Tisztelt Cím!

Az alábbi kérdéssel fordulnék Önökhöz:

2010-ben építkezésbe fogtunk párommal. Jelenleg "szinte" készen vagyunk a házzal. Körülbelül 1,5 millió Ft kellene még a teljes befejezéshez. A házra 2009. augusztus 14.-i építési engedéllyel rendelkezünk, ám a tényleges kivitelezést csak következő év, tehát 2010. júliusában kezdtük meg. Azóta, 2013-ban született egy gyermekünk, s még egy gyermeket tervezünk. Körülbelül a 2 gyermek után járó szocpol összege hiányzik még a ház befejezéséhez. A házat eddig javarészt önerőből, valamint mindkettőnk részére folyósított munkáltatói kölcsönből építettük fel.

A kérdésünk az lenne, hogy a szocpolt már semmiképpen nem tudjuk igényelni? Esetleg méltányossági kérelemmel lehetne-e valahova fordulni? Vagy mi, akik épp azt az időszakot választottuk az építkezésre, amikor a kormány nem tudta eldönteni, hogy támogassa-e a fiatalokat, vagy ne (kb. fél évről beszélünk), akkor mi törődjünk bele, hogy nem kapunk semmit, annak ellenére, hogy szinte önerőből építettük fel a házunkat, és már kb. csak a költségvetés kevesebb, mint tizede hiányzik, hogy befejezhessük?

Válaszukat előre is köszönjük!
Tisztelettel.
Veronika

Kedves Veronika!

Mivel a jelenleg hatályos kormányrendelet értelmében szocpol olyan új lakóház építéséhez igényelhető, melynek építési engedélye 2010. január 1. után került kiadásra, ezért a 2009. augusztus 14.-én kiadott építési engedéllyel sajnos nem jogosultak lakásépítési támogatás (szocpol) igénylésére. Ezt a vonatkozó kormányrendelet egyértelműen kimondja.

Ami a méltányossági kérelmet illeti, nincs információnk arról, hogy ez lehetőséget teremtene a támogatás igénybevételére. Ezzel kapcsolatban esetleg a Magyar Államkincstár területileg illetékes hivatalánál érdeklődhetnek. Nemleges válasz esetén - a használatbavételi engedély megszerzése előtt - államilag támogatott és piaci kamatozású lakáshitel áll rendelkezésükre az építkezés befejezéséhez. Ezek aktuális törlesztő részletéről online Hitelkalkulátorunkkal számolva tájékozódhatnak.

Online ajánlatkérő nyomtatványunk kitöltése után Szakértőink készséggel készítenek Önöknek személyre szabott, díjmentes hitelajánlatot is, melyből megismerhetik a bankpiacon elérhető legkedvezőbb építési hiteleket, azok kamatát és teljes hiteldíj mutatóját (THM), valamint a hitelfelvétel járulékos költségeit, melyek egy része a banki díjelengedési akcióknak köszönhetően most megspórolhatók.

További kérdés esetén Szakértőink készséggel állnak rendelkezésükre online, telefonon vagy személyesen!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés
2 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Szakértő!
Kérdésem, hogy amennyiben korábbi időszakban (2002-2006) nem volt jogszabályi lehetőségem ingatlanvásárláskor a szociálpolitikai kedvezményre, jóllehet abban az időben is már több gyermekünk volt és azt követően is születtek még gyerekeink, akkor méltányossági alapon jelenleg lehetséges-e jóváírást kérni a még mindig fennálló lakáshitelemből vagy más formában részesülni abból, amiből az akkori szabályozás – összességében érdemtelenül – kizárt (félszocpolt 2006-ban csak maximum 12M Ft-os használt ingatlan esetén lehetett felvenni, új építésű ingatlanra pedig nem volt elegendő önerőm, hogy olyat vásároljak). 2006-ban használt lakás vételére maximum 5M Forintot adtak a bankok, ez is nehezítette a helyzetet. Ha igen, kihez lehet fordulni méltányossági kérelemmel. Ezt mindenképpen be szeretném adni, még ha kevés is az esély a pozitív elbírálásra. Köszönettel a válaszért.