Tiszteletem!
Szeretetnék tanácsot kérni önöktől?!
3 évvel ezelőtt svájci frank alapú hitelt vettem föl lakásvásárlás céljából az AXA banktól, 9,6 millió forintot, egyedüli hitelesként, és a szüleim a kezesek. Elváltam és van két gyermekem, akikre fölvettem a 2,4 millió forint szocpolt. Eddig sikerült fizetnem, de sajnos egyre nehezebb törlesztenem és már van 2 hónap hátralékom.
A kérdésem az lenne, hogy milyen lehetőségeim vannak, ha el szeretném adni vagy kisebbet venni?
Kisebb értékű lakásra a szocpol összegét át tudom-e vinni????
Köszönettel a segítségért!
Ildikó
Kedves Ildikó!
Ha az elidegenítési és terhelési tilalom lejárata előtt eladja a szocpollal terhelt lakását és nem vásárol helyette másikat, akkor a támogatást vissza kell fizetnie. Ha az eladási árnál kisebb értékű lakást vásárol, akkor a támogatás arányos részét kell visszafizetnie. Ha az újabb lakás vételára ugyanannyi vagy magasabb, mint az eladott lakásé, akkor a szocpol teljes összege átvihető.
A lakás eladása után a támogatás összegét kincstári felfüggesztő számlán kell elhelyezni, melyet a kincstár utal majd tovább a megvásárolni kívánt lakás vételárának kiegyenlítésekor. Az átjegyzéshez majd az illetékes földhivatalhoz kell benyújtani a szükséges dokumentumokat!
Amennyiben a vásárolandó lakáshoz is szeretne kölcsönt igénybe venni, akkor kérjük, töltse ki online ajánlatkérő nyomtatványukat, s Tanácsadóink ismertetni fogják az elérhető lakáshitel konstrukciókat! A fennálló hátralékát azonban mielőbb rendezni kellene, mert a minimálbér összegét és 90 napot meghaladó tartozás esetén adatai BAR listára kerülnek, ami kizárja az újabb hitelfelvétel lehetőségét.
A lakás értékesítéséig a törlesztő részlet csökkentése érdekében érdemes volna a hitelfolyósító banknál érdeklődni a fizetéskönnyítési lehetőségek iránt.
Tisztelt Hitelnet!
8 éve vásároltuk új építésű lakásunkat és a 2 gyerek után járó szocpolt is megigényeltük. Most szeretnénk lecserélni kertes házra.
A vásárolni kívánt ingatlan, értékben kevesebb lenne, de a rá költendő felújítás és bővítés miatt lakásunk eladási áránál nagyobb értékű lenne.
A kérdésem, hogy ez kivitelezhető-e, illetve milyen lehetőség lehetnének még?
Kedves Ügyintéző,
Szeretném eladni szocpollal terhelt lakásomat, és venni ugyanabban az értékben egy másik ingatlant. Az előzőekből már informálódtam arról, hogy erre van lehetőség.
A lakást megvásárló személy viszont hitelt szeretne felvenni a lakásvásárláshoz, tehát nekem (mint eladónak) egy tiszta (nem terhelt) tulajdoni lapot kell adnom neki a hitel felvételéhez. Ebben az esetben vissza kell fizetni a szocpolt az Államnak (még van 5 év a 10-ből), vagy átvihető ebben az esetben is a szocpol a másik megvenni kívánt házra (miközben lenne egy olyan időszak, amikor nem terhelt a lakás semmivel).
Előre is nagyon köszönöm segítségét.
Zsóka