Tisztelt Szakértő!
Következő a kérdésem:
2006-ban építkeztünk és igényeltünk szocpolt 1 gyermekre, aki akkor született. OTP Bank volt a folyósító, ahol ezzel egyidejűleg kamattámogatott hitelt is igényeltünk. 2012-ben ezt a hitelünket kiváltottuk Fundamenta Lakáskasszától igényelt hitellel, melynek jóval alacsonyabb kamatozása van.
Kérdésem: szeretnénk második gyermeket és tudom, hogy járna nekünk az utólagos szocpol, melyet a meglévő hitelösszegbe törlesztenek be, de ilyen esetben is jóváírják, amennyiben az eredeti hitel kiváltásra került.
Az új hitel is lakáshitel, csak havi 40 ezer Ft-tal olcsóbb, mint az előző. Olvasgattam a törvényt, de nem találtam benne, hogy ez kizáró ok lenne. Szeretném tudni, jóváírható-e számunkra utólag is a 1,5 M Ft? Tudna ebben segíteni?
Köszönöm!
Gréta
Kedves Gréta!
Második gyermekük után csak akkor lehetnének jogosultak szocpolra - az egyéb feltételek teljesülése esetén - ha nem váltották volna ki az építkezésre felvett kölcsönt. Az utóbb született gyermek utáni támogatás nyújtását a Lakáscélú állami támogatásokról szóló, 12/2001. (I.31.) Kormányrendelet szabályozza.
Ennek 5.§ (7) bekezdése mondja ki a kölcsönszerződés megkötését követően született gyermekek utáni szocpol igénylésének lehetőségét utalva arra, hogy a kedvezmény a (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott célra /a) új lakás felépítésére, b) értékesítés céljára újonnan felépített lakás vásárlására/ nyújtott és a születés időpontjában meglévő kölcsönből még fennálló tartozás csökkentésére használható fel.
Mivel az építkezésre felvett kölcsönük a 2. gyermek születésének időpontjában nem áll fenn, hiszen azt kiváltották, a támogatás pedig a hitelkiváltásra felvett kölcsönből nem írható jóvá, ezért véleményünk szerint sajnos nem számolhatnak a 2. gyermek után járó 1,5 millió forint összegű kedvezménnyel.
Az utólagos kedvezményre való jogosultság megállapítása a hitelnyújtó bank hatásköre, tehát ez ügyben esetlegesen az érintett OTP fiókban is érdeklődhetnek, de sajnos ott is csak erre a jogszabályra tudnak hivatkozni.
Tisztelt Hitelnet!
2007-ben kezdtünk építkezni devizahitel segítségével. 2015-ben forintosították a hitelünket. Az építkezéshez nem vettük igénybe a szocpolt. Van egy 17 és egy 12 éves gyerekem.
Visszamenőleg igényelhetem-e a szocpolt hitelcsökkentés céljából?
Köszönöm.
Attila
Tisztelt Hitelnet!
2004-ben építkeztünk építési hitellel és 2 gyerekre megelőlegező szocpollal. 2005-ben, 2006-ban megszülettek a gyerekek. 2009-ben megszületett a 3. gyerek is. Viszont 2007-ben átváltottuk a lakásépítési hitelünket svájci frankos adósságrendező hitelre (Hurrá!!!). Csupán azért, mert kedvezőbbek voltak a feltételek, de továbbra is csak a lakáshitel van benne, semmi más egyéb hitel. Kérdésem: Harmadik gyerek után igénybe vehetjük-e a szocpolt, így hogy a hitelünket "átneveztük"?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Csaba
2007-ben vettünk fel deviza alapú lakáshitelt egy új lakóingatlanra, melyre semmilyen támogatást nem vettünk fel. Ezt 2012-ben forint alapúra váltottuk.
2013-ban megszületett a kisfiunk és most szeretnénk visszamenőleg felvenni a szocpolt.
A kérdésem az lenne, hogy jogosultak vagyunk-e erre a támogatásra, ha az eredeti lakáshitelt kiváltottuk forint alapúra? Illetve, ha jogosultak vagyunk, akkor annál a pénzintézetnél kell-e igényelni, akinek jelenleg is törlesztünk?
Köszönöm!
Tisztelt Hitelnet,
2006-ban felvettünk új ház építésére "CHF alapú" devizahitelt 12,8M Ft értékben a K&H Banktól. Igényeltünk szocpol támogatást 1 meglévő + 1 vállalt gyermekre. 2007-ben lett átadva a ház. A második gyermek 2008-ban született és folyósították is a szocpolt (a banknak) a kölcsön törlesztésére. 2011-ben a kormány által biztosított lehetőséget kihasználva fix árfolyamon végtörlesztettük – illetve forinthitellel kiváltottuk- az eredeti CHF hitelünket, az eredeti bankunk nem adott erre lehetőséget, ezért kölcsönt vettünk fel, amelyet kifejezetten deviza lakáskölcsönök kiváltására dolgozott ki a Takarékszövetkezet. Tehát az eredeti és a jelenlegi hitelünk sem államilag támogatott, otthonteremtési stb. hitel. A fennálló tőketartozásunk jelenleg 6.1 M Ft és a kölcsön lejárati dátuma 2026.
Kérdésem, hogy 3. gyermek vállalása esetén lehet még szocpolt igényelni, a még fennálló kölcsön törlesztésére, ha igen, milyen összegűt?
Köszönettel.
Jó napot kívánok!
Az után szeretnék érdeklődni, hogy a 3. gyerekünkre utólagosan kérhető-e a szocpol, ha közben az építési hitelünket kiváltottuk, és így már szabad felhasználásos lett? Vagy ilyen esetben ezt már nem lehet? A lakásépítési hitelt váltottuk át, vagy az már nem számít?
Válaszát előre is köszönöm:
Bernadett
2007-ben új lakás építéséhez meglévő két gyermekünkre megkaptuk a szocpolt. A lakásépítéshez devizahitelt vettünk fel, melyet tavaly kiváltottunk, részben újonnan felvett forint hitellel. A hitelkiváláskor felvett hitel "lakáscélú hitel kiváltására történő szabad felhasználású hitel", mivel erre a célra lakáshitelt egyik bank sem adott. 2013. szeptemberében megszületett a 3. gyermekünk. A kérdésem, hogy a 3. gyermekre jár-e esetünkben szocpol. (a fennálló hitel 9M Ft).
Köszönettel.
Mónika