Élettársammal 2006-ban vettünk fel hitelt lakásépítésre és akkor már megszületett gyermekünk után igényeltük a szocpolt, de mivel nem voltunk megesküdve, nem igényelhettünk másodikra. Még abban az évben megkaptuk a lakhatási engedélyt.
Jelenleg második gyermekünket várjuk. Nem szeretnénk eladni a házunkat, de lenne rajta még mit csinálni (külső szinezés, burkolás...). A lakás és a hitel is a párom nevén van, én vagyok az adóstárs.
Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben is tudjuk-e igényelni a szocpolt, illetve milyen formában? (beszámítják a tőketartozásba, vagy megkaphatjuk készpénzben?)
Válaszukat előre is Köszönöm!
Tisztelettel: Anita
Kedves Anita!
A szocpol a meglévő lakóingatlan felújítási, korszerűsítési munkálataihoz nem vehető igénybe. A lakásépítési támogatás célja 2012-ben új lakásépítés vagy új lakásvásárlás lehet. Az elvégezni kívánt burkolási, színezési munkálatokra tehát nem tudják igénybe venni a szocpolt.
Mivel azonban a lakásvásárláshoz felvett hitel még jelenleg is fennáll, ezért jogosultak lehetnek az utóbb született gyermek után igényelhető támogatásra. Az utólagos szocpolra való jogosultság megállapítását a hitelfolyósító pénzintézetnél kell kérniük. Ha jár az utólagos szocpol, akkor azt a fennálló tartozás csökkentésére fordíthatják majd. Javasoljuk, hogy keressék fel az érintett bankot ez ügyben!
Üdv!
2008-ban vásároltunk használt ingatlant fészekrakó lakáshitellel. 2009-ben született 1 gyermekünk. Azt szeretném kérdezni, hogy jogosultak vagyunk-e a fiatalok otthon teremtési támogatására. Ha jól tudom az utólagos szocpolt nem igényelhetjük.
Köszönettel: Henrietta
Üdv!
2009-ben vásároltunk használt családi házat, akkor igénybe vettük a támogatást 1 gyermekre,de azóta megszületett a 2. Igénybe vehetjük-e rá a szocpolt-t? Bővítésre, felújításra?
Köszönettel: Norbert
Kedves Szakértő!
2006-ban vásároltunk új építésű lakást, egy gyermek utáni szocpol igénybevételével.
Most várom a második babát. Kérdésem: jogosultak vagyunk szocpol támogatásra, ha igen, mennyire és mik a feltételek?
Köszönöm!
Üdv:
Szilvi
Tisztelt Uram/Hölgyem!
Az után szeretnék érdeklődni, hogy a férjemmel együtt 2003-ban kezdtünk el építkezni. Két gyermekre vettük fel a szocpolt és mellé még építési hitelt, amit a mai napig még fizetünk vissza a banknak.
Az lenne a kérdésem, hogy most gondolkozunk a harmadik gyermeken és, hogy jár-e ilyenkor utólagosan is a szocpol a harmadik gyermekre? Ha igen. akkor ezt fel lehet-e használni a hitel törlesztésére?
2004-ben vettünk fel új lakás építésére hitelt, illetve két gyermekre kaptunk megelőlegező kölcsönt. A gyermekek megszülettek rendben, és jelenleg a harmadik gyermeküket várjunk. Kérdésem a következő: Utólag a kölcsön összegéből jóváírják-e a harmadik gyermek után járó szocpol támogatást a kölcsön felvételében aktuális jogszabály mértékében? Több helyen is ezt az információt olvastam, de a bankban állítólag nem is hallottak még ilyenről…
Jó napot kívánok.
Érdeklődni szeretnék, hogy mi még 2009-ben vettünk fel szocpolt két gyermekre, és lesz harmadik baba is, viszont a lakásunk csak 43.22 nm. Van egy 23 nm nappali-konyha, ez 16 nm a nappali(szoba), 7 nm a konyha, a másik szoba 13,45 nm-es, és erre járna a harmadik gyermek után a szocpol, vagy kevés a száma, esetleg, az egyik szobát ketté választani?
Előre is köszönöm válaszát.
Jó napot kívánok.
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy mi még a 2009-es szocpolt megkaptuk, éppen még beleestünk, hogy új lakást vettünk, és arra igényeltük 2 gyermekre a 2.400.000.- Ft-ot. Szeretnénk harmadik babát, arra nekünk lehet-e igényt tartani, mivel most már nem akkora az összeg mint az előző években?
Előre is köszönöm, és várom mihamarabbi válaszát.
6 éve vásároltunk nagyobb használt panellakást. Akkor egy gyerekünk volt, és úgy volt, hogy ha születik még akkor levonódik majd a hitelből a járó szocpol. 2008-ban született 2. gyerekünk, rá akkor meg is kaptuk a járó szocpol-t, levonták az akkori hitelből. Ezután ugye megszűnt a szocpol.
2011-ben megszületett 3. gyerekünk, aki már elmúlt 1 éves. Most mondta egy ismerősünk, hogy miért nem kértük rá a szocpolt, mert járna, mivel a hitel felvételekor nekünk úgy volt, hogy ha majd születik újabb gyerek, akkor a rá eső rész levonódik a hitelből. Na most a hitelünk 600.000 Ft, így akkor ezt teljesen lefedi a járó szocpol. Ha ez így van, akkor mi 1 éve feleslegesen fizetjük.
Azt kérdezném, hogy ilyenkor ha megigényeljük a 3. gyerek utáni szocpolt, akkor letörlesztődik a 600.000 Ft és kész, vagy pedig ezen kívül még kapunk valamennyit, mert a 3. gyerek után több mint 700.000 Ft jár. Ha előbb tudjuk, akkor már rég nem kellene fizetni.
Visszamenőleg igényelhetem?
Megköszönném válaszát.