A CSOK 2015. júliusi megjelenésével ismét elérhető lett használt lakások esetében is a gyermekek után igényelhető egy összegű vissza nem térítendő állami támogatás. Olvasóink között sokan vannak, akik lakásvásárlásuk kapcsán lemaradtak e támogatásról, vagy szerződéskötést követően született gyermekük és arra kíváncsiak, hogy megkaphatják-e visszamenőleg a támogatást, illetve igényelhetik-e azóta született gyermekük után. Az alábbi összefoglalóból kiderül, hogy jelenleg kik és milyen feltételekkel lehetnek jogosultak az utólagos CSOK-ra.

CSOK utóbb született gyermek után

Az utólagos CSOK fogalmát sokan tévesen értelmezik. Nem arról van szó ugyanis, hogy a támogatást egy már megvalósult lakásvásárlás kapcsán visszamenőleg megkaphatjuk, hanem arról, hogy akinek a használt lakás vásárlására/bővítésére vonatkozó kölcsönszerződés megkötése után gyermeke születik, az jogosult lehet a kedvezményre.

Mely lakáscélok esetén igényelhető a CSOK utóbb született gyermek után?

  • Használt lakóingatlan vásárlása esetén
  • Használt lakóingatlan bővítése esetén

FONTOS

Új lakás vásárlásához, építéséhez kapcsolódó kölcsönszerződés esetén nincs lehetőség utóbb született gyermek utáni CSOK igénylésére!

Milyen feltételekkel igényelhető?

A lakáscélú hitelintézeti kölcsön megkötésének időpontjában hatályos jogszabályi feltételek teljesülése esetén lehet rá jogosult a támogatott személy. A később született gyermek után járó kedvezmény megfelelésének vizsgálatakor nem kell figyelembe venni a lakás hasznos alapterületét.

Az utóbb született gyermek utáni CSOK a kölcsön igénybevételével vásárolt vagy bővített használt lakást terhelő, még fennálló (fel nem mondott) lakáscélú banki kölcsön csökkentésére használható fel. Fontos, hogy egyéb célra – például szabad felhasználásra – felvett hitel, valamint Fundamenta kölcsön csökkentésére a támogatás nem vehető igénybe. Ugyancsak nem jár az utólagos CSOK, ha az igénylő a lakásvásárlást, illetve bővítést banki hitel igénybevétele nélkül valósította meg.

A támogatás összege

Az utóbb született gyermek utáni családi otthonteremtési kedvezmény összege gyermekenként 400 ezer Ft, függetlenül a születés időpontjában, örökbefogadásnál az örökbefogadás időpontjában már meglévő gyermekek számától és a lakás hasznos alapterületétől.

Hol igényelhető az utólagos CSOK?

Az utóbb született gyermek utáni CSOK annál a hitelintézetnél igényelhető, ahol a használt lakás vásárlására vagy bővítésére felvett lakáscélú kölcsön fennáll, amennyiben az adott hitelintézet jogosult CSOK elbírálására.





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

2 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Jó napot kívánok!
Azt szeretném kérdezni, hogy van négy gyerekem és a harmadik gyerek született 2001.02.01.-én. 2015.04.07-én született még egy gyerek.
Az lenne a kérdésem, hogy a 2015-ben született gyerekre felvehető-e a CSOK?