Tisztelt Hitelnet!

Érdeklődni szeretnék, hogy 8 éves gyermekem egyedül nevelem, szeretnék egy kis garzon lakást venni. Kb. 30-35 négyzetméter alapterületűt. Vagy olyan lakást, ami nem kerül többe 5 millió forintnál. 3 millió forint önerővel rendelkezem. Eddig a szüleimnél laktunk, nem volt még lakásom.

Mennyi lenne a hiteltörlesztés és kapok-e szocpolt? 34 éves vagyok.
Vagy érdemesebb valamilyen lakáskassza alapba elkezdeni betenni pénzt és úgy venni lakást? Akkor amellett kapnék szocpolt?
Nem tervezem még egy gyermek születését, de ha lenne, akkor utólag a másikra is megkapnám a támogatást?

Válaszukat előre is köszönöm
Tisztelettel.
Szilvia

Kedves Szilvia!

Használt lakás vásárlásához jelenleg nem kaphat szocpolt. A kormány 2013-as terveit ide kattintva tudja megtekinteni. Jelenleg a támogatás igénylésére újépítésű lakás vásárlása és új lakóingatlan építése esetén van lehetőség. A szocpol további igénylési feltételeiről oldalunkon tájékozódhat.

Mivel jelenleg tehát a használt lakás vásárlása nem tartozik a szocpollal finanszírozható lakáscélok közé, ezért egy esetlegesen később születendő gyermek után sem lehet jogosult utólagos szocpolra a jelenleg érvényes kormányrendelet alapján.

2013-tól azonban már használt lakás vásárlásához is igénybe vehető állami kamattámogatású lakáshitel. A vásárolni kívánt kis garzon lakás vételárának kiegyenlítéséhez 5 éves kamattámogatású kölcsönt igényelhet forint alapon. A kamattámogatás mértéke - az eltartott gyermekek számától függetlenül - az állampapírhozam 50%-a. Az 5 éves kamattámogatott időszak után az aktuális piaci kamatláb figyelembevételével folytatódik tovább a hiteltörlesztés. A várható törlesztő részletek összegéről online Hitelkalkulátorunk segítségével máris tájékozódhat. Személyre szabott lakáshitel ajánlatunkhoz online adatlapunkat kellene kitöltenie! A hitelajánlatot Szakértőink díjmentesen készítik el Önnek!

A használt lakásvásárláshoz igényelhető államilag támogatott lakáshitelek jellemzőiről és feltételeiről bővebben IDE kattintva olvashat.

Lakáskassza szerződés a lakáshitel mellé is köthető. A megtakarítási időszak alatt Ön a hitelintézetnek csak kamatot törleszt, a tőketörlesztésre eső összeget - lakáskassza megtakarítás formájában - a takarékpénztár felé fizeti. A megtakarítási időszak lejárata után a megtakarítási számlán összegyűlt összeg - mely a saját befizetésekből, állami támogatásból és betéti kamatokból áll - a lakáskölcsön előtörlesztéseként kerül elszámolásra. Ezt követően a fennmaradó tőketörlesztést havi egyenlő összegenként teljesíti a bank felé.

További kérdés esetén Hitelszakértőink készséggel állnak rendelkezésére!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

48 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Jó napot!
Én érdeklődni szeretnék, hogy lenne egy 4.000.000 Ft-os használt lakás, amit meg szeretnénk venni szocpol igénylésével, hitel nélkül, mivel bárlistán vagyok én is meg a férjem is és így hitelt nem adnának. 2 gyermekünk van. 30 éves vagyok, a férjem 29. A férjem másfél éve folyamatos munkaviszonyban áll. A ház tulajdonosával beszéltünk és azt mondták, ha a két gyerekemre megkapnám a szocpolt, utána a ház hitelének fennmaradó részét törleszthetném nekik havonta. Ez a megoldás lehetséges lenne?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Ügyintéző!
Minden hozzászólást elolvastam, de a Mi problémánkhoz hasonlót nem találtam benne. A segítségét szeretném kérni. Házasok vagyunk, van 4 gyerekünk, az egyik súlyosan beteg. Én nem tudok mellette dolgozni menni, de a férjemnek évek óta van bejelentett munkahelye. Albérletben lakunk. Kinéztünk egy kis házat, nem nagy, de van benne fürdőszoba is. Régi építésű ugyan, parasztház, de nekünk megfelelne. Ön szerint van esélyünk a szocpolra? És ha igen, hol lehet igényelni?
Válaszát előre is köszönöm.
Anita

Hogyan tudom igénybe venni a szocpolt használt lakásra? Mivel van 3 gyerekem és még nem vettem fel, de szeretnék saját lakást. Legyenek szívesek visszahívni.
Előre is köszönöm.

Tisztelt Címzett!
Sok helyen olvasom, hogy „használt lakásra jelenleg nem igényelhető a szocpol”. Igen, szerintem evvel sokan tisztában vannak. DE! Márciusban reppent fel a hír, hogy a kormány szeretné a szocpol támogatást bővíteni, emelni, stb… Mondták, már Áprilisra… Júniusra… Azonban sehonnan semmi hír. Ez egy feldobott jól hangzó ígéret volt, aminek hallatán sokan reménykedhetni kezdhettek (mi is) ne tán-tán tervezni???? Most mégis mindenhonnan azt a választ kapja az ember, hogy még nincs kormányrendelet. Várható ez ügyben bármiféle hír, módosítás? Bejelentés a közeljövőben? Mondjuk még a nyár folyamán? Tárgyal ez ügyben egyáltalán valaki?

Üdv.
Érdeklődnék azzal, hogy hogy tudnám igénybe venni a szocpolt. Használt lakásra szeretném igénybe venni, mivel 3 gyerekem van. Még nem tudom mi kell hozzá, milyen papírok kellenek. Fedezet nélkül lehet igénybe venni és az akinek nincsen fedezet, az hogy tudja igénybe venni? Azt kérdezem én, mint aki tanácsi lakásban lakok, a kormány arra nem gondol, hogy mi lesz azokkal a családokkal, akik nem tudják igénybe venni ezt az állami támogatást? Akkor minek adja? Ennek semmi értelme. 8 évvel ezelőtt is igénybe akartam venni, csak akkor a kormány visszavonta.
Legyenek szívesek felvilágosítani, hogy lehet használt lakásra vagy bővítésre?
Előre is köszönöm.
Tisztelettel: Ági

Érdeklődni szeretnénk, hogy házasságunkban 3 kiskorú gyereket nevelünk. Építkezni nem szeretnénk, csak használt lakást venni, ami nem tudom meddig használt lakás, meddig új, mert 2004. évi ingatlanról van szó.. Ha igen, mennyi jár a 3 gyerekre, vagy hol kell intézni?. Férjem dolgozik, én anyaságin, mert a legkisebb még 4 éves. Hitelünk sosem volt, nem is szeretnénk.
Üdvözlettel 🙂
Izabella

Jó napot kívánok!
Én már úgy hallottam, hogy eltörölték a munkaviszonyt.

Tisztelt Szakértő!!
Amennyiben bevezetésre kerül a szocpol, érdeklődnék a korhatár felől. A párom 42, én 37 éves vagyok. Igényelhetjük a támogatást? 2 gyermekünk van, akik óvodáskorúak. Megvan a ház, amit meg szeretnénk venni, jelenleg tárgyalunk a adás-vételről, mit csináljunk?? Meddig lehet várni? Mikor várható döntés??
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!!

Tisztelt szakértő!
Az lenne a kérdésem, hogy hány hónapos munkaviszony kell a szocpol igénybevételéhez, mert én két hónapja dolgozom és az érdekelne még mikortól igényelhetem csak akkor, ha megvan a teljes munkaviszony?

Tisztelt Szakértő!
Élettársammal szeretnénk használt lakást vagy házat vásárolni. Egy gyermeket nevelünk, az én előző kapcsolatomból. 40 évesek leszünk ősszel. Mindketten rendelkezünk állandó, 12 hónapot (bőven) meghaladó munkaviszonnyal. Rendelkezünk önerővel is. Jogosultak vagyunk-e félszocpol igénybevételére?
Köszönöm!

Az interneten eltérő információkat találtam azzal kapcsolatosan, hogy használt lakásra igénybe vehető-e a szocpol vagy sem. Legyenek kedvesek tájékoztatni erről.
Továbbá azt is olvastam, hogy a szocpol utó finanszírozású, tehát az adásvétel létrejötte után igényelhető. Ez azt jelenti, hogy hitel önrészéhez nem használható fel?
Köszönöm a válaszukat!

Üdvözlöm!
Élettársak vagyunk, egy 4 éves és egy egy éves gyermek szülei. Van egy egy szobás lakásunk. De szeretnénk venni egy 3 szobásat. Hitelt nem szeretnénk. A szocpol szóba került.
Milyen formában tudnánk igényelni, miben tudna segíteni nekünk a szocpol?
Köszönettel
Anna

Egyedülálló, két gyermekes, 34 éves anyuka vagyok! Kíváncsi lennék rá, hogy első használt lakás vásárlásra kaphatnék-e szocpolt? Ha igen, milyen feltételek szükségesek hozzá?

Használt lakásra van-e lehetőség a szocpol igénybevételére? Ha igen, akkor milyen feltételekkel és mi szükséges hozzá?
Kérem részletesen tájékoztasson.
Köszönöm!
Szép napot!

Üdvözlöm!
2010. márciusa óta folyamatosan dolgozom (részmunkaidőben) Angliában, férjem jelenleg nem dolgozik. Kinéztünk magunknak egy házat, amit június elején szeretnénk megvenni. Van önerőnk és a szocpol összegével épp meg is tudnánk venni a házat úgy, hogy nem kellene hitelt felvennünk. Férjem 37 éves, én 30 vagyok. Van egy 1 éves kislányunk és idén szeptemberre várom a 2. babát. Használt lakásra, külföldi munkaviszonyra megkaphatjuk-e a szocpolt? Ha igen, akkor milyen munkáltatói igazolást töltessek ki az angol munkáltatóval? Nem szeretnék élesben ezen elcsúszni. 2 gyermekre, használt családi ház esetében (100 négyzetméter), összkomfortos mennyi a várható szocpol összege?
Válaszát előre is köszönöm.
Szép napot!
Erika

Jó napot kívánok!
3 gyerekünk van és ha használt lakást (házat)vásárolunk, akkor nem igényelhetünk szocpolt?
Előre is köszönöm válaszukat.
Üdvözlettel:
Emília

Szeretném megtudni, hogy használt házra hogyan vehetnék fel szocpolt. Merre induljak el és mik a feltételek? 4 gyermekem van, de csak 3 gyermekemet nevelem én. Így is felvehetem 4 gyermekemre a szocpolt?
Kérek teljes körű tájékoztatást.
Köszönöm.

Érdeklődni szeretnék, hogy egyik ismerősöm azt mondta, hogy 2013-ban használt lakásra is lehet igényelni félszocpolt.
Kérdésem az, hogy ez igaz vagy nem?

A családban van egy fiatal házaspár /még 25 év alattiak/. 3 gyermekük van. Használt családi házat szeretnének venni, jár-e nekik és mennyi szocpol, illetve milyen támogatásban részesülhetnek?

2003-ban vettünk 20 éves hitelre állami kamattámogatással használt lakást. Akkor házasságunkból 2 gyerekünk volt, nem kaptunk utánuk kedvezményt. Most van egy harmadik gyerekünk is, aki egy éves.
Igénybe vehetünk bármilyen “szocpol” támogatást?
Köszönöm.

Gyermekem most szeretne használt lakást vásárolni az élettársával! Szeretnénk tudni, hogy igényelhetnek-e szocpolt, mivel tervben van a gyermekvállalás is!

Jó estét kívánok!
Párommal kinéztünk egy kis parasztházat. Tudunk igényelni rá szocpolt? (van egy gyermekünk)
Fundamentánk van, azzal össze lehet kapcsolni a szocpolt?
Köszönöm a választ!
Anett

A szocpol mennyi 2 gyerekre használt vásárlás esetén? A legelső házunk lenne. Vissza kell-e fizetni? Még milyen lehetőségek vannak, amit nem kell visszafizetni?

Tisztelt Válaszoló!
Már 2 órája böngészem a honlapokat, de most már végképp nem tudom, ellentétes infókat látok. Kérdésem: 2013-ban jár-e szocpol HASZNÁLT LAKÁSVÁSÁRLÁSRA, a feltételekkel tisztába vagyok.
Köszönöm válaszát.

Érdeklődni szeretnék, hogy jelenleg azaz 2013 januárjától milyen állami támogatás /szocpol vagy egyéb/ vehető igénybe FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉSRE és milyen feltételekkel? A férjem 35 én 32 éves vagyok. Mindkettőnknek van több éves munkaviszonyunk, illetve én jelenleg gyeden vagyok, mert 2012.12.27-én született a gyermekünk. Lakással rendelkezünk, ami az én nevemen van.
Válaszát előre is köszönöm.
Üdv.: Ágnes

Érdeklődnék, hogy 2013-ban igényelhető a félszocpol? 4 gyermekünk van (16 éves, 5 éves, 3 éves, és 2 hónapos). Lakásunkat szeretnénk eladni, és nagyobb ingatlant vásárolni. A lakásunk 100 %-ban a mi tulajdonunkban van 1998 óta.
Előre is köszönöm válaszukat!