Tisztelt Hitelnet!
Szüleim családi házának a tetőterét építettük be 10 éve. A nevünkre íratást idén sikerült rendezni. Tehát a telek, a ház szüleim nevén van, a külön bejáratú tetőtér az én nevemen. Szeretnénk bővíteni egy nappalival, a tető megemelésével, hogy több legyen a hasznos tér. Az egész lakás 70 nm hasznos tér, a nappali 10 nm lenne majd. Van egy gyermekem az első házasságomból, most tervezzük második férjemmel a közös babát. Mindketten 33 évesek vagyunk.
Kérdésem az lenne, hogy a bővítésre megkapjuk-e a félszocpolt és, ha igen, akkor milyen összegben?
Illetve, ha még “odafent” nem szavazták meg a félszocpolt, akkor érdemes-e rá várni, egyáltalán lesz-e 1-2 éven belül?
Válaszát előre is köszönöm!
Marcsi
Kedves Marcsi!
Meglévő lakóingatlan bővítésére jelenleg nem igényelhető egy összegű, vissza nem térítendő támogatás. A szocpolt a külön bejáratú tetőtér kialakításához lehetett volna esetleg igényelni, ha az igénylés egyéb feltételei is teljesültek volna. A szocpol jelenleg csak új lakás építéséhez és újépítésű lakóingatlan vásárlásához vehető igénybe.
A félszocpolt a 2009. július 1-től való megszüntetése óta nem lehet igényelni. Ez év tavaszán ugyan volt szó a lakásbővítéshez is igényelhető félszocpol újbóli bevezetéséről, de erre a mai napig nem került sor. Arról sajnos nincs információnk, hogy 1-2 éven belül ismét elérhetővé teszik-e ezt a támogatási formát.
Lakásbővítéshez állami kamattámogatású lakáshitel azonban igényelhető, amennyiben a lakás legalább 1 lakószobával bővül. Lakószobának legalább egy két méter széles, ajtó és ablak nélküli falfelülettel rendelkező, 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű helyiség tekinthető. Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, piaci kamatozású lakáscélú jelzáloghitel igénylésére van lehetőség.
A lakáshitelek aktuális törlesztő részletéről online bővítési hitel kalkulátorunk segítségével tájékozódhatnak, ha érdeklik Önöket a jelenleg elérhető legkedvezőbb hitellehetőségek. Személyre szóló, díjmentes hitelajánlatunkat online ajánlatkérő nyomtatványunk kitöltésével igényelhetik, melyben tájékoztatást nyújtunk a várható havi törlesztés összegéről, a THM mértékéről és a hitelfelvétel járulékos költségeiről. További bővebb felvilágosítás a Hitelnet országszerte elérhető irodáiban kérhető személyesen vagy telefonon!
További kérdés esetén online Hitelszakértőink is készséggel állnak rendelkezésükre!
Szeretnénk bővíteni lakásunkat, de 2 gyermekről igénybe vettük 9 éve a szocpolt. Közben született harmadik gyermek. 1 gyermekről szeretnék igényelni az lehetséges? Mennyit lehet igényelni?
Tisztelt szakértő!
Azt szeretném megkérdezni, hogy lakásbővítés gyanánt szeretnénk egy gardróbszobát, és egy közel 20 m2-es zárt teraszt. Ebben az esetben megkaphatjuk-e a lakásbővítésre a csok-ot? Jelenlegi lakásunk 91 nm és 3 gyermekünk van. Ha megkapnánk, mennyi lenne a támogatás összege?
Jó napot kívánok!
Érdeklődni szeretnék az 2015-ös szocpolról. A kérdésem az lenne, hogy pontosan mennyi összeg járhat, ha van 4 gyermek, a ház alapterülete 51 nm, energetikai besorolást sajnos nem tudom, és kb. olyan 20 nm-rel szeretnénk bővíteni. Így mennyi támogatásra számíthatunk?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdv.: Anita
Üdvözlöm!
Szeretnék érdeklődni, hogy vissza nem térítendő állami támogatást 4 gyerekre lakásbővítésre mekkora összeget lehet igénybe venni?
Ha igen, akkor ennek elintézése hol történik?
Zoltán
Üdvözlöm!
Szeretném megkérdezni, hogy lakásbővítésre szeretném felhasználni a 3 gyerekre járó szocpol támogatást. A lakás csak 25%-ban van a nevemen. Egy szülői házról beszélünk, amin 4,6 M Ft hitele van édesanyámnak. Emeletes ház, aminek a földszinti részét szeretnénk lakhatóvá tenni. Lehetséges-e ez és hol lehet ezt pontosan intézni?
Válaszát előre is várom és köszönöm.
Tisztelettel: Éva
Helló!
Azt szeretnénk megkérdezni egy gyermekünk van, mindketten dolgozunk, feleségem 37 éves, én 35 éves, köztartozásunk nincsen, kaphatunk-e szocpolt bővítésre?
Köszönöm válaszukat!
Tisztelt Cím!
Akkor most márciustól lesz lehetőség bővítésre és felújításra vagy nem? Ilyenkor önerő is szükséges az igényléshez?
Köszönettel: Hajnalka
Tisztelt szakértők!
Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy a félszocpolt hogy lehet értelmezni? Mert én négygyermekes vagyok és bővítésre vagy korszerűsítésre igénybe tudnám-e venni? Vályogból épült ingatlanon van.
Jó estét kívánok!
Egyedülálló 20 éves anyuka vagyok, 1 gyerekem van. Szülői házban lakom. Igényelhetek szocpolt építésre vagy bővítésre? Vagy lesz-e alkalom ilyenre?
Előre is köszönöm!
Üdv!
Érdeklődnék, hogy van egy családi házunk, az én nevemen van és van rajta forint alapú állami kamattámogatású jelzáloghitel, de már 10 éve. Első házasságomból 2 gyermekem van, a mostani házasságomból 1 gyermekem van. Szocpol jár-e bővítésre, ha igen kaphatunk-e? Én jövőre augusztusban leszek 40 éves, férjem 28. Ha bővítésre nem jár, hitel csökkentésére tudunk-e igényelni és mi a folyamata ennek?
Várom válaszukat.
Üdv.
Tisztelt Szakértő!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy használt lakás bővítésére igénybe lehet-e venni a félszocpolt? 2007-ben vásároltuk, hitelre. Azóta született egy gyermekünk és tervezzük a másodikat. A ház kialakítása megengedné a hozzáépítést. Mindkettőnknek van 180 nap munkaviszonya. Nem töltöttük be a 35-öt stb. De a hitel magas, nem tudunk kispórolni két gyerekszobára valót.
Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Hitelnet!
Az élettársamnak 6 hónap munkaviszonya van, de nem folyamatosan. Tavaly dolgozott 3 hónapot, idén pedig 4-et három hónap kieséssel és most 3 hónap után megint bejelentett munkája van. Így jár-e a szocpol lakásbővítésre? 3 gyermekünk van.
Légy szíves írj, hogy ilyenkor mi az, amit tehetünk?
A szocpolt szeretném kihasználni bővítésre vagy felújításra. Azt szeretném megtudni, hogy milyen feltételek vannak?
Egy gyermekem van, egyedülálló vagyok és hogy mennyi a szocpol? Mikortól lehetne igénybe venni?