Tisztelt Hölgyem/Uram,

az alábbi kérdésben kérném a segítségét. 2014 májusában új lakást (ikerház egyik fele) építtetünk kivitelezővel. Az ingatlan építéséhez igénybe vettünk állami kamattámogatott hitelt. Az építkezés illetve a kulcsrakésszé tétel várhatóan 2014 végén valósul meg. Házastársak viszont csak 2015-ben leszünk.

Az lenne a kérdésem, hogy ebben az esetben, hogy tudnánk szocpolt igényelni, ha egyáltalán lehet?

Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel.
Ádám

Kedves Ádám!

Amit magáról a megelőlegező szocpolról tudni kell, az a következő: vállalt gyermekek után csak fiatal házaspárok kaphatnak megelőlegező szocpolt. Fiatalnak azok a házastársak minősülnek a támogatás szempontjából, melyek közül a megelőlegező szocpol iránti kérelem benyújtásának időpontjában egyik fél sem töltötte be a 40. életévét. A vonatkozó kormányrendelet értelmében tehát Önök csak házasságkötésük után, 2015-ben lehetnek jogosultak a támogatásra, ha még nincsen gyermekük.

Nem hagyható azonban figyelmen kívül az a rendelkezés sem, mely szerint új lakóház építése esetén a szocpol, megelőlegező szocpol igénylésére a használatbavételi engedély kiadásáig van lehetőség. A lakhatási engedély megszerzését követően a támogatás iránti kérelem már nem nyújtható be. Ha tehát az építkezést 2014. év végére befejezik és kiadásra kerül a használatbavételi engedély, akkor 2015-ben, amikor a megelőlegező szocpoligénylés személyi feltétele teljesül, az építkezés befejezése miatt nem lennének jogosultak a támogatásra. Az is fontos feltétel, hogy a szocpolt csak azon munkálatok finanszírozásához lehet igényelni, melyek még nem kerültek elvégzésre.

Ha a későbbiek folyamán gyermekük születik, a szocpol utólagos igénybevételére azért nem lesz lehetőségük, mert a fennálló lakáshitel tartozás csökkentésére később született gyermeke után csak az a támogatott személy kaphat szocpolt, aki korábban született gyermeke után is megkapta a támogatást.

A jelenleg hatályos rendelkezések értelmében most akkor lenne lehetőségük szocpol igénybevételére, ha meglévő gyermekek után igényelnék. Ez esetben ugyanis nem feltétel a házastársi kapcsolat.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

4 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt Cím!
Kérnék szépen részletes tájékoztatást a mostani szocpol feltételeiről. Pontosabban: két gyermekes család vagyunk, második gyermekünk októberben születik, élettársak vagyunk. Milyen feltételekkel tudnánk családi házat építeni, mekkora összeget kapnánk és mik a folyósítás részletes feltételei?
Válaszukat előre is köszönöm, kissé sürgős lenne, ugyanis kezdenénk a terveztetést is már.
Üdv: Dóra

Két kérdésem is lenne! Használt lakás vásárlásra van-e szocpol? A másik pedig, hogy megelőlegező szocpolt kaphatok-e, ha már van egy gyermekem, s másikat tervezünk? S, hogy ennek a megelőlegező szocpolnak mik a feltételei?