T. Hitelszakértő!
A válókeresetet június elején adtam be, melyre augusztus 25-diki tárgyalási napot tűztek ki. Közben közjegyzővel hitelesített okiratot készíttettünk, melyben férjemmel minden, a válásnál fontos kérdésben megállapodtunk (vagyon, kifizetés-elköltözés, gyerekek). Nem határidőre, de férjem kifizetett, így lakásvásárlásba kezdtem, mivel én is vállaltam egy 2 hónapos kiköltözési határidőt. Az OTP hitelügyintézésnél - és azóta más forrásokból - is arról tájékoztattak, hogy a CSOK-ot nem vehetem igénybe, mert még nincs a kezemben a bíróság jogerős döntése a válásról, hiába van a válás folyamatban egy közjegyzői okirattal alátámasztva.
Az új törvényt joghézagosnak találom annyiban, hogy erre a néhány esetben évekig is elhúzódó állapotra a törvény nem tér ki, pedig a hitelt 20 évig fogom visszafizetni és 3 gyermeket egyedül nevelő, adófizető, dolgozó anyaként - úgy gondolom - a Kormány családbarát politikájának elvei alá kellene esnem. Időközben a válás korábban már kitűzött dátumát egy később meghatározásra kerülő időpontra halasztotta a PKKB. Mivel nincs időm a válás kimondására a költözési kényszer miatt, ezért most el kell fogadnom a lakáshitel igénylés elindítását a CSOK nélkül. Viszont úgy gondolom, hogy a törvény e gyermekbetegségére fel kell hívni a törvény felügyelő szerveit, mert ez nem áll összhangban a kedvezménypolitika többi elemével.
Kérem szíves véleményét arról, hogy Ön szerint mennyiben helytálló az észrevételezésem a törvényi hiányosság tekintetében (nem vagyok jogi végzettségű).
Lát-e jogi lehetőséget arra, hogy - miként a gyermekvállalási kérdésnél - utólagos jogszabályi változtatás esetén a CSOK utólagosan és visszamenőleg is igényelhető lehetne-e?
Előre is nagyon megköszönöm állásfoglalását, tájékoztatását, esetleges javaslatait!
Tisztelettel.
Gyöngyi
Kedves Gyöngyi!
Észrevételeit köszönjük. A jogalkotásban irodánk sem illetékes, így tapasztalatit, illetve a CSOK utólagos és visszamenőleges igénybevételének lehetőségére irányuló kezdeményezését a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz lehetne eljuttatnia.
A folyamatban lévő válást igazoló dokumentum a közjegyzői okirattal alátámasztva sajnos azért sem elegendő, mert a CSOK rendelet rögzíti, hogy elvált szülők gyermekeinek elhelyezését jogerős ítélet vagy végzés bemutatásával kell igazolni. Az erről kiállított közjegyzői okirat sajnos nem elegendő.
Válás esetén, ha még nincs jogerős bírósági határozat, de van mindkét fél által aláírt dokumentum a közös megegyezésről – ennek csatolása elegendő-e a CSOk, illetve CSOK hitel igénylés beadásakor?
Üdvözlöm!
Élettársammal szeretnénk igénybe venni 3 gyerekre a CSOK-ot: 2 saját 22 hónapos gyermek és az élettársam előző házasságából egy 20 éves gyermek (eltartott; iskola mellett dolgozik, de abból önállóan nem tudja fenntartani magát).
A kérdésem az, hogy mi lesz a CSOK-kal, ha a 20 éves gyermek 1-2 éven belül:
– befejezi a nappali tagozatos tanulmányát?
– olyan munkahelye lesz, amiből önállóan el tudja tartani magát?
– elköltözik a CSOK-os ingatlanból és önálló életet kezd?
Válaszát előre is köszönöm!
2 éve élettársi kapcsolatban (nem bejelentett) élünk a párommal, van egy 22 hónapos ikerpárunk.
A párom még nem vált el, viszont új építésű házat szeretnénk venni a CSOK igénybe vételével.
A válóper természetesen el lesz indítva, a kérdés az, hogy a CSOK igényléshez elég a papír a válás elindításáról, vagy meg is kell lennie a válásnak?
Előre is köszönöm a válaszukat!
Üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék, hogy ha még nincs jogerős ítélet a válásról (4éve külön élünk és egyedülálló vagyok) beadhatom-e a csok igénylésének a 3gyermekemre,(1közös gyermek van)?
Illetve a 0-ás igazolások meddig érvényesek a kiadás napjától?
Előre is köszönöm a válaszát
Tisztelt Szakértő Úr!
Válás első dátuma, jövő év januárja. Egy gyermek után szeretném majd felvenni a Csok-ot, használt vagy új lakásra. (ártól függ). Saját tulajdonú lakásom jelenleg meghirdetve értékesítés céljából. Állandó lakcímem a saját lakásom, a gyermeké az eddigi otthonunk címe, ahová jelenleg nem vagyok bejelentve, mert az ideiglenes tartózkodási helyem „lejárt”, de továbbra is ebben az ingatlanban lakunk – férj nélkül.
Kérdéseim:
1. egy lakcímre kell-e kerülnöm a lányommal a Csok igényléséhez? 14 éves múlt, de nálam lesz életvitelszerűen.
2. Ahhoz, hogy egyedül vegyem fel a támogatást, meg kell várnom a bontóper végét, amíg papírom lesz róla?
Köszönettel.
Tisztelt Tanácsadó!
Férjemmel jelenleg válunk, az első tárgyaláson túl vagyunk. Lakást vásárolnék, hitellel, CSOKkal. Mivel 2016.09 hó óta vagyonmegosztási szerződésünk van, előzetes pozitív hitelelbírálatot kaptam úgy, hogy adóstárs már nem kell. A CSOK-nál viszont feltétel lenne az egyedülállóként történő benyújtáshoz a jogerős bírósági végzés, ami valószínűleg három hónap múlva lesz meg, mivel második tárgyalás kötelező. Beadhatom a CSOK-ot házastársammal is, azonban, mire a lakcímkártyáját be kellene mutatni a CSOK lakás címével, addigra elválnánk. A vagyonmegosztás során a gyerekelhelyezésről is megegyeztünk, az első tárgyaláson ezt rögzítette a bírónő, a CSOK-os lakásban maradna a gyerek és egyedüli tulajdonos lennék benne. Ha szükséges a Csokhoz a férjem tulajdonjoga, minimális tulajdonjoggal azt is meg tudjuk oldani.
Kérdésem, hogy egyedülállóként adjam be a kérelmet, vagy házastárssal, és utána irassa férjem oda-vissza a lakcímkártyáját és adjuk be a válás jogerőre emelkedésekor a módosítási kérelmet. Utóbbi felesleges ügyintézés, ki lehet-e kerülni valahogyan. Élettársaknál ki lehet kerülni a procedúrát, itt nem látom, hogyan.
Köszönöm válaszát.
Tisztelt Szakértő!
Érdeklődnék, 3 gyermekem van, házas vagyok, de tavaly augusztus óta külön élek a férjemtől! Neki van saját háza, ami a nevén van, nekem abban nincs részem!
Kérdésem az lenne, mivel jelenleg másnál lakom, igénybe vehetem-e a szocpolt így, hogy külön élek vagy el kell válnom!
Azt szeretném kérdezni, hogy abban az esetben, ha a közös megegyezéssel történő válóperünk már folyamatban van (az első tárgyalás már megvolt), de az új lakás megvásárlásig nagy valószínűséggel még nem mondják ki a válást, igényelhető-e szocpol? A két kiskorú gyermek elhelyezése nálam lesz, ez benne van a közös megegyezésben. A meglevő közös lakásunkat már eladtuk, és viszonylag sürgősen kell újat vennem.
Előre is köszönöm a választ.
Piroska
Kedves Gyöngyi!
Teljes mértékben osztom az itt leírt véleményét, én is hatalmas joghézagot látok a jogalkotók megfogalmazásában, miszerint „jogerős határozat” kellene a válás bizonyításához. Köztudott, hogy a magyar bírói gyakorlat csak a legritkább esetben és csak nagy horderejű változás beállta esetén változtat egy évek óta létező családi viszonyon, status quo-n, vagyis, hogy a gyerekek az anyánál maradnak az életközösség megszűnése után.
Nekem például ideiglenes intézkedésről szóló bírósági végzésem van, ami előzetesen végrehajtható, hogy az apa mikor, hol, hogyan láthatja a gyerekeit, amelyben közvetetten a gyerekek lakhelye is meghatározásra kerül – ez mégse elég ahhoz, hogy bizonyítani tudjam, elváltunk, ez végleges és visszavonhatatlan, soha nem fogjuk visszaállítani az életközösséget, erre egyikünknek sincs akarata, és ezt a bírósági keresetben, ill. a tárgyaláson is megerősítettük!
A rendelet ilyen formában egy hatalmas jogi nonszenszt eredményez, egy csapdát állít: mivel még nem váltunk el, a még házastársamat vonjam be az ingatlan tulajdonjogába, aztán pedig, amikor 1 év múlva megérkezik a jogerős végzés, akkor pedig fizessünk mindent vissza ötszörös kamattal. Hát ez így annyira cinikus, hogy már nem is tudja az ember – ahogy Gyöngyi is írta, gyerekeket egyedül nevelő, tisztességesen dolgozó és adózó! anya, hogy sírjon vagy nevessen, vagy mit is gondoljon.
Rendkívül szomorú, hogy ezzel a vaskalapos jogalkotással családok EZREIT fosztják meg attól, hogy előre tudjanak lépni az életben, ráadásul épp a jövő zálogainak, a gyerekeknek a kárára teszik ezt, akik ilyen méltatlan helyzet miatt sokszor rosszabb körülmények között (pl. pici, szűk lakás, ahogy az nálunk van) kénytelenek sínylődni, pedig az anyának megvolna az akarata, hogy áldozatvállalás árán is, de kényelmesebb otthonba költözzön velük, ha az állam is partner lenne ebben.
RENDKÍVÜL KIÁBRÁNDÍTÓ.
Üdvözlettel:
Cili