Tisztelt Szakértő!
A párommal egy házat szeretnénk megvásárolni önerőből, majd hozzáépíteni (alapozással és tetőszerkezettel együtt). A közeljövőben szeretnénk gyerekeket vállalni, ezért gondoltuk, hogy ha jogosultak lennénk rá, igénybe szeretnénk venni a támogatást.
Mindketten külföldön dolgozunk, de Magyarországon élünk. Életkorunk 30 alatti, nincsen hitelünk és nem is szeretnénk igénybe venni.
Jogosultak lehetünk? Ha igen, milyen összegre, és minek kell eleget tenni?
Ha nem, akkor miért nem?
Válaszukat előre is köszönöm, tisztelettel Veronika!
Kedves Veronika!
A szocpol támogatás igénybevételére a leírtak alapján sajnos nem lesz lehetőségük a lakásépítési támogatás nyújtását szabályozó, jelenleg hatályos kormányrendelet alapján. Ennek több oka is van.
Alapvető akadály az, hogy szocpol csak újépítésű lakás vásárlásához és új ház építéséhez vehető igénybe. Ha már egy meglévő házhoz építenek hozzá, az csak bővítésnek minősül és nem új ház építésének.
Az sem megoldás, hogy megvásárolják az ingatlant és mellé egy teljesen új, külön bejáratú házat építenek fel. Ez esetben a jogosultságot az időközben már megszerzett lakástulajdon zárná ki. Szocpolt ugyanis csak azok a támogatott személyek kaphatnak, akiknek még nincsen lakásuk.
A szocpol igénylésének további feltételeként írja elő a vonatkozó kormányrendelet, hogy a támogatott személyeknek (élettársak és házastársak esetén legalább az egyik félnek) minimum 180 napos biztosítási jogviszonyt kell igazolnia. Csak olyan igazolás fogadható el, melyet az OEP (Országos Egészségbiztosítási Pénztár) ad ki. Az OEP azonban külföldi munkavállalás esetén nem tud kiadni ilyen igazolást.
Mindezt összegezve szocpolra akkor lennének jogosultak, ha ÚJ lakóingatlan vételárát vagy költségvetését szeretnék finanszírozni úgy, hogy legalább az egyikük féléves magyarországi munkaviszonnyal rendelkezik. Továbbá gyermektelen támogatott személyek szocpoligénylésének feltétele, hogy legalább 2 gyermek 8 éven belüli megszületését vállalják, valamint az igénylők házasok és 40 év alattiak legyenek.
Ez esetben a támogatás összegét a gyermekek számán kívül még befolyásolja az új lakás hasznos alapterülete és energiahatékonysága. Minderről további részleteket honlapunkon olvashatnak.
Amennyiben mégis szükségük lenne hitelre, Szakértőink készséggel megkeresik Önöknek az elérhető legkedvezőbb lakásvásárlási és bővítési hitelkonstrukciókat, melyekről díjmentes hitelajánlatban nyújtanak tájékoztatást.