Tisztelt Szakértő!

Az lenne a kérdésem, hogy ha a két nagyobb gyerekünk után 2003-ban, egy akkor új ingatlanként vásárolt lakás vételárához igénybe vettük a szocpolt, akkor az időközben született 3. gyerek után jár-e a mostani szabályok alapján támogatás, ha most építkezni szeretnénk?

A szabályozás szerint a meglévő gyerekek számánál figyelmen kívül kell hagyni azokat, aki után már igénybe vettük a szocpolt a korábbi szabályok alapján, így viszont jelenleg egy gyermek van, aki után még nem igényeltük, amire nem ad összeget a táblázat. Viszont nem egygyerekes család vagyunk. Mi a helyzet ilyenkor?

Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel.
Szilvia

Kedves Szilvia!

A jelenlegi szabályokat értelmezve, harmadik gyermekük után nem tudják igénybe venni a szocpolt egy esetleges új ház építésénél. Mivel az első kettő gyermek után korábban már kaptak ilyen jellegű támogatást, ezért utánuk nem igényelhetik ismét. 1 gyermek után viszont jelenleg nem jár szocpol. Annak ellenére, hogy nem egygyermekes családról van szó, a rendelkezések sajnos ebben az esetben kizárják az igénylés lehetőségét.

Utólagos szocpol az alábbi esetben lenne igénybe vehető: amennyiben 2003-ban az új lakás vásárlásához lakáshitelt is vettek fel, amely jelenleg is fennáll, továbbá megfelelnek a méltányolható lakásigény feltételeinek, akkor 3. gyermekük után jogosultak lehetnének az utólagos szocpolra, mely a fennálló hiteltartozás csökkentésére fordítható. Ha nem vettek fel kölcsönt a vásárláshoz vagy azt már visszafizették, akkor sajnos nem érvényesíthető az utólagos támogatás.

Az építkezéshez szocpolt akkor kaphatnának, ha legalább 2 gyermek után igényelnék. Függetlenül a meglévő gyermekek számától, legfeljebb két gyermek vállalására is van lehetőség. A meglévő harmadik és egy vállalt negyedik gyermek esetén igényelhetnék jelenleg a szocpolt egy új ház építéséhez. A "vállalt" gyermek megszületésére 4 év áll rendelkezésre. Megelőlegező szocpol igénylésének feltétele, hogy az igénylő házaspárok közül egyik fél sem töltötte be a 40. életévét a megelőlegező szocpolkérelem benyújtásakor.

A fent vázolt lehetőségeken kívül egyéb javaslatot sajnos nem tudunk tenni a támogatás érvényesítésére. Ha az építkezéshez kölcsönt is szeretnének igénybe venni, Szakértőink készséggel készítenek Önöknek személyre szabott, díjmentes építési hitelajánlatot!





Feliratkozás az új kérdésekre/válaszokra
Visszajelzés

10 hozzászólás
Inline Feedbacks
Minden hozzászólás megtekintése

Tisztelt szakértő!
Nálunk is nagyjából ugyanez a helyzet, csak mi 2012-ben új ház építésére vettünk fel hitelt! Két gyerekre megkaptuk a szocpolt, de most a 3-dikra visszadobták az utólagos kérelmet minden indoklás nélkül! A meglévő hitelhez szerettük volna igényelni!
Ilyen esetben miért nem jár a támogatás? A 3-dik gyerek 2019-ben született.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv.
Zoltán

2017-ben vásároltunk egy lakást, melynél önerő befizetés mellett 2 gyermekünk után járó szocpolt igénybevettük és hitelt is kellett igénybe venni. Most jön a harmadik babánk, aki nem előre vállalt baba.
Kérdésem, hogy Ő utána megkaphatjuk-e a hitel csökkentésére a szocpolt?

Tisztelt Hitelnet!
2005-ben, két nagyobb gyermekre vettem fel szocpolt új lakás vásárlás céljából. A lakásvásárláshoz kapcsolódó hitelt végtörlesztettem, a két nagyobb gyermek után lejárt a 10 év, így az ingatlanról levették az elidegenítési tilalmat. Viszont időközben született harmadik gyermek is, akire szintén megkaptam a szocpolt, ezzel pedig csökkent az akkor még fennálló hitelem összege.
Kérdés: a 3. gyerek után felvett szocpol esetében még nem járt le a 10 év, eladhatom a jelenlegi lakást, amit kinőttünk?
Köszönöm válaszát!
Tisztelettel.
Attila

Tiszteletem!
2014-ben felvett építési hitel mellé megigényeltük és meg is kaptuk a 2 meglévő gyermekre a szocpolt, viszont még nem fejeztük be (csak az alap és a lábazat van kész) az építkezést, így még a szocpolt nem utalták és a hitelből is egy rész került kiutalásra. Jelen állás szerint, jön a 3. baba.
Az lenne a kérdésem, hogy ez utólagos szocpolnak számít, vagy még hozzá lehet igényelni a 2 gyermekre megítélt mellé? A hitel összeg 5 millió forint, a szocpol összege 1,56 millió! A lakóingatlan hasznos alapterülete 101 m2. Mekkora összeg igényelhető még a 3. babára?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszukat.
Tisztelettel.
László

Tisztelt Hitelnet!
Svájci frank hitelt vettünk fel a házunkra, amit sikerült végtörlesztenünk, de csak egy másik hitel felvételével, ami jelzálog alapú szabad felhasználású kölcsön. A felső szinten (ami még nincs beépítve) szeretnénk kialakítani gyerekszobákat, az első két gyermekünkre felvettük a szocpolt és az a kérdésem, hogy a harmadikra megkaphatjuk-e utólag.
Nagyon Köszönöm!
Minden Jót: Anett