Tímea!

A 10 milliós CSOK jogosultság feltétele, hogy a támogatott személy – házaspár, illetve élettárs esetén legalább az egyik fél – az illetékes egészségpénztári feladatokat ellátó fővárosi és megyei kormányhivatal által kiállított 30 napnál nem régebbi okirattal igazolja, hogy
- a vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó KÉRELEM BENYÚJTÁSAKOR a MAGYAR társadalombiztosítási rendszerben biztosított – ide nem értve a közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személyt – vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatáskeretében tanulmányokat folytat, ÉS - legalább 2 éve folyamatosan – ideértve azt is, ha a legalább 2 éves folyamatos biztosításban legfeljebb 30 nap megszakítás van:
– a magyar társadalombiztosítási rendszerben biztosított – ide nem értve a közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személyt –, vagy
- a köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó középfokú nevelési-oktatási intézményben vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytat, vagy
- kereső tevékenysége alapján valamely másik Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam társadalombiztosítási rendszerének hatálya alá tartozott és ezt az illetékes külföldi hatóság által kiállított igazolás hiteles fordításával igazolja.

A benyújtást közvetlen megelőző 180 napnak, az igénylő kereső tevékenysége alapján biztosított jogviszonyban töltött időnek kell minősülnie a társadalombiztosítási rendszerben, de ebbe az időtartamba nem számítható bele a közfoglalkoztatási jogviszonyban eltöltött idő.

A rendeletnek ezen része tehát a korábbiakhoz képest nem változott a tekintetben, hogy a CSOK kérelem benyújtásakor jelenleg is csak a magyar TB jogviszony fogadható el. Amíg mindkettejüknek külföldi munkaviszonya van, addig nem jogosultak a támogatás igénylésére. Legalább az egyiküknek magyar TB jogviszonnyal kell rendelkeznie.

A kedvezmény folyósítását követő 90 napon belül be kell mutatni a bank részére a lakcímkártyát, amely alátámasztja, hogy a lakás mindazon személyek lakóhelye, akiknek együttköltözésére tekintettel a családi otthonteremtési kedvezmény folyósítása történt.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

9 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Érdeklődnék, hogy külföldön élő és ott dolgozó magyar állampolgárok igénybe vehetik-e a CSOK-ot? Amennyiben igen, mik ennek a feltételei? 2 gyermekes magyar élettársi kapcsolatban élő párról van szó, több mint 10 éve külföldön élnek és dolgoznak.
Előre is köszönöm a választ!

Kedves Ügyintéző!
Szeretném Önt megkérdezni, ha kint dolgozok külföldön, megigényelhetem-e a szocpolt?
Üdvözlettel.
Mariann

Tisztelt Szakértő!
CSOK kedvezmény igénybevételéből valóban kizárták az Ausztriában dolgozó magyar szülőket?
Magyarországon lakunk, ingázunk, három kisgyermekünk van. Eddigi kutakodásunk alapján, holott a kormányrendelet ezt nem mondja ki, csak akkor igényelhetjük, ha legalább az egyikünk a kérelem benyújtásakor és az azt megelőző 180 napon át magyar biztosítással rendelkezik, és ezt a magyar tb igazolja.
Válaszát megköszönöm.

Ha ebben lesz valami változás, az elég jelentősen megnövelheti a hazatérők számát. Ugyanúgy vagyunk mi is mint a kérdező, hazamennénk, ha volna hova. De ha jól értem, a bejelentett magyarországi lakcím hiánya legalább nem probléma önmagában, elég beköltözés után bejelentkezni, ez már határozott javulás.