Tisztelt Hölgyem/Uram,
férjem 43, én idén leszek 40 éves. Pár héten belül születik meg 3. gyermekünk. Nagyobb gyermekeink 8 illetve 5 évesek. Az én nevemen egy családi ház 1/4 része van. Férjem 2012 októberében vásárolt egy kertes házat, amit hitelből finanszírozott (ez csak az ő nevén van) és amit elbontanánk és a helyére egy passzív házat építenénk. Férjem a napokban adta el a nevén lévő lakását. Ennek az árából fizetnénk az új ház felépítését.
Jogosultak vagyunk-e bármilyen támogatásra/szocpolra?
Üdvözlettel:
Eszter
Kedves Eszter!
Meglévő gyermekek esetén a szocpol igénylésének nincsen felső életkorhatára a támogatott személyekre vonatkozóan. 3. gyermekük megszületése után tehát jogosultak lehetnek szocpolra 40 év fölött is.
A jogosultság szempontjából meghatározó a támogatott személyek meglévő lakástulajdona. Az alábbi lakástulajdon nem jelent kizáró okot:
- együttesen legfeljebb 50%-os tulajdoni hányad olyan lakóingatlanban, amely tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján került a tulajdonba,
- a tulajdonban lévő lakás lebontását az építésügyi hatóság elrendelte vagy engedélyezte,
- a lakóingatlan több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került a tulajdonába és a haszonélvező bent lakik.
Amennyiben Ön a nevén lévő családi ház 1/4 részét a fenti módok valamelyikén szerezte, akkor az nem jelent akadályt a támogatás igénybevételénél.
Ha a férje nevén lévő kertes ház lebontását engedélyezték és helyette új házat építenek, akkor ugyancsak kérhető a támogatás, a férje által napokban eladott lakás árának továbbforgatásával.
Amennyiben az építkezéshez hitelt is igénybe kívánnak venni, akkor Tanácsadóink készséggel nyújtanak tájékoztatást a bankpiacon elérhető legkedvezőbb (állami kamattámogatású) építési hitelekről is! A hitel- és szocpolügyintézést irodánk díjmentesen vállalja!
Ha az építkezést banki kölcsön igénybevétele nélkül, lakásépítési támogatásból (szocpol) és önerőből finanszírozzák, akkor a szocpolkérelmükkel valamely hitelintézethez fordulhatnak! Az új ház építéséhez kapcsolódó támogatásról bővebben IDE kattintva olvashatnak!
További kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésükre!
Tisztelt Hitelnet!
2007-ben építkeztünk saját telkünkre. Lakáscélú hitelt vettünk fel az építkezésre. Szocpolt nem igényeltünk, pedig akkor már volt egy gyermekünk /2002-ben született/ . Azóta született még egy gyermekünk /2011-ben született/. Én 42 éves, Férjem 48 éves.
Igényelhetünk szocpolt a lakáshitel beletörlesztésére? Halmozott sérült gyermek van a családban, jár-e valamilyen kedvezménnyel ebben az esetben?
Mónika
Szocpol támogatást szeretném igénybe venni. 3 kiskorú gyermekem van. 40 év felettiek vagyunk a feleségemmel. Milyen lehetőségeim vannak mint nagycsaládosnak?
Tisztelt Hitelnet!
Kérdésem a következő lenne. 41 évesen lakásfelújításhoz igénybe vehetem-e a lakásfelújítási szocpolt? A ház saját tulajdon, tartozásunk és hitelünk nincs. Én gyesen vagyok, a férjemnek bejelentett munkahelye van.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Csilla
Érdeklődés
3 gyermekem van, egy 8, 2, 1 évesek. Eltartási szerződéssel van egy lakásunk, ami vályog ház. Apránként javítgatom, szeretnénk igényelni a szocpolt. Az lenne a kérdésem, hogyha vályog a lakás, eltartási szerződésünk van, fel szeretnénk újítani, ebben az esetben is igényelhetjük? Ha igen, hol kell elkezdeni?
Tisztelt Hitelnet!
Az alábbi kérdésem lenne. Két gyermekem van (8 éves és 12 éves), jelenleg építkezünk. (Ezt az előzőleg tulajdonomban lévő, majd tavaly értékesített lakás vételárából finanszírozzuk). Férjem elmúlt 40 éves, én idén leszek augusztusban 40 éves. Kérdésem az lenne, hogy két meglévő gyermek esetén jár-e szocpol, ha a párom már elmúlt 40 éves.
Előre is köszönöm válaszukat.
Tisztelettel: Marcsi
Szocpol: Elmúltunk 45 évesek, de még nem vettük igénybe a szocpolt. Két kiskorú gyermekünk van, saját tulajdonú ingatlanunk nincs, albérletben lakunk már 22 éve.
Igénybe vehetjük-e a szocpolt?
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Férjem 48, én 42 éves vagyok. Három kiskorú gyermekünk van (3, 7 és 13 évesek). Az én tulajdonomba került 15 éve ajándékozás útján egy családi ház 1/4 része, valamint öröklés útján a fennmaradó 3/4 rész fele. Ezen a házon haszonélvezete van édesanyámnak, aki benne is lakik. Férjem tulajdonában van egy kis nyaraló, és egy családi ház fele öröklésből, amiben szintén benne lakik a haszonélvező. Fele-fele arányban tulajdonunkban van egy lakás, aminek eladási árából szeretnénk megvenni egy olyan családi házat, amelyet elbontanánk. A+ minősítésű új házat szeretnénk rá építeni. Szocpolt soha nem igényeltünk még. Férjem részére a munkahely 3M forint hitelt biztosítana, amit szintén fel szeretnénk használni. Igényelhetünk-e szocpolt és mekkora összeget? Előfinanszírozású-e a támogatás? Mekkora házat építhetünk, illetve kell építenünk? Két ütemben véghezvihető-e az építkezés (első évben az alsó szint beköltözhetően, utána a tetőtér), van-e időkorlát?
Köszönettel: Krisztina
A kérdésem az lenne, hogy 40 év felett is jár a szocpol? Férjemmel 3 gyermekünk van és nagyszülőkkel lakunk. Szeretnénk saját házat, de sajnos nincs rá módunk. Én a jövő hónapban leszek 40 éves. Igényelhetnénk-e a szocpolt? Kizárólag lakásra lehet vagy családi házra is? Mi vidéken lakunk és ott szeretnénk házat. Mivel elégé kieső helyen lakunk, viszonylag olcsón lehetne házat kapni! Ezért szeretnénk tudni, ha így is lehet, mekkora házra és mennyi pénzt kaphatnánk??