Falusi CSOK-ot akkor igényelhetünk, ha preferált településen vásárolunk használt lakóingatlant, amit ezt követően fel is újítunk, illetve bővítünk. A támogatás abban az esetben is igénybe vehető, ha preferált településen meglévő házunkat kívánjuk felújítani, korszerűsíteni és/vagy bővíteni. A falusi CSOK rendelet előírja, hogy a célingatlannak milyen követelményeknek kell megfelelnie az igényléshez. Ebben történt a közelmúltban – pénzügyminisztériumi iránymutatás alapján – enyhítés.

Milyen feltéteknek kell megfelelnie a falusi CSOK keretében korszerűsítendő/bővítendő ingatlannak?

Míg, ha normál CSOK-kal vásárolunk lakóingatlant, a támogatott ingatlannal szemben előírt valamennyi követelményt teljesíteni kell már a kérelem benyújtásakor, addig falusi CSOK igénylés esetén az ingatlannal szemben támasztott bizonyos feltételek teljesíthetők a vásárlást követő korszerűsítés keretében is.

A korszerűsítendő lakásnak a kérelem benyújtásakor az alábbi alapfeltételeknek kell megfelelnie:

Rendelkeznie kell

  • 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel – ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel

Fentiek értelmében eddig minden esetben vizsgálta az értékbecslő, hogy adott ingatlanban a konyha funkció valóban teljesül-e, vagyis adott-e a főzési és vízvételi lehetőség. Ha e két feltétel bármelyike nem teljesült, akkor a támogatási kérelem elutasításra került. Ez eddig komoly problémát jelentett az igénylőknek. A falusi CSOK által preferált településeken ugyanis nagy számban találhatók olyan régebbi építésű ingatlanok, amelyek egy ideje nem lakottak, ezáltal konyhájukban nem valósult meg sem a főzési, sem a vízvételi lehetőség.

A Pénzügyminisztérium iránymutatása alapján azonban ez a követelmény jelenleg már nem áll fenn.

Az ingatlan-nyilvántartásban lakásként, tanyaként vagy birtokközpontként nyilvántartott ingatlan esetén a fürdőhelyiség és WC kialakításától, valamint mindazon közművekkel kapcsolatos előírásoktól (a villamosenergia ellátás, a fűthetőség, a szennyvízelvezetés vagy -tárolás, továbbá az ivóvízellátás, ideértve konyhával kapcsolatos előírásokat is) el lehet tekinteni, melyek megvalósítását az igénylő a kérelem benyújtásakor teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatában és a bekerülési költség kalkulációban vállalja (így pl. burkolat, ivóvíz biztosítása a konyhafunkcióhoz).

A lakhatási feltételeknek a bővítési, illetve korszerűsítési munkálatok (a komplex támogatási cél) megvalósulását követően kell megfelelni.

Ez azt jelenti, hogy a konyha kapcsán a Hitelintézetek nem vizsgálják a funkciók tényleges meglétét, és a kérelem benyújtásakor elegendő a főzőhelyiségben a konyhafunkció betöltéséhez szükséges műszaki tartalom (elektromos, gáz, víz, szennyvíz kiállások) megléte (konyhabútor nélkül), és a funkciók kialakítását a korszerűsítési tervdokumentáció alapján kell megvalósítani.

A korszerűsítési munkálatok elvégzését követően azonban az ingatlannak eleget kell tenni az alábbi feltételeknek:

Rendelkeznie kell:

  • 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel – ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel -, továbbá fürdőhelyiséggel és WC-vel,
  • közműves villamos energia szolgáltatással,
  • egyedi fűtési móddal,
  • közműves szennyvízelvezetéssel, vagy ha nincs a településen (településrészen) közműves szennyvízelvezetés, a szennyvíz tisztítása és elhelyezése egyedi szennyvízkezelő berendezéssel vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárggyal vagy időszakos tárolása egyedi zárt szennyvíztárolóban történik, és
  • közműves ivóvíz-szolgáltatással, vagy ha a településen (településrészen) nincs közműves ivóvíz-szolgáltatás, a telken ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kút van.

Mely korszerűsítési munkálatokra igényelhető a falusi CSOK?

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • kémény építése, korszerűsítése,
  • belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
  • a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.

A korszerűsítéshez igényelt családi otthonteremtési kedvezményből több, a fent felsorolt munkálat elvégzése is támogatható.

Személyre szabott falusi CSOK tájékoztatás

A falusi CSOK jogosultsági feltételeiről IDE kattintva tájékozódhat. Személyre szabott, díjmentes tájékoztatáshoz kérjük, töltse ki online adatlapunkat! Irodáinkban díjmentesen vállaljuk a teljes körű falusi CSOK ügyintézést is!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

30 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Kedves Szakértők!
Meglévő ingatlanomon szeretnék tetőfelújítást végezni a Falusi CSOK meglévő lakás korszerűsítésének programjával. Az ingatlant piaci kamatozású lakáshitellel vásároltam; jelzálog van rajta.
Így is lehet igényelni rá a korszerűsítési támogatást? (a hozzá járó kedvező kamatozású hitelt nem venném igénybe, csak a támogatást)
Lehet a felújítandó épület így fedezet?
Köszönöm,
Levente

Üdv.
Én azt szeretném kérdezni, hogy falusi csokra vettünk lakást 5+5 millióra, de a korszerűsítést nem szeretnénk kihasználni, mert nem igényel a lakás. Mi történik, ha nem számlázok le semmit és mi a megoldás, ha nem szeretném igénybe venni a korszerűsítést?

Szép napot!
Érdeklődni szeretnék, hogy felújítás nélkül igényelhető-e a falusi csok 5.000.000 Ft-os része lakásvásárlásra 3 gyermeknél! Ha igen, mi a feltételek?
Köszönöm.

Felújított lakást vennék falusi csokból, és az 5+5 millió felújítási része nem lenne teljesen kihasználva.
Ez gond, ha nem költök 5 milliót felújításra csak mondjuk 3-at?
Esetleg a vételárba nem mehet bele a maradék?
Illetve beépített konyhabútor vagy beépített szekrény szerepelhet-e a falusi csok felújítás részében?

Üdvözlöm!
Korszerűsítés/Bővítés igényelhető vállalt gyerekre vagy csak meglévőre lehet, meglévő házra? Csok hitel is igényelhető-e?

Üdvözlöm!
Falusi csokot szeretnénk igénybe venni 3 gyermekre, de csak korszerűsítésre. Mennyi idő míg elbírálják a jogosultságot, illetve számlák benyújtása (ellenőrzést is beleértve) és utalás közt mennyi idő telik el? Hitelt nem vennénk fel, rendelkezünk induló önerővel.

Üdvözlöm!
2 gyermekünk van, és ezért már 2008-ban kaptunk használt lakás vásárlásra 450ezer forint + a második gyerek születésekor 750ezer forint szocpolt, ami a lakáshitelbe lett beletéve.
Igénybe vehetjük-e a falusi csok-ot felújításra? Ha igen, akkor milyen összegben?
Válaszukat előre is köszönöm!

Szép napot!
Azt szeretném kérdezni, hogy a falusi csok korszerűsítésre az áfát a csokkal együtt utalják?
Köszönöm.

Üdvözlöm,
az lenne a kérdésem, hogy én és a férjem igénybe szeretnénk venni a falusi csokot két gyermekre. Ezenkívül lehet kérni a támogatást korszerűsítésre, felújításra?
Köszönöm a választ.

Kedves Szakértők!
Érdeklődnék, hogy hol található, a Pénzügyminisztérium iránymutatása arra vonatkozóan, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni az értékbecsléskor, illetve a korszerűsítést követően?
Köszönettel.

Tisztelt Hitelnet!
Minél többet olvasok utána a kút vízzel kapcsolatos feltételeknek, annál többféle választ találok. Tanyát szeretnénk venni falusi CSOK felhasználásával és mellé szeretnénk igénybe venni a kedvezményes hitelt is. A vízellátás fúrt kútról történik, a jelenlegi lakók 40 éve lakják az ingatlant, ezt a vizet isszák, használják. Ahhoz, hogy megkapjuk a támogatást és a hitelt, szükséges akkreditált igazolás a bevizsgált vízről? Mert a jelenlegi EU szabályozás miatt, az arzén tartalom végett, költséges szűrőberendezés nélkül kb. lehetetlen ilyen igazolást szerezni.
Köszönöm válaszukat.

Nekem van házam. Lehet-e felújításra kérni?
Segítségüket kérném. Szeretném felhasználni.

Szeretném megkérdezni, nyugdíjasok igényelhetik-e? Tető + csatorna csere kellene.
Köszönöm szépen a válaszokat, szép napot kívánok.
Mária

A megvásárolni kívánt ingatlanból az eladók (örökösök) a konyhából eltávolították a,vezetékes gázra kötött tűzhelyet, a leállás a benti gázórától az értékbecslő által fényképezve lett, a mosogató és a melegvíz bent van, lakhatási igények kielégìtésére alkalmas.
A bank elutasította a CSOK kérelmet, mert szerinte a konyha funkció betöltése nincs bizonyítva, mivel a tűzhely nincs a helyén.
A vevők nyilván még nem tehetik be a sajátjukat, mert még nem vehették birtokba.
Jogosan utasítja el a bank?